Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.
Ülésnapok - 1887-379
879. országos Illés má Fiseo Regio appliciinda deeernuntnr et declarantur." T. ház! E törvényczikk történelmünknek — korunkban már azt hiszem, általános meggyőződés szerint — hazai történelmünk undok szennyfoltja. (Igaz! Ugy van ! a szélső balfelöl.) Azt mondhatják talán sokan, a mint mondták már némelyek azok közül is, kik elhallgattatva lelkiismeretöket vagy erkölcsi érzetükben mélyen elsülyedve, hálátlanul a nagy Rákóczi iránt, ez idézett törvényt megalkották, hogy hiszen a szathmári békében kivétel nélkül meg volt adva mindenkinek a visszatérésre a határidő; sőt ennek eltelése után követeket is küldöttek a fejedelemhez Lengyelországba, hogy utólag tegyen hűségi esküt és minden javait bírhatja, fejedelmi czímét is, még Magyarországban sem kell laknia, ha nem akar, csak tegyen hódolati fogadalmat. És mikor a fejedelem jól ismert elveire hivatkozva, azt monda, hogy ő egy eszmét, az önálló, független Magyarország eszméjét képviselvén, ily esküt nem tehet; tudván, hogy egy minden ízében lovagias emberrel van dolguk, az udvar megbizottai azt mondták: jó, nem kívánunk hűségi esküt sem ; Rákóczi fejedelemtől elég, ha becsületszavát adja, hogy az osztrákház ellen többé fegyvert nem fog! A fejedelem azonban akkor is arra hivatkozott, hogy ő egy változhatatlan nagy eszmét képvisel, az önálló Magyarország eszméjét, melyről épen ugy gondolkodott ő is, mint a ho<ry ezt kimatatta Helfy Ignácz t. képviselőtársam Kossuth Lajosról, hogy tudniillik a magyar és az austriai két koi onának ellentétes érdekei, még a legangyalibb természetű' s legkitűnőbb tehetségű fejedelem fején egyesítve is, olyan összeütközéseket eredményeznek, hogy legalább egyikét ezen országoknak a népnek boldog megelégedésére nem lehet kormányozni. (Igazi Ugy van! a szélső báloldalon.) Ezért és nem uralkodói büszkeségből vagy gyüleletből, a mire pedig őneki bőven volt volna joga— tagadta meg a becsületszó adását Rákóczi Ferencz. Épen hasonló ehhez az, midőn azt mondják, hogy csak jelentkeznie kell Kossuthnak az osztrák consulatusnál vagy pedig irjon levelet a zempléni alispánhoz. (Derültség a szélső balon.) Szépen kifejtette Helfy t. képviselőtársam, hogy mily képtelen kívánat ez s miért nem teheti ezt meg Kossuth soha. Épen mint Rákóczi a becsületszó adást; csupán az ok különböző, a két tény egyforma. Az 1715:XLIX. törvényczikk 1. és 2. §-a és az 1879 : L. törvényczikk 31. §-a egyaránt két sötét foltja marad történelmünknek. Az indok más csak, a melyből fakadtak. Már hangsúlyoztam a felolvasott idézetnél, hogy miután Rákóczi Ferencz, Bercsényi Miklós, gróf Forgách Simon, gróf Esterházy Antal stb. emigránsok túlgazdag birtokai a kir. fiscus által lefoglaltattak és confiscáltattak; ezeknek azután a „semper fideles-ek" számára való kiosztása következett be. És ez volt a valódi indok ns 21-én, szerdán. 1890. 343 ezen nagy férfiak háládatlan számkivetésénél, hogy tudniillik az óriási vagyonukat feloszthassák. Ilyen indok 1879-ben, valamint jelenleg nem forog fenn; én egyébben jelenleg az indokot föl nem találhatom, mint a hatalomnak való hizelgésben, a határtalan servilismusban. (Igaz! Ugy van! a szélső ba 1 oldalon. Mozgás jobbfelöl..) A jelen politikai helyzet legalább reám nézve ezt a benyomást teszi; és ha a kétféle indokot összevetik, ítéljék meg önök,hogy melyik akevésbé dicső, melyik a sötétebb, melyik nem: az 1715-iki-e vagy a mostani? Előttem ezen utóbbi még tán szomorúbbnak látszik. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) De még egyéb hasonlatosság is létezik az említett két nagy férfiú között: (Halljuk! Halljuk!) Tudva levő, hogy a hazaszeretetben Rákóczi Ferencz az idealismus azon ne tovább)áig ment, hogy például az 1 706 iki békealkudozások alkalmával még erdélyi fejedelemségéről is kész volt lemondani, ha ez a békének akadályul szolgálna; továbbá, hogy 1704 ben, mielőtt Lescinszky Szaniszló lengyel királylyá választatott, Rádzieovski primás 1707-ben pedig Ágoston detronizálása után Nagy Péter czár és a lublini korona-tanács nemcsak felajánlották a lengyel koronát Rákóczinak, hanem a czár karddal, hadsereggel akarta őt kényszeríteni arra, hogy azt el is fogadja. A nemeslelkű, hazaszerető fejedelem azonban jól tudván, hogy mihelyt hazáját elhagyja, itt minden halomra dől, mert mást. a versengők fejökül elismerni nem fognak, mindkét izben visszautasította a lengyel királyi koronát, mert minden izében magyar volt, magyar hazafi akart maradni. Ép ugy, mint Kossuth Lajos akkor, midőn az észak-amerikai államok hajót küldöttek érte és meghívták, elutaztatták őt Amerikába. Gondoljunk csak vissza azon colossalís ünnepélyekre, azon világrendítő, lelkesítő jelenetekre, melyeket az unió egyik államából a másikába járva, csodált szabású szónoklataival előidézett, midőn aranymondásait az államok a capitoliumaik peristyljéire vésették. Nagyon valószínű, hogyha Kossuth ekkor az amerikai állampolgárságot elfogadja: a példátlan lelkesedés rendkívüli erejével a legközelebb bekövetkezett választások alkalmával az Egyesült-Államok elnökévé választatik. (Derültség jobbfelöl.) Ne méltóztassanak mosolyogni ezen; azok, kik amaz idők történetét, Kossuth amerikai diadalainak részleteit talán nem ismerik, inkább vegyenek maguknak fáradságot és olvassák el az akkor megjelent amerikai hírlapokat s röpiratokat. Neppel Ferencz: Az amerikai törvény nem engedi. (Halljuk! Hallj ><Jc! a szélső baloldalon.) Thaly Kálmán: Rendkívüli módon,ismétlem. Egyébiránt akár megtörtént volnaaz elnökké választás, akár nem, az mellékes, az azonban megczáfolhatlan tény, hogy Kossuth Lajos két világrészben példa nélküli ünnepeltetések tárgya volt: ám Ő 31*
