Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-357

296 357. országos ülés április 15-én, kedden. 1890. képező területek csakis országgyűlési hozzájárulással idegeníthetők el. (Helyeslés a szélső lalon.) Ezen alkotmányos elv érvényesült is 186í-ben, a midőn legfelsőbb kézirat által szabályoztatott az ügy s országos bizottságok lettek kiküldve az akkor felállított udvari korlátnokság felügyelete aLitt. Ezen bizottságok a korlátnokság által helybenhagyott döntvényekben határoztak s szigorúan elkülönítették s részletesen meghatározták azon birtokterületeket, a melyek a volt határőrközségeknek kiszakittattak, ugy azok is, a melyek az államra visszaszálltak. Ezen gróf Nádasdy elnöksége alatt működött bizottságok tagadhatlanul a községeknek kedveztek, mert a revindicált havasok roppant területének nagy részét, vagyis 351.000 holdat kincstári birtoknak s csak 166.500 holdat ítélt a községeknek ; e 351.000 holdból 290.000 holdat csakis az 1872 iki szerződésben játszattak oda a községeknek azon ürügy alatt, hogy a községek ott legeltettek és szenet égettek, természetesen per abusum. Mig másrészről még igy is a kincstár birtokában maradt 61.702 katasteri hold erdőség, a községekben levő értékes kincstári beltelkek, értékes épületeikkel, a malmok, kisebb királyi haszonvételek és a regale, a mi egy maga 30.000 forint évi bevételt, tehát mintegy 600.000 forint tőkét képviselt, ugyanennyire tehát mindössze 1,500.000 forint értékűnek vehetjük a kincstár kezén hagyottaknak értékét. Koppant áldozatot hozott itt a magyar állam, a midőn 290.000 katasteri hold — kizárólag őtet illető öserdőségről, melynek értéke kiszámíthatlan — lemondott, szokott nagylelkűséggel járt el ellenségeivel szemben, mert azokat felgazdagítá, mig az államot védő honvédeinket éhezni engedi; de e túlhajtott nagylelkűség mellett mégis — hacsak másod sorban is — biztosítani igyekezett a magyar állam érdekeit is s legalább a veszett fejszének a nyelét megmenté, ama 61.702 holdban regale, malmok és beltelkekben. Nem vádolhat senki tehát azzal, hogy az osztakozásban a magyar állam szűkmarkú lett volna, sőt ellenben a rideg jogszabályokon felül emelkedve, a mostoha rossz testvért jobb elbánásban részeltette az édes testvéreknél. Kain bőven jutalmazva, Ábel meg lett károsítva. (Te'szés szélső balfelöl.) Ámde Kain telhetetlen maradt s áhítozott az Ábel nagyon megnyirbált és devalvált örökségeié is s azt a magyar kormány akkori pénzügyministere segélyével és közreműködésével elvben foganatosították is, a mennyiben a pénzügyminister Kerkápolyi szerződésre lépett a naszódvidéki községekkel és iskolafentartókkal, mely szerint a kincstár számára kiszakított 61.000 katasteri hold erdőséget, regálét, belső telkeket, épületeket, malmokat, vagyis csekélyre véve másféltől két millió értékű vagyont eladott 20 év alatt lefizetendő 100.000, mond egyszázezer forintért, a mi a valódi értéknek alig fél százalékát teszi ki. A midőn e szerződés megkötésének hire elterjedt, az országgyűlésen nagy izgalom keletkezett, a kérdés több alkalommal felvettetett s oly nagy volt a visszatetszés és felháborodás, hogy az országgyűlés szükségét látta az ügyet egy országos bizottság által megvizsgáltatni, az 1873. deczember 13-án megválasztott s következő év október 29-én ismét megerősített bizottság lelkiismeretesen oldotta meg feladatát, a különböző ministeriumoktóí átkérte a szükséges ügyiratokat, helyszíni szemlét tartott s következő év május 7-én — tehát elég* gyorsan — beadta jelentését, melyben határozottan kimondotta, hogy a szerződést az államra nézve előnyösnek nem tekinti s hogy a szerződés érvényére a törvényhozás jóváhagyását szükségesnek ítéli. Áz, a ki egy kissé a culissák mögé be nem tekint, valóban meg nem tudja érteni, hogy daczára, annak, hogy nem volt ülésszak, amelynek folyama alatt a naszódi ügy elintézése többszörösen szorgalmazva lett ne volna, a bizottságnak dicséretes szorgalommal és lelkiismeretességgel s roppant tanulmánynyal kidolgozott jelentése mégis soha tárgyalás alá nem bocsáttatott, a szerződésnek jóváhagyása az országgyűléstől mind e mai napigki nem kéretett, hát én szükségesnek látom egy kissé megtapintani az itt működött titkos rugókat. Látjuk azt, hogy a hazai oláhság, bár elvben kimondotta a passivitást s a képviselő-választástól való tartózkodást, a gyakorlatban mindenütt országszerte egész tömegében szavazott a kormánypártra s legalább is száz mamelukot liferál a kormány támogatására, másrészről szükség volt egy oly reeerva kerületre, a hol az elbukott kegyeltek biztosan megválaszthatok legyenek. Ily menedékkerületül szemeltetet ki a naszódi, a mely azóta pompásan is működött s valóban furcsa quodlibet képet lehetne összeállítani azon naszódvidéki képviselők sorozatából, a kik közül az ottani választók egyet sem láttak, soha még c?ak nevét sem hallották, elég volt, ha innen a központból egy név leküldetett, azt egyetlen választó megtanulta, ajánlotta és ki is kiáltotta, ekként az mindig egyhangúlag lett megválasztva, bárki és bármi lett légyen is. E tekintetben tehát a menedék kerület nagyon kényelmes volt a kormányra, valamint az állami erdőségeknek odaengedése és a szerződés ratificatiója előtti birtokba adása biztosítá országszerte az oláh szavazatokat a kormánypárt s ez által a többséget a kormány részére. Ebből aztán könnyen meg lehet érteni, hogy a kormány 15 év alatt folyton halasztotta a bizottság jelentésének tárgyalását, a szerződés jóváhagyásának kikérését, a mi megzavarhatta volna amaz ügyesen com-