Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-381

381. országos Illés niájns 23 án, pénteken. 1S»0. 303 sértése volna. (Igaz! ügy van! jóbbfelöl. Zaj a szélső baloldalon.) És nézetem szerint Kossuthnak (Halljuk! Halljuk!) nem is lehet panaszkodnia, hogy a nemzet vagy a törvényhozásban levő pártok részéről yalódi érdemeiért elismerés nem kisérte volna. Én egész politikai életünkben nem ismerek államférfiút, ki iránt még a legélesebb politikai ellentétek korszakában is politikai ellenfelei annyi tekintettel és elismeréssel lettek volna, mint Kossuth iránt. Soha sem gyakorolták ezt, még megközelítő mértékben más pártok a mi sorainkban helyet foglalt, ma már elhunyt nagy embereinkkel szemben. (Helyeslés jóbbfelöl) Hiszen csak az elébb említette Beőthy Ákos t. képviselőtársam, hogy az a nagy ember, kinek nevével az 1867-iki fordulat összekötve van, kinek lángeszénél, mindent átfogó ítéleténél és hazafiságánál csak példátlan önzetlensége és szerénysége volt nagyobb, épen akkor, midőn a törvényhozás termében a nemzetet a béke, a nyugalom, a nemzeti érdekeket megvédő fejlődés alapjával, az 1867-iki törvénynyel megkínálta, másik kezével nem mulasztotta el az elismerés örök zöld babérját annak az embernek nyújtani, a ki akkor is a legnagyobb akadályokat gördítette útjába, bár Deák Ferencz soha, midőn a nemzet Kossuthot választotta vezérének, mást nem tett, mint visszavonult, átengedte a szabad működést s átengedte az egész tért. (Zaj a szélső balon. Helyeslés jóbbfelöl) Ismerek, t. ház, a történetben példákat arra, hogy egy nemzet vagy érzelmei fellobanásában, vagy a múltból átnyúló emlékek hatása alatt kész volt azon alapelveket,azon alapfentartó erőket, a melyeken jelene s jövője nyugszik, egy csábító, egy általánosan rajongással felkarolt embernek, legyen fejedelem vagy nagy tribun, lábaihoz tenni. E korszakok mindig a nemzet gyenge ségeinek korszaka volt. (Derültség és ellenmondás a szélső baloldalon. Élénk helyeslés jóbbfelöl) És a politikailag hatalmas nemzeteket, a politikailag nagy korszakot — mert minden nemzet életében voltak gyenge és nagy korszakok —> az a római felfogás jellemezte, mely az állam alaperejét, a respublica fentartó erejét és elveit felébb tette minden szívbeli hajlamnál és senkiérc — akár kívánja, akár nem — abból engedni hajlandó nem volt. (Zajos helyeslés jobbfelöl) És ha nem ezt követi egy nemzet, ha e rigidnek látszó, de a nemzeti erőnek, a nemzeti ép politikai szellemnek, a római politikai virtusnak biztos jelét felmutató utón nem haladna: félek tőle, hogy a múlékony benyomásoknak könnyelmű labdajátékává válnék egész politikánk. (Igás! Ugyvan! jóbbfelöl Ellenmondás a szélső bálfelöl.) Igaz, van abban valami leverő, valami tragicus, ha egy államférfiúi, a ki egykor nemzetének majdnem mindenható vezére volt, később elhagy a nemzet, elhagy, mert meggyőződése és az övé közt kibékíthetetlen ür támad (Zajos ellenmondás szélső balfelől) és a nemzet megy más utón, olyanon, melyet az az államférfiú károsnak és veszedelmesnek tart. Az elhagyatottságban van sok keserű, sok tragicus. De annak az alapelvnek kell hódolni — s minél nagyobb egy ember, annál inkább kell hódolni — hogy az a nemzet, mely a szabadság aranyfonalát soha kezéből végkép kiragadni nem engedte, az a nemzet, melynek politikai szabadságai régibbek, mint az angol szabadság — melyet pedig Európa egész continense mintaképül választott — az a nemzet jogosítva van arra, hogy saját útját kövesse, saját meggyőződése szerint válaszsza meg jelenét és jövőjét (Zajos helyeslés és tetszés jóbbfelöl) és sokkal nemesebb az én raeggj'őződésem szerint, ha az illető — mert itt mindenkire czélzok — menni engedi a nemzetet saját meggyőződése, saját megnyugvása szerint és még a hála fejében sem követel, de mások sem követelnek az iránta való hála fejében olyat, a mi a nemzetet az általa választott utón, az intézményeivel való boldogulásában csorbítaná. (Zajos tetszés jóbbfelöl.) Ne is mondja Helfy t. képviselőtársam, hogy ha e törvény elvettetik, az meg fogja sérteni, meg fogja sebezni a magyar nemzet érzületét; ne származtassa ebből a hitéből és felfogásából a törvénvhozásra azt a kötelességet, hogv ezen motívumok nyomán egy ily törvényhozási actust végezzen, mert én úgy ismerem, olyannak kívánom fentartani a magyar nemzetet, hogy a szivében domináló érzés alk otmányának feltétlen tisztelete, az előtt feltétlen meghajlás, királyához, szabadságaihoz odaadó ragaszkodás: ez az igazi nemes érez a nemzet kedélyében, meggyőződésében és ebben benne van az, hogy ami államunkat, a mi politikai nemzetünket, a mi aspira ti óinkat azzal is biztosítja, hogy megkívánja törvényhozása indokaiban és maga is tanúsítja a közmondásossá vált törvénytiszteletet, nem enged le semmit semmi irányban az ország alaprendje iránti teljes meghajlási készség megköveteléséből és ezt változatlan politikai irányának tartja. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Az is benne van a nemzet érzetében, ezt is ápolni kell a nemzet érzetében és benne van a nemzet érzésében már is. (Halljuk!) Daczára annak, hogy történetünk szomorú korszakaiban sokszor sértették ezt az érzést, benne van az a tudat, hogy a magyar államot megalkotni, a magyar államot kiépíteni, azokat a nagy aspiratiókat teljesíteni — a mely, remélem, változatlan, hagyományos politikája lesz minden pártnak — csak a magyar király és ä magyar alkotmányos koronával való teljes egyetértésben lehet. (Zajos helyeslés jóbbfelöl.) És hiszem, önök sem akarják ezt szándékosan megzavarni: (Zaj szélső balfelől. Halljuk! Halljuk!) de mert úgy vagyunk meggyőződve és kimutatni iparkodtam, hogy ilyen