Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.
Ülésnapok - 1887-340
§0 340. országos ülés február 26-én, szerdán. 1890. melyet a ministerelnök ur képvisel s arról győződtek meg, hogy nincs ^eszme, nincs gondolat, nincs törekvés, melylyel magát a ministerelnök ur komolyan idendificálná. (Ugy van! Ugyvan! a balés szélső baloldalon.) Akkor tehát, midőn az ő kedvéért képesek voltak az alkotmány épségét is feláldozni, még csak az a megnyugtatásuk sem volt, hogy oly államférfiú fentartásáért hozták meg a nagy áldozatot, a kiben valamely politikai eszme van megtestesülve, mert nem volt elv, nem volt gondolat, nem volt nemesebb törekvés, a melylyel ha csak rövid időre is identificálta volna magát, vagy le nem mondott volna, ha a hatalmi érdek ugy hozta magával. (Ugy van! Ugy van! Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ekkor a többség arra a meggyőződésre jutott, hogy eszmék és komoly, nemes törekvések nélkül kormányozni nem lehet; hogy az a politika, melyet a ministerelnök ur folytat, nemcsak az országra nézve, hanem magára a többségre nézve is káros. S ekkor állott be az a nevezetes fordulat, a melyhez hasonlót hiába keresnénk Európa parlamentaris történetében. Beállott ugyanis azon nevezetes eset, hogy a ministerelnök urat és 15 évig folytatott politikáját saját pártja, saját ministertársai ítélték el s mondták ki fölötte a legkeményebb, a legsujtóbb ítéletet. (Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ekkor történt az, hogy a ministerelnök ur saját pártja, hogy a tátongó politikai ürt ki töltse, az ellenzék eszméit vette át és proclamálta programmjául mindazt, a mit a ministerelnök ur 15 évig ellenzett. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Egy teljesen felfordult világ állott be 8 a többség maga volt az, mely ellentétbe helyezve magát a ministerelnök politikai egyéniségével, egy új a érát igért, megtagadva a multat, megtagadva minden solidaritást a ministerelnök követett politikájával és mindenki, csakhogy elterelje a figyelmet a múltról, egy szebb jövőre utalt, a melyről ez után egyedül szabad beszélni és követelték — többi közt a velem szemközt ülő pénzügyminister ur is ezt tette — hogy ne foglalkozzunk többé a múlttal, a mely ugy is elmúlt ; hanem tekintsünk a jövőre, mely sokkal szebb reménynyel és kilátással kecsegtet. En, t. ház, igen természetesnek találom azt, hogy a ministerelnök ur semmibe sem veszi az ellenzék eriticáját vagy, mondjuk, az ellenzék részéről jövő insitltusokat mindaddig, mig azt mondhatja, hogy az én politikám helyes: kell, hogy helyesnek tartsam, mert e politika nemcsak az enyém, hanem ez a politika pártomé és az ország többségéé, mert azért sereglenek körül s ezért támogatnak engem. De hogy a ministerelnök ur, hogy tűrheti ez állapotot, midőn saját pártja, saját ministertársai mondanak kárhoztató ítéletet politikája fölött: ezt már nehezebb felfogni. (Helyeslés és tetszés balfelöl.) " T. ház! A helyzet (Halljuk ! Halljuk !) súlyos, beteg volta ép abban rejlik, hogv nem oly államférfiúval állunk szemben, a ki oly politikát képvisel, a mely harmóniában van az őt támogató párt politikai irányával és meggyőződésével; hanem hogy mi oly férfiút látunk a többség élén, a kinek politikája a saját pártjában bukott meg s a kinek politikáját saját pártja ítélte el. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélső baloldalon.) Már rnost, t. ház, ily körülmények közt csodálkozhatnak e önök azon, ha mi nem vagyunk képesek felfogni, hogy a ministerelnök ur e saját pártja részéről jövő hallatlan politikai insultust mikép tudja eltűrni. (Elénk tetszés a bal- és szélső baloldalon ) Részemről nem vagyok képes politikusra nézve érzékenyebb csapást, nagyobb insultust képzelni, mint ha politkáját, a melyet másfél évtizeden keresztül követett, saját pártja itéli el. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső balfelöl.) S ha a ministerelnök ur mégis ragaszkodik állásához, vájjon lehetj-e csodálkozni azon, hogy az egész országban az a hangulat, (Halljuk[Halljuk!) hogy ezt az érzékenység és önérzet oly csekély mértékének tulajdonítják, a mely mélyen alatta áll annak a bizonyos minimumnak, melyet okvetlenül meg kell követelni a vezérlő államférfiútól, (Élénk helyeslés és tetszés a bal-és szélső baloldalon. Mozgás jobbfelöl) hogy a kormány méltóságát és a kormány komoly czéljait képviselhesse. (Élénk helyeslés és tetszés a balon.) Én tehát a t. többséghez azt a kérdést intézem, (Halljuk! Halljuk!) hogy ne követeljék tőlünk azt, hogy mi a ministerelnök urat jobban tiszteljük és respectáljuk, mint Önök maguk. (Tetszés és derültségabalon.) Sőt többet mondok, ne követeljék tőlünk, hogy mi jobban respectáljuk őt, mint a hogy a ministerelnök ur respectálja önmagát, (Zajos helyeslés és tetszés a balon. Nyugtalanság jobbfelöl) mert mi, t. ház, sokkal hizelgőbb és kedvezőbb véleményt tápláltunk a ministerelnök űrről akkor, midőn feltettük róla, hogy a saját pártja által rajta elkövetett hallatlan politikai insultus után azt a helyet (a ministerelnöki székre mutat) el fogja hagyni, (Igaz !Ugy van! a szélső baloldalon) mint önök, a kik feltették róla, hogy aláveti magát még ennek a megalázásnak is. (Élénk tetszés, éljenzés és taps balfelöl, Mozgás és nyugtalanság jobbfelöl) és megfog maradni ott, a hol ily körülmények közt i ! y lealázó bánásmód után (Momgásés nyugtalanság jobbfelöl) saját pártja részéről nem maradt volna meg senki más. (Zajos helyeslés és tetszés a balon.) T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A többség viszonya a ministerelnök úrhoz (Halljuk! Halljuk!) egyedül áll és példátlan a parlamentarismus történetében. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) A többség megtagadta a politikai solidaritást a ministerelnök úrral. Ez
