Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.
Ülésnapok - 1887-383
338 883. országos ülés mAju, 29-én, esütörtíSkoii, 1890. nem a visszahonosításnak azon esete, midőn az illetőről csak vélelmeztetik, hogy az állampolgárságról lemondott. Hogyha tehát eomplicatiók merülnének fel a 2. §. folytán, ezen eomplicatiók czifrább alakban vannak magában a törvényben. Azt lehetne azonban, t. ház, mondani, hogy ez elbocsátás, miután az illető állam iránt való kötelezettségeinek nem tett eleget, csak feltételes, Hogy ez által a eomplicatiók mi által lesznek kisebbek, azt nem tudom megérteni. De van e 29. §-nak még folytatása, az igy szól: „Az elbocsátás érvénytelenné válik akkor is, ha az elbocsátott az elbocsátásási okirat kézbesítése napjától számítandó egy év alatt ki nem költözött". Arra tehát, hogy valaki hivatalból, akarata ellenére visszahonosittassék, semmi más nem szükséges, mint hogy egy év alatt ki ne menjen az országból. Mikor ezek a jelenleg érvényben levő törvényben, határozottan és világosan benfoglaltatnak, engedje meg a t. igazságügyminister nr a kifejezést, legalább is furcsa azzal érvelni, hogy nem lehet yisszahonosítni azt, a ki akarata s szándéka ellenére, csupán csak egy passiv tény által a 10 évi távollét által állampolgárságát elveszítette. Ezzel azt hiszem, ki vannak merítve azon ellenvetések, a melyek tárgyilagosan tétettek a törvényjavaslat ellen. Következett ezután az ellenvetések egész halmaza, amelyek egyetlen egy állításon alapszanak, a mely állítás Kossuth személyéből, illetve állásából van levonva s melyet az igazságügyminister ur röviden akként fejezett ki: „Kossuth nem akarja magát az ország törvényes rendjének alávetni". (Halljuk! Halljuk!) Ezzel, t. ház, eljutottam oda, hogy helyreigazítsam, illetőleg megmagyarázzam félremagyarázott megjegyzésemet. Az igazságügyminister ur, midőn ezt mondta Kossuthról: „A ki nem akarja magát az ország törvényes rendjének alávetni"; én közbeszóltam: „ez idő szerint", ezt a minister ur ugy értette, mintha Kossuthra vonatkoznék, a mi pedig az én álláspontomból teljesen érthetetlen. Mert valamint én, ágy mindenki e hazában meg van győződve, hogy lehetetlen Kossuthnak álláspontját megváltoztatnia. Közbeszólásom e szerint: nem vonatkozhatott másra, mint a törvényes rendre, az ez idő szerinti törvényes alapra. (Helyeslés a szélső talon.) Valóban furcsa helyzetbe jutott az igazságügyminister ur és mindazok, a kik ez alapra állanak, midőn arra hivatkoznak, hogy : Kossuth visszahonosítását nem lehet megengedni; mert az ország törvényes rendjét nem ismeri el. Azt értem, ha valaki igy szól: 1867-ben a korona és a nemzet kibékült, tehát nem tűrünk semmi olyat, a mi a kibékülés érzetét itt, vagy ott alterálná. Csakhogy ezt soha sem hallottam hangoztatni, ha ez oldalon a Henczy-szobor ellen történt felszólalás. (Élénk helyeslés a szélső halon.) Pedig, há nem is az a szobor, nem is az a megholt Henczy, hanem az az irány, melyet e szobor ma is képvisel, csakugyan nem ismeri el az ország törvényes rendjét. Nem hallottam feljajdulást akkor sem, midőn Magyarország honvédelmi ministere csak nem régen, épen a mérsékelt ellenzék részéről történt felszólalás következtében nyiltan megmondotta, hogy a hadsereg a 67-iki kiegyezést teljességében még nem fogadja el. (Ellenmondás jöbbfelöl. Azt mondta! balfelöl.) Ha elfogadom a loyalitas azon meghatározását, melyet a minister ur és gróf Apponyi adtak, kérdem, loyalitas-e egyfelől azt mondani: nera tűrünk semmi olyat, a mi túlmegy 67-en, de nemcsak tűrni, hanem hallgatással mellőzni mindent, a mi 67-en innen marad? Ez nem loyalitas, hanem hyperloyalitas, melyet maga Apponyi t. képviselő ur i s elítélt. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Még egy rövid megjegyzésem van. Az utóbbi időben nagyon emlegetik a nemzeti államot. Egyfelől folyton nemzeti államot emlegetni, sőt mint az igazságügyminister ur ünnep előtti beszédében, a uiagyar állam súlyáról beszélni, a mely magyar államot a diplomatia — sajnos — vagy épen nem, vagy rosszul ismeri és ebben lát épen pártunk sérelmet. Egyfelől ezt emlegetni, másfelől egyedül üdvözítő dogmává tenni a 67-es kiegyezést, ez meglehet, hogy logiea, de én ily logicusan gondolkozni nem tudok. (Igaz! Ugy van! szélső balfelöl.) Felvetette a t. minister ur azt is, mily hatást szülne az, ha Kossuth ezen törvény alapján visszahonosittatik ? Nem a törvények iránti tiszteletet bolygatná e meg? Én igazat adok a t. igazságügyi minister urnak, midőn azt mondja, a törvényhozás magatartásának hatása van a nép felf< gására és érzületére is. De, t. ház, én ugy tapasztaltam mindenkor, hogy a nép Kossuth nevével nem köti össze a dynastia elleni érzelmeket, hanem összeköti Magyarországnak el évülheti en jogát Magyarország függetlenségéhez. (Zajos helyeslés a szélső balon) Ebből tehát morális kár nem származhatik. De én kérem a t. igazságtigyminister urat, gondolja meg, nem származik-e kár abból, midőn a kormány és ennek a pártja, mely párt ma is ugyanazon párt, csak ezelőtt néhány héttel adott szavát nem tartja meg. (Igaz! Ugy van! szélső balfelöl.) Abból származik kár, mert ennek meglesz sajnos következése, hisz a nép érzülete a törvényhozás után irányul. Hogy kívánhatunk a néptől akármit, mikor a törvényhozásnak szavára nem lehet adni egy batkát sem? (Igaz! Ugy van! szélső balfélöl.)
