Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-357

302 85". országos ülés Április 15-én, kedden. 1S90. esetleg ellenünk is felhasználható. (Ugy van! Ugy van! a szélső balon) Hogy minő tarthatatlan állapotot idézett elő a Kerkápoly-féle szerződés, azt semmi sem igazolja jobban, mint az, hogy a szerződés által teremtett helyzetnek állami szempontból is tűrhetővé tételére annyi idő kellett, mig a tárgyalás alatti törvényjavaslatok correetióképen beterjesztbetők voltak. (Ugy van! a szélső balfelöl.) És sajátságos iróniája a sorsnak, nem tartozik ugyan szorosan ide, de mégis jellemzésül felemlítem, hogy azon javaslatok egyikét, mely hivatva lesz a szerződés által elrontott helyzetet enyhíteni és melyet egy erélyes, tevékeny és állampolitikai szempontból is eredményeket felmutatható főispán működése és ténykedése tett lehetővé, hogy mondom, ezen javaslatok egyikét épen azon kormányférfi védi, ki főispáni működése alatt az előbb említett főispán eljárásával ellentétes módon vélte elérhetni az állami feladatokat. hagyja, kik ellenszolgáltatás mellett hosszabb idő óta birták azt. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az államnak tehát joga lett volna a Radna völgyétől eltekintve, még a használatot is megvonni a határolöktől, de ha már e jogával nem élt, kérdem, hogy mi indíthatta az akkori kormányt annak respectálására, miszerint a határőrök azt, a mit kaptak a határőrezred feloszlatása alkalmával, nem mint nagylelkű adományozási, hanem mint jogot igényeljék. En azt hiszem, hogy a most vázolt és egyedül helyes, sőt eléggé méltányos álláspont nemcsak lelohasztotta volna a határőri lakosok kapzsi vágyát: tisztán szükség és jólét ezímén elvenni azt, mi a másé, hanem az államnak is tetemes terjedelmű birtokot mentett volna meg. De ha már az alkotmányos kormány beálltakor a birtokrendezés alapjául az akkori tényleges birtoklási állapot fogadtatott el, volt-e komoly indok arra, hogy az állam azon javakról és jogokról lemondjon, melyeket az alkotmányos kormányzás előtt eljárt politikai hatóságok is a kincstárnak megítéltek. Vájjon nevezhető-e másnak, mint a tárgy komolyságához nem méltónak azon mentegetődzés, mely a különböző ministeri előterjesztésekben az elidegenítés czélszerűsége mellett olvasható. Az mondatik, hogy a sok ezer holdra menő erdő és legelő a legnagyobb mérvű faizási és legeltetési haszonvételekkel volt terhelve és igy a fennálló birtokrendezési törvények szerint a községeknek járó erdőrész kihasitása után a kincstárnak alig maradt volna számbavehető birtoka. De kérdem, hogy a községek, helyesebben a határőrök faizási és legeltetési haszonvétele jogos és törvényes volt-e? Nincs ide vonatkozólag törvényes szabály, sőt tovább megyek és azt mondom, hogy a katonai hatóság is, melyet pedig* nem vagyok hajlandó Magyarország területéből jogokat osztogató fórumnak elismerni, csak időleges használatot engedett meg. És vájjon a birtokrendezési törvények, melyekre hivatkozás történik, alkalmazhatók-e a naszódvidéki birtokviszonyokra? E törvények nem akarták szabályozni és nem is szabályozták a naszódvidéki birtokviszonyokat, melyek különleges és sajátságos viszonyok lévén, különleges szabályozást igényeltek. Miért akarja tehát a kormány egy nem alkalmazható törvény segítségét igénybe venni, csakhogy könnyebben el lehessen fogadtatni a rossz szerződést. Ezen indokolás tökéletes hasonmása azon érvnek, hogy a kincstári épületek tulajdonjogának átengedése nem nevezhető áldozatnak, mivel azok szükség esetére az államnak közigazgatási czélokra használatul ingyen visszaengedendők. Maga a szerződés, melynek törvényhozási megerősítése czéloztatik a jelen törvényjavaslat által, ugy jogászi, mint politikai, de méltányossági vagy czélszerííségi szempontból is nem egyéb, mint egy politikai hiba. (Ugy van! szélső balfelöl.) Jogászi szempontból a leghelytelenebb álláspont volt a Il-ik oláh határőr-ezred feloszlatása alkalmával, részint a szerződés megkötésekor levő tényleges állapot szerint rendezni. (Helyeslés a szélső balfelöl.) A kormánynak nem lett volna szabad figyelmen kivül hagyni azt, hogy a borgói völgyet, a maros és sajóvölgyi vidéket az államkincstár magánosoktól vette kizárólagos tulajdonul; hogy továbbá a Eadna völgyéből is csak mintegy 15 ezer hold volt úrbéri viszonyt feltüntető földbirtok s ha hozzászámítjuk a faizási jog ezímén az érdekeltek részére kihasítandó területet, még akkor is legalább 100.000 hold erdőre nézve tekintendő az államkincstár egyedüli tulajdonosnak. A kormánynak továbbá komoly mérlegelés tárgyává kellett volna azt is tennie, hogy a mintegy 110.000 holdat tevő revindicált havasoka Kemény családot megillető részt kivéve ugyancsak az állam tulajdonát képezték és hogy azok csak ideiglenesen voltak a II. számú határőrezred használatába bocsátva. (Ugy van! szélső balfelöl.) Egyáltalában nézetem szerint a helyes joszági felfogás azon álláspont elfoglalása lett volna, hogy az állam érdeke szükségessé tevén a H. számú határőrezred felállítását, midőn az állam ez institutio felállításakor a saját tulajdonát, részben legalább, az állami szempontok latolása folytán a határőrök használatába bocsátotta, ugyanezen institutiónak megszüntetésekor szintén csak az állami tekintetek által vezéreltetheti magát még az irányban is, Imgy a saját tulajdonát, habár részben is használatul továbbra is azok kezében