Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-380

276 S»u. országos Illés május 22-én, csütörtökön. 1890. lókra nézve következményeiben bizonyos kíméletlenséget tartalmazna, ennek correctivumául szolgál a visszahonosításnak azon nagy könnyűsége, mely ugyanezen törvényben foglaltatik, különösen pedig körülmény, hogy honosságát ez úton elvesztő állampolgártól a visszahonosítás meg nem tagadható, hanem neki okvetetlenül megadandó, kin tehát megvallom, sem a dolog természetéből, sem az idegen államok gyakorlatából, sem a hazai viszonyok különlegességéből és tapasztalásaiból levont érveket nem tartom oly győzedelmeseknek, hogy bebizonyítottnak látnám, hogy annak a törvénynek a megváltoztatására, a mely akkor érett megfontolás és bő megvitatás után alkottatott, általános szempontból elegendő ok forogna fenn. De van az Irányi Dániel és társai által beadott; törvényjavaslatnak egy pontja, melyre eddig a vitában nem történt reflexió, melyre azonban a t. ház figyelmét felhivni már most szükségesnek látom. Mert ha a törvényjavaslatnak előbb ecsetelt általános dispositióit igen vitathatóknak tartom ; ezt a különös dispositiót, melyre most fogok rátérni, általános elvi szempontból absolute nem tartom elfogadhatónak. Es ez a második szakasz dispositiója, mely szerint a törvényjavaslat, ha az törvényerőre emelkednék, visszaható erővel birna és azok, a kik a jelenleg fennálló törvény alapján honosságukat elvesztették, az új törvény alapján azt visszakapják. Ezt én elvi szempontból absolute nem tartom elfogadhatónak és pedig egyszerűen azért, mert e szakasz dispositiói szerint a magyar törvényhozás törvényt alkot oly egyénekre nézve, kik ma egyáltalán nem tartoznak a magyar törvényhozás jogköréhe. Ezek a magyar honosságot elvesztették és ezért a magyar törvényhozás által alkotott jogszabályok rájuk nézve kötelező erővel nem birnak. Ezt szükségesnek tartottam kiemelni, mert előre is elejét akartam venni azon ellenvetésnek, mintha egy különben elvileg helyes törvényjavaslathoz bárki is, vagy legalább én, csak subjectiv okoknál fogva nem járulhatna hozzá. A törvényjavaslatnak összeköttetése Kossuth Lajos esetével e 2. §-on alapul. E 2. §. nélkül a törvényjavaslat elfogadása sem sanálná azt a helyzetet, melynek sanálása a törvényjavaslat egyik főezélja. E 2. §. dispositióját pedig olyannak tartom, mely általános szempontból nemcsak nem indokolható, hanem el sem fogadható. Áttérek már most a t. indítványozó urak törvényjavaslatának azon czélzatára, mely egyenesen Kossuth Lajos nagy hazánkfia személyével és a honosságra vonatkozó helyzetével függ össze. (Halljuk ! Ha Ujuk !) T. ház! Én azokat az érzelmeket, melyek a t. függetlenségi pártot vezérelték, midőn e czélra .s nyújtottak be törvényjavaslatot, nagyon méltánylom, mélyen tisztelem. Nagy okoknak kell tehát fenforogníok, ha én, mint mindjárt előre megmondtam, ezen szándékukhoz hozzá nem járulhatok, törvényjavaslatukat szavazatommal nem támogathatom. Ezeket a nagy okokat — szerintem nagy okok — leszek bátor egész őszinteséggel előadni. (Halljuk ! Halljuk !) Ezek közt az okok közt nem foglal helyet az a gondolat, melyet többször, többek közt az előttem szólott t. képviselőtársamtól is hallottam, hogy egy embernek kedvéért törvényt alkotni vagy törvényt módosítani nem lehet. Igenis lehet, t. ház! Történt az más országokban, történt az a mi törvényhozásunkban. Történt minden különös érdemnélküli egyéniségekkel. Épen indigenák befogadása czéljából hozattak a régibb időben törvények. Nagyérdemű férfiaknál kitüntetés czéljából hozattuk törvények, azoknak egyike a legközelebbi múltban. Egyes emberek részére tehát, ha erre nagy indok van, szabad törvényt hozni, lehet törvényt hozni. Néha helyes, néha igenis a nemzeti becsületnek is kérdése, hogy törvény alkottassék. És én azt hiszem, hogy nincs arra nézve véleménykülönbség, hogy Kossuth Lajos alakjának történelmi nagysága és a haza körül szerzett érdemei olyanok, hogy a kivételes törvényalkotás az ő esetében is indokolva volna. Csak az a kérdés, t. ház, minő törvény hozatik és minő legislativ indokokból ? És itt van az a pont, hol én oly elvi akadályt látok magam előtt, a mely — szerintem — a Kossuth Lajos iránti kegyeletnél is magasabban áll és melynek átlépése magának Kossuth Lajosnak legnagyobb művét: a magyar állampolgári társadalmat, a magyar modern államot alapelvében veszélyeztetné. Vizsgáljuk meg egész elfogulatlansággal, hogy melyek azok az okok, melyek a jelenleg érvényben álló törvényt Kossuth Lajosra nézve sérelmessé teszik, azaz, a melyek folytán előáll az az eset, hogy Kossuth Lajos a formai állampolgárságot ezen törvény alapján elvesztette. (Halljuk!) Ez a törvény nem proscriptionalis törvény, ez a törvény nem proscribál senkit, ezt a törvényt a II. Eákóczy Ferenczre vonatkozólag hozott törvénynyel sem dispositióiban, sem szándékában párhuzam alá helyezni épenséggel nem lehet. Ha ennek a törvénynek dispositiója, vagy szándéka ilyen volna, azt hiszem, hogy nem akadna ebien a házban számbavehető politikai elem, mely ezt teljes indignatióval vissza nem utasítaná. Ezen törvény általános szempontokból, jól vagy rosszul felfogott, szerintem jól felfogott, általános országos érdekekből szabályozza a honosság megnyerésének, fentartásának és elvesztésének eseteit. Az elvesztés esetei közé a meg nem szakított távollétet is sorolja, sorolja azonban legenyhébb alakban : a meg nem szakított távollétben a honosságról