Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-359

3S@. országos ülés április 17-én, csütörtökön. 1890 347 jóváhagyás előtt határozataiban végrehajtatott, semmi káros következtetés arra ne vonassék, hogy ilyen előleges végrehajtás törvényeink szerint megengedhető. Ennek kellett az óvásnak lenni, nem hogy az országgyűlés jogkörére ne vonattassék káros következtetés; mert a két állítás egymás mellett megfér: tudniillik, hogy a szerződés érvényéhez jóváhagyás szükséges és az, hogy a jóváhagyás előtt egy szerződést végrehajtanak. Egyik a másikat nem zárja ki. Már mostan arra nézve, hogy még ily értelembeni óvásra sincsen szükség, mint a minőt említettem, nézetemet megmondtam, most nem ismétlem; csak t. képviselőtársam által felhozott nagy praecedensre és pedig a fontosabbra, a mely a királyi lemondó okiratra vonatkozik, akarok megjegyzést tenni. (Halljuk! Halljuk!) A két eset között semmi analógia sincs. Miért? Két nagy tény volt az, a melyben az 1867-iki országgyűlés az ország jogainak kétségbe vonását látta és a melyet ellensúlyozni óvással akart. Az egyik kisebb jelentőségű, de mégis fontos, tudniillik az, hogy az előterjesztett lemondó okiratban egész általánosságban csak az austriai császárság van felemlítve, Magyarország külön megnevezve nem volt. Nem azt hitte az országgyűlés, a mit t. képviselőtársam kifejezett, hogy abban nem akarták belefoglalni a magyar trónról való lemondást is, hanem épen azt kívánta, hogy ily módon ne foglaltassák be az okiratba, hanem Magyarország világosan külön említtessék meg. A másik körülmény, a mely világossá fogja tenni a t. képviselő ur előtt, hogy nincs semmi analógia a felhozott példa és a fenforgó kérdés közt, a következő. Alkotmányunk szerint ugyanis minden lemondási okiratot, minden trónról való lemondási actust az országgyűlés elé kell terjeszteni hozzájárulás végett. Ez elmulasztatott, a mi már az országgyűlés jogkörének kétségbe vonása. Itta jogkörre nézve hátrányos következtetés volt vonható és azért kellett e nagyfontosságú dologban azon igen praegnans kijelentést tenni. A jelen kérdésben azonban a jogkör absolute nincs kétségbe vonva; ezt sokszor említettem és azért, bár e nagy precedens erejét elismerem, de hogy abból a jelenlegi kérdésre következtetést lehetne vonni, még sem Mszem,(Élénk helyeslés jóbbfelöl.) Zay Adolf jegyző: Heify Ignácz! Helfy Ignácz; A dolog érdemére nézve — ugy hiszem — e tárgy meglehetősen ki van merítve és ezért, ha felszólalok, nem szándékozom ez irányban a szót szaporítani és beérem annak a kijelentésével, hogy gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam által benyújtott indítványhoz hozzájárulok. Csupán csak azért szólalok tehát fel, hogy a t. kormányt valamire figyelmeztessem, illetőleg felkérjem. Miután most a kormány még új, vagy legalább új alakban van előttünk, súlyt helyezek arra, hogy mily irányban indul meg a törvényhozási tanácskozások dolgában. Óhajtom, hogy a t. kormány legalább abban az egyben térjen el az eddig követett rendszertől, hogy ne ismerje el dogmának, hogy mindazt, a mi az ellenzék részéről jön, vissza kell utasítani. (Ellentmondás jobbfelöl. Helyeslés a szélső baloldalon.) Engedelmet kérek, ha az igen t. igazságügyminister ur többszöri felszólalásában azt fejtegette volna, hogy ő ezen indítványt érdemére nézve helytelennek tartja: akkor értettem volna ezen makacs ragaszkodását e felfogáshoz. (Helyeslés a szélső balon.) De a minister ur maga elismeri azt, hogy a követett eljárás nem volt helyes; elismeri azt is, hogy gróf Apponyi Albert indítványának elfogadása valami nagyobb bajjal nem járna . . . Szilágyi Dezső igazságügyminister; Semmivel! Helfy Ignácz: Engedelmet, de beismerte ezt indirecte az által, hogy csakis annak szükségessége ellen tiltakozott és csak azt bizonyította, hogy ezen indítvány felesleges. Engedelmet kérek, midőn egy nagy tanácskozó testületben az egyik rész valamely indítványra fontos közjogi szempontból súlyt helyez és azt mondja, hogy annak elfogadása által jobban látja garantirozva a parlament jogkörét; a másik rész pedig nem lát abban semmi veszedelmet, hanem csak feleslegesnek tartja azt, akkor azt hiszem, hogy a kormány részéről az volna a helyes álláspont, ha azt mondaná: én ugyan az indítványt reám nézve nem tartom szükségesnek, de ha az ellenzék azt szükségesnek tartja, elfogadom. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ezen kérést intézem a t. kormányhoz nem csupán a jelen esetre vonatkozólag, hanem mert óhajtom, hogy ezen elvet az új kormány jövőre is épen úgy kövesse, mint a hogy mi követtük és én igérem, hogy követni fogjuk ezentúl is azon elvet, hogy szívesen fogadunk el a kormány részéről benyújtandó minden oly törvényjavaslatot, a melyet legalább károsnak nem tartunk és hogy annál inkább fogunk hozzájárulni az olyanhoz, melyet üdvösnek tekintünk. Midőn a t. kormányhoz ezen kérést intézem, legyen szabad egy igen frappáns példára rámutatnom, mely ha nem csalatkozom, tegnap történt. Rendkívül kedvező benyomást tett egész Németországban és hozzáteszem egész Európában Caprivi új cancellárnak egy nyilatkozata, ámbár e nyilatkozatban a németországi politikára nézve vajmi kevés van. E nyilatkozat, a mely ott épen oly új, mint a minő új lenne itt, ha az a magyar parlamentben tétetnék, azt tartalmazza, hogy ő elfogadja a helyest, bármelyik oldalról jöjjön is az, jelentvén ezzel, hogy szakítani szándékszik azzal a Rechthabereijal, a mely ott ural44*