Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-358

8BS. országos ülés április 16-án, szerdán 1890. 315 patakokat alkotott, melyek alkalmasak volnának az ipar és kereskedelem fejlesztésére. Én fájó kebellel látom azokat az erdőpusztításokat, a melye­ket az iskolai alap véghez vitt, csakhogy pénz­hez jusson. Meg fogja tehát engedni, t. képviselő ur, hogy ha testileg nem is jártam ott, de szelle­mileg foglalkoztam a dologgal, könyvekből és okos emberek utasításából. És, t. ház, föltéve, de meg nem engedve, hogy csupa kőszikla volna is, miután nem tudhatjuk mit rejt kebelében az a kőszikla, a magyar államkincstár nincs abban a helyzelben, hogy ajándékozgasson, kivált ily kétes természetű alapoknak. Kivétel lehetne álta­lánosságban valamely község vagy nép; én ter­mészetesen még akkor sem tudnék odaajándékozni ily csekély pénzért oly vagyont, melynek tisztán regale-jövedelméből 20 év alatt a vételár kifize­t ése mellett megmarad. 148.613 frt. Ezek azok a tények, t. ház, a melyek engem ez alkalommal, lehet, hogy utoljára, e kérdésben felszólalásra kényszerítenek. Ke méltóztassék zokon venni, hogy ily hosszú időre becses türelmét igénybe vettem; mentsen ki e tekintetben engem az a határozott ragaszkodás az állami ügyekhez, melyeknek szolgálatában állok. Azért vagyunk itt, t. képviselőház, hogy reparáljuk a múlt idők sebeit, azért vagyunk itt, hogy az ősök által meg­szerzett vagyont egy jobb kor számára — mely után buzgó imádság epedez milliók ajakán — fentartsuk. Meit nem kis dolog az, t. ház, midőn egy ily óriási magsa föld elidegenítéséről van szó, mert hiába beszél nekem akárki, én abból az elvből indulok ki, hogy azé az ország, a kié a föld. Nem közömbös, t. ház, hogy kié az a föld, mert a hol a magyar állameszmének a factora tartja kezében a vagyont, oít a magyar állam­eszme biztosítva van mindaddig, mig az a család él. De a mint, t. ház, a vagyon kisiklik egy ily magyar család kezéből vagy a magyar állam­eszmét híven fentartani hivatott állam kezéből, ott a magyar állameszme haldoklik és óriási léptek­kel közeledik a megpróbáltatásnak napja, amikor a könnyelműen kifosztott magyar nép kénytelen lesz még egyszer titáni harczot vivni azokkal, a kik oly könnyelműen eresztették ki kezükből a nemzeti kincs fentartására szükséges anyagi esz­közöket. Megvallom, t. ház, hogy csak ugy vagyok képes bizni a jövőben és csak az a tudat nyugtat­hat meg, ha a magyar kormány ezen pénztelen világban felhagyna végre az ősök által megszerzett vagyonnak eladogatásával. Mert végre sem az államnak, sem a magyar fajnak nem leüz vagyona, hanem megveszi azt egy intemationalis érzésben élő nép, melynek csak addig hazája ez a föld, a mig megél rajta, de a mely, a mint a szerencse­csillag megfordul, azonnal itt hagyja azt. Nem közömbös, hogy mi történt Naszód vidé­kével, mert ott a magyar állameszmének fentartá­sát és megerősítését czélzó dologról van szó, mert ha 61.000 kat. hold idegeneknek adatik át, ott e törekvés örökre megsemmisül. Kérem a t. házat az utókor és afenmaradás nevében — mert még nem ütött a tizenkettedik óra és a t. ház még nem határozott, ez a 61.000 kat. hold és az azzal járó rengeteg regalejövedeleni sorsa felett — hogy ne méltóztassék kicsinyelni felszólalásom jajkiál­tását. Nem a magam érdekében teszem azt, mert ha én elveszek, velem vész családom is, de teszem az utókor érdekében. Egy ember elveszhet, de a nemzetnek élni kell. Utasítsa vissza a t. ház azt a szerződést. Elégedjék meg Naszód vidéke azon pénzzel, melyet eddig az állam rovására élvezett s azon rengeteg pénzösszeggel, melyeket regale s egyéb jövedelmekből eddig beszedett. Ha a t. ház ily értelemben határoz és a t. többséget megszállja a kegyelem lelke s az igazság érdeké­ben billenti le a mérleget: akkor ennek oly erköl­csi hatása lesz, mely századokra kihat, mert többé nem lesz oly kormányférfiú, a ki az állam vagyo­nának ily botrányos elidegenítésére vállalkoznék. Ezekben megtettem a naszódvidéki állami javak érdekében előterjesztésemet, a t. ház több­ségének bölcsességétől függ, hogy ez érdemben mit fog határozni. Engem megnyugtat az a tudat, hogy bármi fog is bekövetkezni, el fogom mond­hatni a költővel: >Szent hazám! leróttam mind, mivel csak tartozám." Nem fogadom el a törvényjavaslatot. (He­lyeslés a szélső baloldalon.) r Zay Adolf jegyző: Beőthy Ákos! Beőthy ÁkOS: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Remélem, hogy a t. képviselőház kegyesen elhiszi nekem azt, hogy nem telik abban különös örömem, hogy bárkinek is — még a t. kormány tagjait is beleértve — kellemetlenségeket mondjak. De azt hiszem, hogy kötelességünk az igazságot, a való­ságot kimondani, kötelességünk minden kérdést a maga valódi világításában a nemzet elé térj esz • teni, bármilegyen is annak következése egyesekre vagy testületekre nézve. (Helyeslés bálfelöl.) S ha ezen szempontból teszem vizsgálat tárgyává az előttünk fekvő előterjesztéseket, ugy nem hallgat­hatom el, hogy azok bennem keserűséget és mél­tatlanságot idéztek elő; mert ezen előterjesztések magukban foglalják — mondhatnám — mindazon typicus vonásokat, melyek a t. kormány előter­jesztéseit jellemzik és a melyek következtében azokat nem lehet elfogadni. Igaz, hogy ezt a szerződéét eredetileg nem ez a kormány kötötte; de midőn e szerződést be­terjeszti, nézetem szerint érette a szavatosságot elvállalja, mert ha a kormány valamely intézke­dést nem helyesel, nem kötelezheti őt arra senki, hogy annak előterjesztését magára vállalja. Ezért tehát a t. kormány tartozik felelősséggel, mert az 40*

Next

/
Oldalképek
Tartalom