Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.
Ülésnapok - 1887-346
346. országos ölés márczius 5-én, szerdán. 1890. 139 A tiszaparti védmíívekkel szemben a földfeltöltések, valamint maga a körtöltés 1879 ben az akkori legmagasabb vízálláshoz képest 9 méter magasságra terveztettek és 6 mtter koronaszélességgel birtak; a viz felől a rézsű 1 : 3. Azonban az 1886/87. évben bekövetkezett magasabb vízállás folytán a királyi biztosság elhatározta, hogy a védműveket felemeli 10 méter magasságra. Ez keresztül is vitetett a körtöltésen, a melynek külső rézsűje egyszersmind kőburkolattal is elláttatott egyes helyeken, a belső rész veszélyes helyein pedig padkákat építettek. De nem vitetett ez keresztül a rakpartvonalon, különösen az emeletes rakpart-vonalon, mert ez az eljárás nemcsak igen tekintélyes költséget okozott volna, de a terv módosítását is maga után vonta volna. Ezt a védművekre vonatkozólag általában. Ezen védművek az egész vonalon szilárdan, érintetlenül állanak és a 15'A kilométer hosszú vonalon egyedül egy 90 méter hosszú sülyedés íapasztaltott a múlt év augusztus havában. Eltekintve attól, hogy ilyen dolgok a vizépítészetnél, mint szakértők is állítják, igen könnyen és gyakran fordulhatnak elő, magában véve a tényt, melyet mint valóban létezőt elfogadok, az egész védmű hosszasságához képest igen csekélynek és jelentéktelennek kell mondanom, különösen ha megfontolom, hogy a védvonalt képező töltés, a mely 18 méterrel áll hátrább, mint a lesüppedt partrész, egészen épen és érintetlenül áll. Papp Elek t. képviselőtársam tegnapi beszédében azt mondotta, hogy midőn 1882-nek végén a vállalat munkálkodásának idején némi partmozgás észleltetett, a mely a beállott viszonyok és munkaszünet következtében egyre erősbödött és utoljára annyira ment, hogy mintegy 120—130 méter hosszában a felépített falat is le kellett bontani, akkor azután egy szakértő-bizottság ült öszBze, a mely azt mondotta volna, hogy az eddigi teryeket el kell vetni és újabb teryek alapján kell a rakpartot kiépíteni. Erre vonatkozólag, ha megengedi a t. ház, bátor leszek e bizottságnak véleményéből valamit felolvasni, (Halljuk! Halljuk!) előreboesátván egyúttal, hogy e bizottság tagjai vultak: Bodoky Lajos ministeri tanácsos, Ludvigh Gyula ministeri tanácsos, Kiszely Károly ministeri osztálytanácsos, Kherndl Antal műegyetemi tanár, Lechner Lajos ministeri tanácsos, mint a szegedi műszaki bizottság elnöke és azonkívül Wein Aurél kir. főmérnök. Ezek a következő véleményt nyilvánították a szegedi rakpartról: (Halljuk ! Halljuk!) „A fúrások eredményéből kitűnt, hogy a hordképes kék agyagréteg mélysége 4 és 6 méter között változik és hogy ezen réteg alatt 2 egész 6 méter vastag, tehát 6-tól 12-ig terjedő, többékevésbé tömör, néha kék agyaggal vegyült iszapréteg találtatik. Miután a fúrások eredménye nem mutatott olyan tényeket, melyek folytán az eddigi alapozási mód, t. i. folytatólagos beton alap készítése, akár a 45—85 szelvény között, a hol a vállalat még nem dolgozott, akár a sülyedt falak szakaszán abban hagyandó lett volna, sőt inkább azon meggyőződést nyújtották, hogy a megkezdett mód az adott viszonyoknak legmegfelelőbb : a bizottság a folytatólagos készítésének tovább folytatását ajánlotta oly módon, hogy a kék agyagréteg 4 és 6 méter között változó mélységeinek megfelelőleg legyen az készítve és az alapvastagság meghatározásánál az eddig tekintetbe vett tényezőkön kivül a fal előtti meder mélységváltozásai is figyelembe vétessenek." A bizottság tehát nem azt mondta, hogy az eddigi tervek elejtendők, hanem azt, hogy a fúrási eredmények következtében a mélységi és vastagsági méretek változtatandók meg. És itt a t. ház szíves engedelmével kis kitérést kell tennem azon differentiákra, melyek az 1883-iki és 1879-ki talaj fúrások közt van. (Halljuk! Halljuk!) Midőn a kir. biztosság Szegeden a Tiszapart megerősítésének munkájával és eszméjével foglalkozott, először is arra nézve kellett adatokat szereznie, hogy minő talajréteg áll rendelkezésre és ekkor történtek a talajfurások, melyeknek eredménye az volt, hogy 4 néi 2—4 méter vastag hordképes agyag találtatott. Az 1883-ki fúrások és különösen a próbagödrök ásása azt bizonyította, hogy az akkor lesülyedt falrésznél ezen hordképes anyag nem 2—4 méter, hanem csak 30 centiméter vastagságú volt. Ez okozta azon falrész összeomlását is. De ennek magyarázatául csak annyit kell mondanom, hogy a fúrások 1879-ben nem a rakpartfal vonalában eszközöltettek, a mely akkor még nem volt megállapítva, hanem attól beljebb mintegy 25 méternyi távolságban ; eszközöltettek és eszközöltethettek egyidejűleg a város több pontján is. Miután ezen fúrások körülbelül egyező eredményeket mutattak fel, ebből azt következtették, hogy a 20—25 méterrel kijebb fekvő partrésznél is ugyanazon talajviszonyokat fogják találni. Ezek alapján lett megállapítva az alsó rakpart falának mélysége 4, vastagsága 2-58 méterben. Miután azonban az 1883-ki fúrások azon eredményre vezettek, hogy nagyobb mélységre kell lemenni, megváltoztattak a tervek annyiban, hogy a mélység 6, a fal vastagsága 4—47» méterben állapíttatott meg. De egyidejűleg a rakparttal alapját képező földréteg, valamint a Tisza folyó legmélyebb pontján, tudniillik a 14 méter mélységben levő földrész lekötésére az említett bizottság azt javasolta, hogy kőhányásokból álló parallel mű létesíttessék, a mely 14-től egészen a szükséges magasságig emeltessék 18*
