Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.
Ülésnapok - 1887-378
234 378. országos ülés május 20-án, kedden. 1890. lábába, a szolgaiasságba sem fogok beleesni soha, megjegyzem, még királyom irányában sem. (Helyeslés szélső balfelől.) És ha ezen a földön, melyet hazánknak akarunk nevezni, mint magyarok akarunk megmaradni, nem volna szabad egy magyar embernek sem beleesni ezen lealacsonyító hibába. (Helyeslés szélső bálfelöl.) Mi bizonyítja, t. ház, jobban e törvény tarthatatlanságát, mint épen az, hogy az az ember, ki furfangjával ezt a törvényt megteremtette, még mint ministerelnök látta, hogy e törvény hibás, hogy sérti a nemzet önérzetét és jó pillanatában rászánta magát, hogy e törvényt megváltoztassa. És önök túl — előbb voltam már bátor vagy szerencsés, vagy szerencsétlen mondani — egy lidércznyomástól szabadultak meg, mások hozsannával fogadták, némelyek hallgatagon beleegyeztek, de az egész párt elfogadta. (Igaz! TJgy van! szélső balfelől.) És ime, mi történt? Midőn azon ember, ki ezen törvénynek megteremtője volt, mint ministerelnök hibáját helyre akarta hozni, felteszem, hogy helyre is hozta volna, ha önök útjában nem lettek volna: megvallom, sajnálatra méltó átalakulások történtek. Én nem tudora, mi történt a culissák, a leeresztett függöny mögött a kormányváltozást megelőzőleg, nem is akarok beleavatkozni; egyet azonban tudok és ez az, hogy az a Tisza Kálmán, a mily okos embernek én is tartom, azt a törvényt nem azért hozta, hogy ő essen bele a verembe, hanem abba Kossuthot akarta beletemetni. (Igaz! TJgy van! szélső balfelől) De teljesült rajta is a példabeszéd: „A ki másnak vermet ás, maga esik bele íf . Mint minister beleesett, bele is veszett; de annyit is mondhatok, ez a verem még nincs tele (Halljuk! Halljuk!) s én nem akarok jövendőmondó lenni, mert nincs is hozzá tehetségem, de merem állítani: (Halljuk! Halljuk! balfelől) hogy az a kormány, mely ezt a szerencsétlen honossági törvényt fenn akarja tartani, követni fogja Tisza Kálmán példáját, mert ezt a ministeri vermet csak e honossági törvény hullájával lehet betölteni. (Igaz! TJgy van! a szélső balon.) De ha a tisztelt kormány elejti e törvényt, akkor birni fogja a nemzet bizalmát, ellenkezőleg a törvény fentartása mellett annak alkotójához — épen ezen törvény által — hasonló sorsban fog részesülni. Nem akarom a t. ház türelmét továbbra is igénybe venni, (Halljuk! Halljuk!) de kijelentem, hogy a honossági törvény 31. §-ának eltörlése mellett küzdök (Élénk helyeslés a szélső balon) és elfogadom az igen t. barátom, Irányi Dániel képviselőtársam által benyújtott törvényjavaslatot (Helyeslés és éljenzés a szélső balon.) Madarász József jegyző: Illyés Bálint! Illyés Bálint: T. képviselőház! (Halljuk!) Magyar embernek, midőn testvéreiről van szó, kik vele egy és ugyanazon édes hazának gyerI mekei, melyhez ugyanazon természetes jogok, | ugyanazon gyermeki kötelékek kapcsolják — mií dőn ezekről van szó és pedig oly értelemben, hogy kérdésessé válhatik reájok nézve: ha vájjon tarthatnak-e jogot arra, hogy a szülőhaza gyermekeinek neveztessenek ? — bizony elfásultság nélkül hallgatnia nem lehet. S az mentse ki gyöngeségemet, ha a honossági törvény kérdésében az j előttem elhangzott jeles beszédek után is feli szólalok. Mint Irányi Dániel t. képviselőtársam, ugy vagyok én is meggyőződve, hogy a honpolgárság joga: természeti jog, melytől megfosztani senkit sem lehet. A szüle kitagadhatja ugyan gyermekét, de azt a tényt, hogy az tőle származott s vérörökség szerint hozzá tartozik, elvitatni nem fogja soha. Az ily kitagadás s átvitelesen, honpolgári kiközösítés erőszaktétel a természet adta jogokon s magának a törvény és társadalmi rend alapjának: az igazságnak kiközösítése, melyre törvényhozónak nem lehet, nem szabad, hogy jogosultsága legyen. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Prometheus isteni lángot lopott el, hogy lelket önsön a durva anyagba s mégis bűnhődnie kellett, mert a természet törvénye ellen cselekedett. Hát a ki a törvényből lopja ki az isteni lángot, ki a törvény lelkét, az igazságot ragadja ki annak porhüvelyéből, ugy, hogy a kezében csak a száraz paragraphus marad, jelképezni mintegy azt a kettős csavar lánczszemekből alkotott bilincset, mely az ember kezére és lábára nehezedik: ne vonná-e magára, ha nem az istenek haragját, de embertársai rosszalását. Ily rosszalással áll a nemzet nagyrésze, ily rosszalássa] állunk mi az évtizedek előtt alkotott honossági törvény 31. §-ával szemben s kívánjuk az elkövetett bün helyreigazítását, kívánjuk a törvény módosítását a természeti jog és igazságalapján s kívánjuk egyszersmind a honfiúi kötelesség alapján. Nem hivatkozom a nagy Széchenyinek már sokszor hangoztatott mondására: oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyiíkosnak is meg kellene kegyelmezni, csak a statistikára utalok mindenkit. Ebből látni fogja fajunk szaporodásának kedvezőtlen arányával szemben megdöbbentő nagy tö megét a bennünket át- és köriilözönlő s másfelé gravitáló idegen elemeknek. Láthatja, hogy mi itt egy oly kis szigetet alkotunk, melyet hullámok verdesnek mindenfelől és sokszor jelentéktelennek látszó vízcseppek mosnak alá. (Igaz! TJgy van ! a szélső balon.) Az ebben rejlő veszélyt látták és érezték a nemzet nagyjai mindenkor. Sőt voltak egyesek, kiket a honszeretet és lelkesülés lángja testvérek keresésére ösztönzött túl a haza határain, messze tengerek és idegen vadnépek birodalmán túl, kik
