Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.
Ülésnapok - 1887-359
359. országos ülés április 17-én, csütörtökön. 1890. 341 megjegyzés nélkül nem állíthatta volna be a költségvetésbe az annak folytán fizetendő részleket. Nem mondom, hogy ezen okoskodás feltétlenül helyt állana, még kevésbé mondom, hogy az akkori törvényhozás akkor, midőn kellő meggondolás nélkül ama költségvetési tételeket megállapította és elfogadta, ilyen elmélet által vezéreltette magát; de szerintem nem lehetünk elég óvatosak a tekintetben, hogy oly előzményeket ne állapítsunk meg, melyek a parlament jogkörének teljessége ellen magyarázhatók. (Igaz! Ugyvan! túlfelől.) És, hogy ez az előzmény ilykép magyarázható, az előttem kétségtelen; mert épen azt a tényt, hogy nem titokban történt; hogy a törvényhozás tudtával történt az 1872-ki szerződésnek törvényhozási jóváhagyás előtti végrehajtása, hogy a törvényhozás akkép viselkedett budget jogának gyakorlatában, mintha az 1872-ki szerződést már perfect jogügyletnek tekintené : épen ezen tényt tartom veszedelmesnek, ezen tényben látom legerősebb kútforrását annak, hogy az 1872-ki eljárásból csakugyan előzmény vonható le a törvényhozás jogának teljességére. Ezen aggodalom még növekedik, t. ház, ha szemügyre veszszük ugy az 1872-ben, mint az 1875-ben az ügy tárgyalása alkalmával történt nyilatkozatokat. Mert — mint már a vita folyamán felemlittetett — 1872-ben Vidliezkay József képviselő ur figyelmeztetett azon eljárásnak alaki hiányosságára, helytelenségére, hogy a költségvetésben valamely állami ingatlan birtok egyszerre megszűntnek jelentkezik, a nélkül, hogy az a tény, mely által az megszűnt, a törvényhozás jóváhagyását megnyerte volna. Az akkori pénzügyminister — kinek szintén nem akarom távolról sem imputálni, hogy a törvényhozásnak az állami ingatlanok körüli jogkörét nem ismerné — ezzel szemben, igaz, azzal védekezett, hogy ő a naszódi ügyletet nem tekinti állami ingatlan eladásának, de félremagyarázhatatlan oly nyilatkozat és nyilt felállítása azon elvnek, hogy ha pedig az állami ingatlan volna, azt a törvényhozás beleegyezése nélkül elidegeníteni nem lehetne, a kormánypadokról akkor nem történt. Tehát egy oly eljárással szemben, mely a törvényhozás ezen jogaira nézve legalább is gyanús jelleggel birt, még félremagyarázhatatlan kormánynyilatkozat sem történt. Tovább megyek. Mikor 1875-ben a naszódvidéki ügyben kiküldött első bizottság beadta a háznak jelentését, melyben kifejezést adott azon helyes felfogásnak, hogy ilyen ügylet a törvényhozás hozzájárulása nélkülperfectnek nem tekinthető és ezen értelemben utasíttatni kérte a kormányt, hogy a szerződésnek jóváhagyása és beczikkelyezése vagy be nem czikkelyezése, szóval a végleges eldöntés végett terjeszsze az ügyet a ház elé, akkor Széll Kálmán volt pénzügyminister felszólalására azon határozati javaslat mellőztetett és oly határozat fogadtatott el, mely minden utasítás nélkül újbóli meggondolás végett adja át az ügyet a kormánynak. Széll Kálmán volt pénzügyministernek és jelenlegi képviselőtársunknak sem tulajdonítom legkevésbé sem azon hibás felfogást, mintha ő a törvényhozásnak az állami ingatlanokra vonatkozó jogkörét nem ismerné, vagy tagadásba akarta volna venni; de tény az, hogy azon nyilatkozatok, melyek ez alkalomból tétettek, oly természetűek voltak, melyek a törvényhozás ezen jogának inkább elhomályosítására, mint megóvására szolgáltak. Itt tehát, t. ház, lépésről-lépésre a félremagyarázható, a gyanús, a törvényhozás ezen jogkörét elhomályosítani alkalmas tényeknek egész sorozatával találkozunk. De legnagyobb ezek közt az alaptény, tudniillik az, hogy az 1872-iki szerződés — mint ezt ma Kun Miklós t. képviselőtársam is kiemelte és ez a kormány indokolásában is benne van — egyedül a korona jóváhagyása alá bocsáttatott és egyedül a korona által történt jóváhagyás után hajtatott végre. T. ház! Ily tényekkel szemben, melyek részint egyenesen ellenkeznek azzal az elvvel, mely szerint kizárólag a törvényhozás a maga teljességében rendelkezhetik az állam ingatlan vagyonáról, részint ezen elvnek további elhomályosítására alkalmasak, szerény meggyőződésem szerint nem járnánk el azon gondossággal, melyet a parlament minden jogának megóvása körül tanúsítanunk kell, főleg a mostani időkben, midőn az általános európai áramlat a népképviseleti jogok gyengítése és a fejedelmi jogok megerősítése felé irányul, (Ugy van! Ugyvan! a bal- és szélső baloldalon) ha e tényeket minden cautela nélkül, oly törvényhozási kijelentés nélkül engednők a történelemnek átadatni, ha engednők azok egyik részét a törvényhozás által is sanetionáltatni a nélkül, hogy újabb törvényhozási tény által elvágnák annak a lehetőségét is, hogy valamely későbbi kormány a történteket a parlament, az egész törvényhozás jogkörének hátrányára magyarázza. (Élénk helyeslés a bal- és szélső b doldalon.) Ett, t. ház, teljesen át vagyok hatva a kormány jelen tagjainak e tekintetben egészen correct felfogásától; a tegnapi nyilatkozatok e tekintetben mi kételyt sem hagynának fenn még akkor sem, ha ez iránt az előtt kétely támadt volna; de bátor vagyok megjegyezni, hogy egy kormány nyilatkozata csak azt a kormányt kötelezi és egy későbbi kormány azt mondhatja: „Igen, Szapáry, Wekerle és Szilágyi igy nyilatkoztak, de a tények arra engednek következtetést, hogy az 1872-ikí kormány másképen vélekedett. (Ugy van! a bal- é$ szélső báloldalon.) Ez az 1887-ben megválasztott képviselőház úgy vélekedett e tárgyra nézve, de
