Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-369

110 S«9. országos ülés május 7-cn, szerdán. ISíiO. _ Én nem azt mondottam, hogy a codifieatio egyszerre megszünteti a bajt, hanem azt s ezt a t. igazságügy minister ur is alá fogja irni, hogy a tételes codifieatio a jogi bizonytalanságot és a perek számát is kevesbíteni fogja. Ennél többet nem állítottam és minthogy ugy látszik, a t. miniszter ur ezen állításomat nem tudta, vagy nem akarta megezáfolni, ezt ismét tovább hajtotta és ÜZOÍI általam nem mondott tnlhajtásra alapította ezá foktat. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) A mi pedig azt illeti, hogy én mélyebb törvényhozási szempontból tekintettem — saját szavaim szerint — a törvényjavaslatot, mint Horvátit Lajos és Veszter Imre t. képviselőtársaim, ez megint, olyan, a mit én nem állítottam. Én azt állítottam, hogy ha az első szempontból nézem a javaslatot, akkor örömet érzek a felett, hogy ime egy tettel van dolgunk, a mely után következni fog a második. De ha törvényhozási szemponból valamivel mélyebben nézzük a dolgot, aggályaink támadnak. Én nem mondtam azt, hogy tulajdonkép ezen aggályok csak bennem vannak meg, hiszen Horváth Lajos és Veszter Imre t. képviselőtársaim, maga az igazságügyi bizottság és saját pártom is aggályait fejezte ki ezen javaslatra nézve. A különbség csak az, hogy én a eonsequentiákat ezen aggályokból nem ugy vontam le, mint a többi t. képviselő urak. De ha mély törvényhozási szempont yolna is az, hogy aggályaink vannak a t. minister ur javaslata ellenében, ugy én ezeket az aggályokat első sorban merítettem a t. minister ur amaz ékes szavaiból, melyeket elhuigoztatott és kifejezett akkor, mikor ministeri állását elfoglalta. A leghatározottabban és kétségbevonhatlanul kifejezte a t. minister ur — a mint már azt Horváth Lajos t. képviselőtársam is felhozta és a mit én itt ismételni bátor leszek — hogy: „Óhajtomkizárni azt a félreértést, mintha a királyi táblák szétosztása, számuk és székhelyük megállapítása megtörténhetnék a nélkül, hogy az a civilis eljárás tervezetével, különösen az abban elfogadott jogorvoslati rendszerrel combinálva volna. A reformok előkészítésének együtt kell történnie, csak azok életbeléptetésénél kell a fokozatokat megtartani." Az én aggályaim ime innen datálódnak és mély törvényhozási felfogásom csak eddig terjed; de sajnálom, hogy nem terjed oly mélyre, hogy megítélhettem volna, hogy annak, ki hosszú idő után a tudomány és tapasztalat minden fegyverével ellátva az igazságügyi tárczát elfoglalja, egy fél év elegendő legyen arra, hogy álláspontját teljesen desavuálja és az ellenkező álláspontot itt e házban oly hévvel védelmezze. Ilyen mély törvényhozási szemponttal már, megvallom, én nem birok. Ezeket kívántam megjegyezni. (Helyeslés balfelöl,) Szilágyi Dezső igazságügyminister: Ha megengedi a t. ház, előbb — hogy ugy mondjam — egy kis házi vitát kell elintézni. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt azokba, a miket t. barátom mondott saját szavai magyarázatára és az én korábbi nyilatkozataim czáfolására, most csak mértékkel megyek bele; de beszédének utolsó pontjára nézve, a melyre legnagyobb diadallal és önérzettel hivatkozott — nem is veszem neki rossz néven — fel kell világosítanom, hogy nagy tévedésben van. Mert mit mond az, a mit Horváth Lajos t. képviselőtársam idézett és a mire vissza méltóztatott térni? Azt, hogy a királyi táblák székhelyeit és számát combinálni kell a jogorvoslatok szervezetével és hogy ki akarom zárni azt a félreértést, hogy bármely javaslat itt előterjesztetik a nélkül, hogy egy határozott combinatio volna azzal, minő eljárás lesz a civilis és büntető eljárásban. Nem azt mondtam tehát, a mit a t. képviselő ur akar ebből kiokoskodni, a ki mig a saját szavai magyarázatára fordította figyelmét, elfelejtette ezeket a szavakat megvizsgálni. Nem mondtam: az együttes törvényhozási megalkotást. Már most, t. ház, nem ismételve és ismételve fejtettem-e ki, hogy minő lesz és — nézetem szerint — minőnek kell lenni a büntető és civilis eljárásban a jogorvoslatok lényegének? Többet is monltam. Azt is mondtam, hogy annyira a mi szükségeinkben rejlik, hogy ilyenek legyenek a jogorvoslatok, hogy én nem hiszek kétféle helyes politikát. Sőt többet mondok: én azt mondtam, hogy a dolog természete szerint a javaslat két suppositumra v.^n építve. A ki ezen suppositumokat nem osztja: az ne fogadja el a javaslatot; a ki osztja: fogadja el. Hiszen e feltételek egyike nem volt egyéb, mint a jogorvoslatok lényegének kifejtése. Már most jó lesz kissé utólag gondolkozni a fölött, hogy ellenmondásban vagyok-e, vájjon van-e alapja annak a nagyon diadalmas hivatkozásnak, hogy ime az igazságügyminister egy félév alatt megváltoztatta nézetét. Ez most nem történt. De azért megtörténhetik más kérdésben jövőre mindenkin. Megtörténhetik rajtam is; de legyenek meggyőződve a felől, hogy én leszek az első, a ki ide jön és megmondja, hogy megváltozott a véleményem. Ennek jó okát is adom és megváltozott véleményemet egyszersmind a ház bírálata alá bocsátom. A jelen esetben azonban a vélemények semmi változása sem következett be; csak a t. képviselő ur értette félre és érti ma is félre nyilatkozatomat. Én nem okvetlen, junctim törvényhozási megállapítást értettem és ez ott nincs is kifejezve. A mi t. képviselőtársamnak említett kifejezéseit illeti, megvallom, most nem érzek magam • ban hajlamot annak újabb fejtegetésére, sem annak kimutatására, hogy állításait nem túloztam, mert semminemű' gyakorlati czélja nem volna annak,