Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-369

369. országos ülés máj T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt e szakasz tárgyalásába bocsátkoznánk, van szerencsém e szakaszhoz néhány módosítást benyújtani és kérni a t. házat, hogy a 13. §-t e módosításokkal együtt méltóztassék elfogadni. A módosítások, melyeket benyújtok, három pontra vonatkoznak. Az első pont tartalmazza azt, hogy a kir. táblák, a mire ma is joguk van, tel­jes tanácsülésen megállapodásokat hozhatnak, mely megállapodások önmagukat, önmaguk sena­tusait — tehát még az első bíróságokat sem, csak tisztán önmagukat — kötelezik mindaddig, mig ezen megállapodások — a mihez minden táblának joga van — újabbakkal fel nem cseréltetnek. Ez nem annyira módosítás, mint inkább hézag­pótlás. A második módosítás pedig az, hogy az ezen szakaszban foglalt intézmény, melynek magya­rázatára itt nem terjeszkedem ki — ha vita lesz, lesz alkalom rá bőven visszatérni — nézetem sze­rint csakis égy czélra van rendelve, erre azonban feltétlenül szükséges és ez az, hogy a jogegység fentartassék, mert a kir. táblák bizonyos kérdés­ben végső forumot képezvén, az által, hogy az eddigi két kir. tábla 11-re osztatik, nagyobb az esély arra, hogy a 11 táblánál több eltérő gya­korlat képződik oly kérdésben, melyekben a táb­lák képezik a végső forumot, meljben tehát a régi szabályok szerint helyre nem állíthatja ;\z ország­legfőbb bírósága a jogegységet, a mely pedig hivatva van azt helyreállítani. Mondom gondos­kodni kell arról, hogy a jogegység lehetőleg megőriztessék a 11 tábla eljárásaiban. Ennélfogva kihagyatni kívánom az előterjesztett javaslatban azon második esetét a döntvényeknek, mely ugy van jelölve, hogy: „a kir. tábláknak elvi jelentő­ségű határozatai, ha a fennálló jogszabályokkal ellentétben állóknak látszanak"- (Helyeslés.) Erre nézve — miután itt nem a jogegység van veszélyeztetve, mert lehet ez az eset a jogegység teljes, fentartása mellett is — gondolkodni nincs nagy legislativ szükség, hanem szorítkozni aka­rok tisztán és pusztán a jogegység megóvására. Ez tehát a második módosítás. A harmadik módosítás pedig az, hogy olyan esetekben, midőn utolsó forumot képeznek és több kir. tábla elvi döntésére nézve egymástól eltér, nehogy e miatt a magánérdekek sérelmet szen­vedjenek, az egység helyreállításáról gondos­kodni kell. Ennek helyreállítására nincs más jogosítva, mint az ország legfőbb törvényszéke, a kir. Curia és pedig döntvény útján. Azonban mégis aggályos dolog volna megengedni, hogy az ily módon hozott döntvények megkössék a jogfejlődést vagy a kir. tábla eljárását, mig a Curia önmagától indíttatva érezné magát ezt megváltoztatni. Ez. aggályosnak látszik azért, mivel ily kérdések is 7-én, szerdán. 1890. f JO, rendszerint a Curiához egyáltalában nem jutnak, mert a Curiának ügykörét nem képezik. Már most, t. ház, nem mehetünk a jogegység megóvásában azon pontig, hogy azután ki legyen zárva, vagy felette megnehezítve az, hogy a jogegység hely­reállítása szempontjából elfoglalt valamely állás­pont vég nélkül fennálljon. Ennélfogva javas­latba hozom, hogy minden kir. ítélőtábla a Curiá­nak ilynemű elvi eldöntését annak megváltozta­tásáig köteles követni, minden kir. táblának azonban jogában áll teljes ülése kétharmad szó­többségével ezen kérdés újólagos felvételét a Curiánál kívánni és ezen kívánat felett azután a Curia egy újabb teljes ülésben — az előbbi hatá­rozatot vagy fentartólag vagy módosítólag — határoz. E tekintetben a kir. táblákat párhuzamba tettük a Curia senatusaival, a melyek szintén kötve vannak a Curia teljes ülése által hozott dönt­vényekhez, de minden senatus azért azon dönt­vény revisióját, reasummálását kívánhatja bizo­nyos módon és határok között. Ugyané jogot az országban létező kir. táblák mindegyikének kel­lett fen tar tani, hogy a jogegység ezíme alatt a birói gyakorlat nagyon rideg és megdermedtté ne váljék. S annyival inkább volt helyes e jogot megadni a tábláknak is, mert e kérdésekkel tulajdonképen csak a táblák foglalkoznak s vzek a Curia judicaturájához absolutenem is tartoznak. A kétharmad többséget pedig helyesnek tartom azon szempontból, hogy miután mégis a Curia döntvényével állanak szemben, abban, hogy a kir. táblák egyik-másik teljes ülésének kétharmad szótöbbsége kell ahhoz, hogy a reassummálás megtörténjék, biztosíték van, hogy a reassummálás csak akkor fog kívántatni, midőn komoly, tekin télyes embereknek ily nagy többsége a tábla kebelében annak szükségét látja. Ennek megfelelőleg volná aztán módosítandó a 13. §. utolsó bekezdésében az, hogy egyéb részletekre nézve fel hatalmaz tátik az igazság­ügyministcr, hogy a teljes ülések összehívására, tanácskozásaik menetére, szóval a teljes ülések ügymenetére vonatkozó intézkedéseket rendeleti­leg szabályozhassa, a minthogy a Curiának jelen­legi teljes üléseire nézve szintén ily rendelet létezik s ezeknek szabályozása szintén a rendeleti jog köréhez tartozik. Ezeket szükségesnek tartottam felemlíteni, mert én ezen módosításokat helyeseknek és czél­szerííknek tartom és kérem a t. házat, hogy a 13. §-t e módosításokkal elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés.) Elnök: Fel fog olvastatni a módosítvány. Josipovich Géza jegyző (olvassa) : Módo­sítás a 13. §-hoz. Az 1-ső és 2-dik bekezdés közé teendő kö­vetkező új bekezdés:

Next

/
Oldalképek
Tartalom