Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-340

UQi országos ölés feTjrnár 26-án, szerdán. 1890. a bal- és szélső baloldalon.) Mindegy, a czél el lett érve, azok a beszédek megsemmisültek. Pedig, t. ház, az ő ellenzéki beszédeiben volt tartalom; volt sok igazság, rosszul előadva bár, de mindegy, a hogy tudta, ugy adta elő. (Derültség a bal- és szélső baloldalán.) De mióta ministerelnök, az önök ministerelnöke, a mióta kivált az utolsó években itt a javaslatok és kérdések a parlament szine előtt megvitattattak, ám álljon elé önök közül valaki — kik közt pedig nagyobb tisztelői vannak az ő államférfiú egyéniségének, mint köztünk — mutassa meg azt, hogy egyetlen egy javaslatot is igazán komolyan, benső indokainál fogva, az azon javaslatot igazoló szükségnek feltárásával, tehát államférfiúi módon indokolta volna önök előtt. Horánszky Nándor: Eeflectált mindig! Eötvös Károly: Soha sem tette azt, hanem azt mondta önöknek, itt is, valószinííleg a körben is — mert azt hiszem, az önök tekintélyét sokkal jobban ott sem ismeri el — itt a törvényjavaslat, tessék megszavazni. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Legyen önök közt valakinek bátorsága vagy képessége felhányni a naplóknak 3—5 száz kötetét, mely az ő ministersége alatt készült és kikeresni azokból előterjesztéseit, javaslatait, van-e azok közt egyetlen egy igazi objectiv és kimerítő indokolás, mely tőle jön, még pedig a czélból, hogy önöket vagy a parlamentet felvilágosítsa? (Ugy van.

1 a bal- és szélső baloldalon.) Itt van, t. ház, a ministerelnök ur tegnapelőtti előterjesztése. Miről volt szó ? Az apropriationalis törvényjavaslatról: a ministerium felhatalmazásáról arra, hogy a költségvetést végrehajthassa. Kezdődött a jogos és kötelességszerű támadás az ellenzék részéről; vártuk a t. minister ur felvilágosítását. A kérdés az volt, hogy van-e valami igaz abból, hogy az ő állása függőben van és hogy ministeri válságról van-e szó? Magam is bátor voltam e tekintetben a pénzügyi bizottságban kérdést intézni hozzá s ő azt felelte, hogy : tizenöt év óta hallok holmi ráíogásokat, de azokra nem felelek. (Derültség a bal- és szélső báloldalon.) Ln tehát a fenforgó váltsági hirek tárgyában intéztem hozzá kérdést és erre az volt a felelet, hogy 15 év óta mindig, sőt már azelőtt is hallott ily ráfogást. Bocsánatot kérek, de ebből talán csak nem vonja ki azt, hogy e hirek 15 esztendeig vagy még tovább is eltarthatnak. Nekem eszembe sem jutott arra gondolni, hogy 15 év előtt mi történt; de a ministerelnök ur azt mondta, hogy a bizottságban nem felel, hanem majd alkalmilag a parlamentben. Jó, de hisz a hirek a hírlapokban per longum et latum tárgyaltatnak, még a saját állásához legközelebb álló hírlapokban is saját intimus irói is tárgyalták ezt. (Igaz! Ugy van! szélső balfelöl.) De ha ezek által nem tárgyaltattak volna is, az ellenzék által kétségtelenül beszéd tárgyává tétettek a napirenden lévő tárgyakkal összefüggésben. Felhívom tehát a t. többség férfiait mind, olvassák még egyszer végig a ministerelnök ur tegnapelőtti beszédét: volt-e abban a most fenforgó kérdésről csak egyetlen egy felvilágosító szó is; volt-e abban a törvényjavaslat elfogadását igazoló vagy indokoló egyetlen egy tétel is ? (Igaz! Ugy van! balfelöl. Ellenmondás jőbbfelől.) Abban a beszédben, t. ház, nem volt egyéb — mint az ellenzéki szónokok egyikének vagy másikának állítására felelve — „nem vagyok én oka semminek" ; mindennek más az oka. A mi rossz és nem jó, a mi nem általa történt, azt selejtesnek ; a ki nem ő, azt rossznak s gyöngének tüntetni fel; magyarnak, jónak, erősnek feltüntetni, a ki ő: ez az egész. De maga a kérdés, a mely egy nemzetet érdekel, abban a törvényjavaslatban, melynek alapján egy cabinet egy éven át kormányozza az országot, egyetlen egy szóval sincs indokolva. Nem! A ministerelnök ur azt nem tartja szükségesnek, nem ránk való tekintetből, mert minket mégis respectál, hanem önökre való (a jobb oldalra mutat) tekintetből. (Tetszés és derültség a szélső balon.) Gróf Károlyi Gábor: Ha eltűrik, jól teszi! EÖtvÖS Károly: T. ház! Sokszor mondatott, némelyek tagadták, de elvégre is a ministerelnök ur fogja igazolni és bebizonyítani, hogy ő görcsösen ragaszkodik a ministerelnöki székhez és hatalomhoz. (Igaz! Ugy van! a szélső balfelöl.) Mit tesz ez a görcsös ragaszkodás? Nem az a 15 év bánt minket, hisz miattunk akár kétszer 15 évig lehet ott abban a székben, adjon a gondviselés hozzá legalább erőben s egészségben lehetőséget, nem az bánt minket, hogy 15 éve van ott, hisz mi e 15 év alatt ugy sem juthattunk volna oda és mint a dolgok állanak, még a következő decenniumban sem juthatunk oda, (Egy hang jobbfelöl; Nem ám!) ha akarnánk is. (Miért nem ? balfelöl.) Meglehet, de arról nem beszélek. Most ez reánk nem actualis kérdés. De hát miért is tűnik fel előttünk e görcsös ragaszkodás ahhoz a hatalamhoz? Azért, mert a magyar politikai közéletben a ministerelnök ur nyújtja az első példát arra, hogy ha egyszer megragadhat valami hatalmat, parlamentarismus ide, parlamenlarismus oda, a parlamentarismus legfinomabb törvényeinek lábbal taposásával ne ereszsze ki azt kezéből soha. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) A ministerelnök ur igen jól tudja azt, hogy 1874-ben, midőn életében legelőször volt alkalma ő Felsége tanácsába ^meghívatni és ő Felsége által megkérdeztetni. 0 Felsége felhatalmazást adott arra, illetőleg belegyeezését nyilvánította, hogy a magyar nemzeti bank felállíttassák. Ez í 874-ben történt. 0 ellenzéki egész hosszú pályáján folyton követelte, meg és ígérte, ő Felsége belenyugvását meg is nyerte és mikor