Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-382

882. országos ülés míijns 28-An, szerdáin 1890. 327 és a magyar állam polgára maradhat, (Helyesléé a szélső baloldalon.) Ha lesz valaki, a ki ez ellen protestálni fog, ha akarja, megteheti a szőnyegen forgó törvényjavaslat alapján akkor is, ha tudniillik a 31. §. kibagyatik. Nem lehet tehát ilyen argumentatióval elŐállani. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Azt az elméletet, hogy a törvény nem végrehajtható, mert a ki megszűnt magyar állampolgár lenni, arra a magyar törvényhozás törvényt nem alkothat. Kossuthra vonatkozólag — a mint azt alább kifejezem — azért sem lehet aeceptálni, mert az 1879 :L. t.-ez. 19. §-a szerint — ő ma is magyar állampolgár — miután más államban honosságot eddig nem szerzett, de az idő rövidsége okából nem is szerezhetett. De figyelembe kell venni még egy más jogi mozzanatot is. Ezen 10 év alatt, melyet már proscriptio alakban is hallottunk említeni, egyszerűen az állampolgári jognak elévülése értetik, még pedig azon különbséggel, hogy jogi szempontból azért is tarthatatlan ezen intézkedés, mert egy fontos jogot, az állampolgárok legszentebb és legfontosabb jogát, az állampolgári jogot 10 év alatt engedi elévülni, holott egyszerű obligatio elévülésre 32 év szükséges. Önök Kossuth kedvéért tiz évet láttak szükségesnek, mert 32 év hosszú lett volna és ha ennyi időt állapítottak volna meg, akkor talán még Kossuth Lajos mint magyar honpolgár halhatott volna meg. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) De, t. képviselőház, igen sok ebben a dologban a hypocrisis is ; majd még visszatérek arra, hogy végrehajtható-e. Miként áll az önök dolga? (Halljuk! Halljuk !) Önök felállítják a tételt, hogy nem lehet állampolgár, nem követelheti a törvényhozás jótéteményeit, a ki magát alá nem veti a királynak, nem tiszteli jogintézményeinket. Önök ezt a loyalitás szempontjából teszik, pedig épen a loyalitas ellen vétenek, mert ha mégfosztják őt az állampolgárságtól, akkor megfosztják a lehetőségétől annak, hogy a király iránt hűséggel viseltessék. (Igaz! Vgy van! a szélső baloldalon ) Tehát mi, kik honpolgári — az önök fogalma szerint alattvalói — jogot reelamálunk, mi vagyunk az önök észjárása szerint a loyalisabbak. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) De menjünk tovább. (Halljuk! Halljuk!) Segíthet-e a t. igazságügyminister ur érvelésének az, hogy ő azt mondja, hogy Kossuth Lajos ezentúl nem lesz magyar állampolgár; segíthet-e az a ferde érvelés, hogy a törvényhozás mintegy a király iránt való hűség engesztelő áldozataként hozza meg Kossuth kitagadását? Segíthet-e ez raj*a,t. képviselőház? (Halljuk! Halijuk!) Mit mond a honossági törvény? Azt mondja a 19. §.: „Mindaddig, mig idegen honosságuk be nem bizonyittatik, magyar honpolgároknak tekintendők, a kik a magyar korona országai területén születtek." Kossuth Lajos a magyar korona területén született. Mig az igazságügyminister ur be nem bizonyítja, hogy Kossuth Lajos más honosságot szerzett, addig törvénynyel kezemben reclamálni fogom minden hamis theoriák daczára, hogy Kossuth Lajos ma is magyar honos. (Elénk tetszés és helyeslés a szélső baloldalon. Közbeszólás jóbbfelöl : Akkor nincs szükség a törvény módosítására!) Ha a törvénynek nem ez az értelme, akkor annak egyáltalában értelme nincs. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azért térek erre, hogy általános szempontból vitatják, hogy nincs szükség a törvény módosítására. Igenis van, mert a 31. és 19. §-aelvi tekintetben homlokegyenest ellenkező intézkedést tartalmaz és általános szempontból követelni kell, követelni lehet, hogy a törvény ilyen egymással homlokegyenest ellenkező intézkedése szüntettessék meg. (Helyeslés a szélső hal oldalon.) Ha valaki magyar állampolgár, a ki magyarnak született, mig más honosságot nem szerez, nem veszítheti el állampolgárságát tisztán azért, hogy tiz esztendő alatt nem jelentkezett. De, t. képviselőház, még egy főérve van a minister urnak. Azt mondja a t. minister ur, milyen furcsa dolog lenne az, ha Magyarország törvényhozása — és ez az argumentuma rendkívül tetszett — kétféle állampolgárt ismerne Magyarországon. Nos, t. minister ur, nagy elismeréssel vagyok tudománya iránt, de hogy ilyen érvelésre épen az igizságügyministeri székből szorult rá, azon Cbodáikozom. Megmagyarázom, hogy miért. (Halljuk! Halljuk !) Hát csak kétféle állampolgárt ismer a t. minister ur? Én ismerek többfélét. (Halljuk! Halljuk! a szélsölaloldalon.) A genust — az ember fogalmát — elismerve, a kérdés csak az, hogy az ultim a differentiát mibe keressük. Mert ha én először is a politikai jogok szempontjából osztályozom a polgárokat, akkor fogok találni főrendiházi képességgel bitó állampolgárokat és olyanokat, a kik ezzel nem bírnak ; fogok találni képviselőválasztásra jogosított állampolgárokat és olyanokat, a kik nincsenek jogosítva ; vallás szerint pedig a hány vallás, annyiféle állampolgárt. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Már most, t. ház, nem folytatom tovább. Miben állapítja meg a t. minister ur azultima differentiát, hogy kétféle állampolgár létezzék, az egyik — az ő álláspontjára helyezkedem — a ki tiszteli a törvényt és meghajlik az előtt, a másik pedig, aki nem tiszteli és nem hajlik meg előtte. Hát bocsásson meg a t. minister ur, de nincsenek-e köztünk ilyen polgárok ? Önmaga idézett mindjárt egy példát, felhozván az Oláh- és a Szerbország felé gravitáló elemeket. Fölhozhatnám én a bííntényeseket, a kik mindannyian ellentétbe