Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-381

2g4 381. országos ülés mrtjns 23 ánj péuteien. 1890. két törvényjavaslatnál a főrendiház által módo­sítások tétettek. Legczélszerűbb meghallgatni a főrendiház jegyzőkönyvi kivonatát. Dárdai Sándor jegyző (olvassa a főrendi ház jegyzőkönyvi kivonatát). Elnök: Méltóztatnak ebből látni, hogy a honvédelmi tárczát illető 130.419 forintnak utóla­gos felhasználásáról szóló törvényjavaslatban ér­demleges változtatás nincsen, mert természetes, hogy az összeg felhasználása, melyről szó van, el­számolással jár s a főrendiház ezen szót iktatta a szövegbe. (Helyeslés.) A „VIIHk fej ezét"-re való hivatkozás pedig csak tollhibából maradt ki. Azt hiszem, a t. ház ehhez hozzájárulni méltóz tátik? (Igen!) E szerint kijelentem, hogy a t. ház a főrendiház módosításához hozzájárul s igy ezen törvényjavaslat legfelsőbb szentesítés czéljából ő Felségéhez felterjesztetni határozatik. A középiskolákról és azok tanárainak képe­sítéséről szóló 1883. évi XXX. t.-ez. módosítására vonatkozó törvényjavaslatra nézve szintén módo­sítást tett a főrendi ház; de ezen módosítás már a szöveget érinti s ez okból azt hiszem, legczél­szerűbb lenne ezt a bizottsághoz utasítani tárgya­lás és jelentéstétel végett. (Helyeslés) E szerint kijelentem, hogy tárgyalás és je­lentéstétel végett a közoktatásügyi bizottsághoz utasittatik. Bemutatom ugyancsak a főrendiház elnöké­rek ötrendbeli átiratát a jegyzőkönyvi kivonatok­kal, melyek szerint a főrendiház a brassó-bárom­széki helyi érdekű gőzmozdony ú vasutak enge­délyezése tárgyában; a varasd-goluboveczi helyi érdekű vasút engedély-okmányához ki­adott „Függelék" tárgyában; a morvavölgyi helyi érdekű vasútnak és ezen vasút dévénytó­stomfai szárnyvonalának engedélyezése tár­gyában; a Boba-Jánosházától Sümegig vezető helyi érdekű vasútnak a helyi érdekű vasúti alap­ból történt segélyezése tárgyában s végre a kő­fejtő telepeknek az 1884. évi XVII. törvényczikkbe foglalt ipartörvény 25. §-a alá sorozása tárgyában a kereskedelemügyi m. kir. minister által beadott jelentésekre vonatkozó képviselőházi határozatok­hoz a főrendiház hozzájárult. E szerint ezen határozatok most már országos határozatoknak jelentetnek ki. Az elnökségnek több előterjesztése nincs. Dárdai Sándor jegyző: Neményi Ambrus, a közlekedési bizottság előadója ! Keményi Ambrus, a közlekedési bi ZOttság előadója: Van szerencsém a közleke­désügyi bizottság nevében több rendbeli jelentést előterjeszteni. Es pedig a közlekedésügyi bizott­ság jelentését az esztergom-almás-fűzitői helyi érdekű vasút engedélyezéséről, valamint a nagy­margitti-verseczi helyi érdekű vasút engedélyezé­séről szóló törvényjavaslatok tárgyában; továbbá a közlekedésügyi bízottság jelentéseit a sümeg­tapolczai helyi érdekű gőziuozdonyú vasút enge­délyezése, továbbá a Holicstól a u:agyar határszélig Grüding irányában vezetendő helyi érdekű gőz­mozdonyú vasút engedélyezésének megtörténte s végül a puszta-földvár-békési helyi érdekű vasút tulajdonjogának rendezése tárgyában beadott ke­reskedelmi ministeri jelentésekről. Kérem a t. házat, méltóztassék ezen jelenté­sek kinyomatását, a ház tagjai között szétosztását és az osztályok mellőzésével annak idején napi­rendre tűzését elhatározni. Elnök: A közlekedésügyi bizottság jelen­tései az esztergom-almás-fűzitői helyi érdekű vasút engedélyezéséről szóló törvényjavaslatok tárgyában ki fognak nyomatni, szét fognak osz­tatni és ha a t. ház beleegyezni méltóztatik, az osztályok mellőzésével annak idején napirendre fognak tűzetni. Továbbá a közlekedésügyi bizottság jelen­tései a sümeg-tapolczai helyi érdekű gőzmozdonyú vasút engedélyezéséről, a Holicstól a magyar ha­társzélig Gőding irányában vezetendő helyi érdekű gőzmozdonyú vasút engedélyezésének megtörtén­téről s a pusztaföldvár-békési helyi érdekű vasút tulajdonjogának rendezéséről szóló kereskedelmi ministeri jelentések tárgyában ki fognak nyomatni, a ház t. tagjai között szét fognak osztatni és annak idején fognak napirendre tűzetni. Dárdai Sándor jegyző.* Darányi Ignácz, a pénzügyi bizottság előadója! Darányi Ignácz előadó: T. ház! Van szerencsém bemutatni a pénzügyi és közlekedés­ügyi bizottság jelentéseit, a kereskedelemügyi minister ur által benyújtott, a magyar északkeleti vasut-részvénytársaság vasutvonalainak beváltá­sáról szóló 564. számú törvényjavaslatról; a győr­sopron- ebenfurti vasút - részvénytársaság némely ügyeinek rendezéséről szóló 565. számú törvény­javaslatról; s végül a pozsony-szombathelyi helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában beadott' 566. számú törvényjavaslat tárgyában. Kérem a t. házat, hogy ezen jelentéseket kinyomatni, szét­osztatni és az osztályok mellőzésével napirendre tűzetni méltóztassék. Elnök: A pénzügyi és közlekedésügyi bizott­ságok jelentései a magyar északkeleti vasutrész­vénytársaság vasutvonalainak beváltásáról, a gyó'r­sopron-ebenfurthi vasut-részvénytársaság némely ügyeinek rendezéséről, a pozsony-szombathelyi helyi érdekű vasút engedélyezéséről szóló törvény­javaslatok tárgyában ki fognak nyomatni,a ház tag­jai között szétosztatni és ha a t. ház beleegyezni méltóztatik, annak idején az osztályok mellőzésé­vel napirendre fognak tűzetni. (Helyeslés.) r Dárdai Sándor jegyző: Széll Ákos, az állandó igf zoló bizottság előadója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom