Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-341

341. országos Hlés február "27-én, Ciütörtökiin. 18D0 3:7 való hivatkozással végezte beszédét. Csakhogy ha valósággal merőben személyes jellegű vita volna — a mint az igen t. ellenzék említi — akkor a mi részünkről alig maradna egyéb teendő, mint nyugodtan meghallgatni a személyes támadásokat és egyszerű szavazattal kifejezni azok felől véleményünket; mert a hol tisztán személyes kérdés forog fenn, ott a védelem nem lehet egyéb, mint annak egyszerű és merev visszautasítása; (Helyeslés a jobboldalon) én azonban ugy vagyok meggyőződve, (Nyugtalanság balfelöl. Elnök csenget. Halljuk!) hogy a t. ellenzék ez esetben feketébbnek szereti festeni a saját eljárását, mint a minő az valóban és hogy mikor a t. ellenzék személyes ellenszenvet említ, mikor azt mondogatja, hogy nem tudunk, nem akarunk és nem fogunk együtt működni ezen vagy azon ällamférfiuval, vagy mikor kritikájának legnagyobb részét nem a jelenleg folytatott politikára és nem azon elvekre fekteti, vagy azon elvek tekintetében való különbségekre fekteti, a melyek realisálását jelenti egy bizonyos mértékben az előttünk fekvő költségvetés, a melyeknek terén találkoztunk a költségvetési részleges vita alatt, hanem kiterjeszkedett majdnem kizárólag oly múltra, a melyet számos esztendő leforgása, hogy ugy mondjam, eltakart, hanem részben igazolt, részben pedig megváltoztatott, akkor tulajdonképen nem ezzel, hanem a jövővel foglalkozik, foglalkozik azon elvi különbségekkel, a melyek ma is fenforognak az ő törekvései és a mi törekvéseink között és a nielv elvi különbségeket el akarja — azt hiszem — takarni az által, hogy más térre viszi át a vitát, (Ugy van! jobbfelöl) mig ezek az elvi különbségek valósággal kétségtelenül fenforognak. (Ugy van! a jobboldalon.) Épen ezért, t. ház, nem akarok jelenlegi felszólalásom alkalmából részleges polémiába bocsátkozni, (Halljuk! Halljuk! balfelöl) nem akarom fejtegetni azt, hogy minő különös az, hogy midőn appropriationalis vita folyik, a melynek alkalmával minden oldalról constatálható, hogy egy 15 éves politika számos tekintetben kivetkőzött azon gyengeségekből és meggyógyította azon hibák következményeit, a melyek egyszer és másszor mindenkinek elismerése szerint elkövettettek és megérlelte azon gyümölcsöket, a melyek helyesen elvetett magvaknak szükségképeni következményei voltak, hogy minő csodálatos és visszás helyzet az, hogy midőn ily kérdés van napirenden: akkor ennek tárgyilagos megítélése helyett vádak emelkednek, a melyek régen megczáfoltattak, hol szavakkal, hol az események tényei által. (Ugy van! jobb/elől.) Nem akarok tehát azon ellenmondások tömkelegével foglalkozni,) a melyek a t. ellenzéki szónokok régibb és jelenlegi felszólalásai közt fenforognak, nem akarom tüzetesen felderíteni, hogyan lehet értelmezni azt, hogy egyszer hírlapokban és beszédekben azt hirdetik, hogy felülről is el van ejtve már ezen cabinet, nem tartja azt felülről sem semmi, csak a többségnek, hogy ugy mondjam, türelme és vis inertiae-je az, a mi hatalmában megóvja és másnap, de néha ugyanazon beszédben ismét hirdetik ugyanazon t. képviselő urak és ugyanazon oldalról, hogy csak felülről támogatják, hogy csak felülről tartják a kormányt és csak fel kell világosítani a koronát — a mit azt hiszem, erejüktől telhetőleg ipnrkodnak is tenni — hogy a ministerelnököt el lehet ejteni, mert azért lényegileg minden marad, a hogy van s mert azért a többség nem fog változni és az elvek és állapotok is változatlanul fognak fennállani; nem akarom ezen ellentéteket most részletesen fejtegetni, (Zaj a baloldalon. Halljuk!) csak constatálom azt, hogy igen rendkívüli és csodálatos jelenségnek vagyunk tanúi: (Halljuk/) annak a jelenségnek tudniillik, hogy mig eddigelé gyakran történt, hogy személyes actiók, személyes különbségek, gyűlölségek és ellenszenvek az elvi különbségek takarója által lettek eltitkolva, illetőleg mint elvi különbségek lettek felhozva, itt most valódi nagy elvi különbségek, melyek a pártokat és politikai felfogásokat egymástól elválasztják, melyek az összes jövőt illetőleg fenforognak, a személyes támadások mezébe takarfcatnak és személyes támadások alakjában jelennek meg a házban. (Igaz ! Ugy van! jobbfelöl.) Valóban visszás helyzet ez, t. ház és ezen visszás helyzet következménye meglátszik a t. ellenzék minden argumentatióján, minden kifejezésén; mert eleinte, megvallom, midőn azon igen éles, de az élesség határain is túlmenő támadásokat hallottam — melyeknek már három nap óta tanúi vagyunk — úgy jártam, mint Grrünwald t. képviselőtársam tegnap, némileg megzavarodtam ítéletem helyessége iránt, mert azt láttam, hogy oly férfiak, kik művelt kifejezésekhez, gondosan előkészített és meglatolt modorhoz szoktak, egyszerre a szenvedélyesség legféktelenebb és legkorlátlanabb kitöréseivel lépnek a t. ház elé. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) De ezen csodálkozásom megszűnt, mihelyt a helyzet visszásságára gondoltam, mert eszembe jutott, hogy hisz a különféle európai nyelvekben nem ritka jelenség az, hogy évszázadok folytán, generatiók multával valamely szó ép az ellenkező értelembe megy át, mint a minővel eredetileg birt. A latin „magister" urat jelentett; ma jelent iskolamestert, a ki lehet minden, de bizonyára urnak ritkán szokott tartatni; a „minister" egykor szolgát jelentett és ma az államban a legelőkelőbb és legtiszteltebb helyet kell, hogy elfoglalja; a „servus servorum" ma a leghatalmasabb, legmagasabb földi tekintély, mely egyáltalában létezik; a német „schlicht"-bői, a melynek „jó" és „egyszerű" értelme van, lett a magyar „selej4*