Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.
Ülésnapok - 1887-378
m&. orsságos ülés május 20-án, kedden. 1890, f 35 vagyonával az ország terheihez, az ország fejlődéséhez nem járul, annak működésében részt nem vesz, a legkevesebb, a mit a törvényhozás megkívánhat, az, hogy a tiz évi távollét alatt jelentse be a honosság fentartása iránti szándékát és ha ezen szándékát be nem jelenti, ezzel azt documentálja, hogy honpolgári jogát fentartani nem kívánja. Már pedig Valakit ezen akarat nyilvánítása nélkül vagy épen akarata ellenére honpolgárnak megtartani csakugyan nem volna helyes. (Ugy van! jóbbfelől.) De azt mondják a t. képviselő urak, hogy semmiféle kár nem háramlik abból, ha a törvénynek ezen dispositiója eltöröltetik és viszont, hogy semmiféle haszon sincs abból, ha ez a dispositio fentartatik. Igenis vau positiv haszon ebből; erre már a t. előadó ur is hivatkozott. Méltóztatnak ismerni az 1886 :XXII. t.-czikket, a mely egyéb kellékek hiányában megállapítja, hogy mindenki abban a községben illetékes, a hol született. Azt is méltóztatnak tudni, hogy a községek egy nagy részének igen nagy megterheltetésével jár az, hogy idegen kórházakban ápolt szegény betegekért az ápolási költségeket fizetni tartoznak. Ez magára a fővárosra nézve is igen nagy teher, bár az összegére nézve nem oly nagy, de a szegény községekre nézve mégis eléggé terhes. Hogyan volna az igazságos, hogy már most egy község oly tagjáért, a ki oda illetékes, azért, mert ott a községben született, de 20—30—50 éven át távol van a községtől és nemcsak a község, hanem az ország terheihez sem járul semmivel: az ilyen tagjáért betegápolási költséget fizessen csupán azért, mert abban a községben született. (Ugy van! jóbbfélöl.) Ez olyan igazságtalanság, a melyet orvosolni a törvénynek egyik feladata volt. Ezek, felfogásom szerint, t. ház, azon tárgyilagos okok, a melyeknél fogva semmi szükség sem forog fenn arra nézve, hogy a fennálló törvény módosíttassák. Én, t. ház, véleményem nyilvánításában most esak azon évekre szorítkoztam; a melyek ugy a benyújtott törvényjavaslat indokolásában, mint Irányi Dániel képviselő ur mai felszólalásában felhozattak; a vita folyamán netán felhozandókra majd lesz alkalmam nyilatkozni és nézeteimet egész nyíltsággal és tartózkodás nélkül előadni. (Helyeslésjobbfelöl.) Különben méltóztatnak tudni, hogy midőn a jelenlegi kormány helyét elfoglalta, kijelentette, hogy a honossági törvény módosítását nem tartja szükségesnek. Sem a helyzet, sem a viszonyok azon idő óta nem változtak ésigy ma sem mondhatok mást, mint akkor : hogy tudniillik a kormány nem kívánja a honossági törvény módosítását. Ezeknél fogva kérem a t. házat, méltóztassék a közigazgatási bizottság véleményét elfogadni. (Élénk helyeslés jóbbfelől) KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XVIII. KÖTET. Dárdai Sándor jegyző: Gróf Károlyi István! (Halljuk! Halljuk!) Gróf Károlyi István: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A ház asztalán fekvő törvényjavaslatról, tudniillik a honossági törvényjavaslatról, még a volt ministerelnök idejében volt szándékom nyilatkozni. Szándékolt felszólalásom meg is jelent töredékben néhány lap hasábjain, de minekutána egy képviselő nem a sajtó utján, hanem élőszóval tartozik itt bent a házban nézeteit nyilvánítani, ha azokat érvényre óhajtja juttatni: sietek e kötelességemnek megfelelni és az önök becses türelmét és figyelmét ezennel igénybe is venni. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Rövid leszek és épen ezért rögtön minden hosszas bevezetés mellőzésével reá térek a tárgyra, a honossági törvény módosítására s illetőleg erre vonatkozó felfogásom magyarázatára ; meggyőzni igyekezvén önöket, t. képviselőtársaimat, a párttekinteteken felülemelkedve, csakis objeetiv szempontokat tartva szemem előtt, nem csűrve-csavarva a dolgokat, hanem logiee levonva a tényekből a következtetéseket és az egyetlenegy szerintem helyes megoldást, jobban mondva egyetlen helyes eljárást szemben a honossági törvényjavaslattal, iparkodva, mint végczéít a t. ház által keresztüivitetni. Hogy ezt tehessem, kell, hogy a t. ház nekem megengedje azt, hogy fölolvashassam el nem mondott beszédem egy kis részét. (Derültség a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső baloldalon.) Ezen nincs mit nevetni, azt hiszem, ha nem is illik az, hogy az ember magát ismételje, mindig megengedhető saját szavait következetességének bebizonyíthatása czéljából idéznie, vagy mint a jelen esetben, mikor a megérthetéshez a kiindulási pont ismertetése feltétlenül szükséges is. (Helyeslés balfelöl.) T. ház! Miben látta, ha kérdeznem szabad, a függetlenségi, párt ama sérelmét, mely miatt a honossági törvény módosítását javaslatba hozta? Abban, t. ház, hogy Kossuth Lajos a honossági törvény következtében (Hosszan tartó élénk felkiáltások a szélső baloldalon : Éljen Kossuth Lajos!) egy idő múlva meg lön fosztva attól, hogy magyar honpolgárnak tekintessék és hogy magát annak vallhassa. Álláspontom ez volt és ez ma is. Mindenek előtt kijelentem — igy szól el nem mondott beszédem ama része, melyet jeleznem szükséges — hogy a honossági törvényt, ugy mint az hozatott, tiz év előtt sem tettem volna le a ház asztalára,ha Magyarország ministerelnöke vagyok. Nem, tapintatból. Nem, Kossuth Lajos személye iránti tiszteiéiből. Nem, előrelátásból; mert igenis előrelátható volt, hogy ebben előbb-utóbb sérelmet találand ama párt, mely Kossuth Lajos 29