Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-325

92 '25. országéi ülés feferoárién, keiden. 1890. Árra is figyelem volna fordítandó, hogyha a névmásítónak ingatlan vagyona vagyon, a névmásítónak költségére bélyegkötelezettség kísérete mellett a telekkönyvbe megmásított nevét ex offo be kellene jegyezni. (Helyeslés balfelől.) T. ház! A büntető törvényt életbeléptető igazságügyministeri rendelet egyik pontjában a legnagyobb jogsérelemmel találkozunk és ez az, hogy a mikor valamely vádlott vizsgálati fogságban van, az ügyész tetszésétől függ, hogy a védő ügyvéd a vádlottal négyszemközt beszélhessen. Az engedély tehát attól függ, hogy milyen jó bará'ság vagy ellenségeskedés van az ügyvéd és ügyész között. Nem tartom tehát helyesnek, hogy e rendelkezés továbbra is fentartassék. A közjegyzői törvényt is feltétlenül revideálni kellene, mert egyes vidéki panaszosoktól hallottam, hogy a közjegyző három-négyszer ment tárgyalni és mindig több és több tárgyalást rendelt el s ennek nem a közjegyző az oka, hanem a felek, a kik nem jelennek meg és a közjegyző azután óriás magas díjakat szed, sőt azt is hallottam számosaktól, hogy a közjegyző, mint a milyen a békéscsabai is, azoknak a szegény, elmaradott gyomai földmíves embereknek nem igen szokott nyugtát adni a közjegyzői díjakról. Azután némely vidéken uralg a közjegyzők és községi jegyzőknek huzavonája. A szegény embereknek, a kik hozzájuk folyamodnak, azt mondják: „Látod, ez az ügy ügyvédnél nem 30 frtba került volna ám, hanem 100, 150 frtba", de nyugtát sohasem adnak arról a 30—40 frtról és a mikor a panaszok felmerülnek a százra menő panaszosok közül, egyik is, másik is egyöntetűen állítja: „én ennyit fizettem, én ennyit fizettem, én meg ennyit fizettem", tanú természetesen rendesen nincs jelen. Ami vidékünkön, az én kerületemben egy néhány községi jegyzőről csakugyan ilyet lehet hallani, hogy mennyi benne a valószínűség, az az összehordott bizonyítékok alapján volna megtudható egy elrendelendő vizsgálat alapján. De hogy e dologban valami igazság van s több, mint valószínűség forog fenn, arról magam is meggyőződtem. T. ház! Ha valaki igazságtalanul vádoltatik, panaszt adhat be a hamis vádló ellen. Ez áll minden magánemberre nézve. Hanem a t. minister ur és a ház t. tagjai méltóztatnak-e gondolni arra, hogy ha az igazságszolgáltatás közegei közül találkozik egy teljesen alaptalanul, hamis váddal vádaskodó és ezt a felső bíróságok is ilyennek és teljesen alaptalannak találják, ez esetben azt kérdem: nem volna-e annak alapja, hogy az igazságtalanul vádaskodó ügyész ellen, ha eljárása folytán a vád alá helyezés elrendeltetik, hamis vád miatt vizsgálat indittassék ? Hát annyira kivételes emberek azok? Hát ott nem indulnak ki jóbarátságból és gyűlölködésből ? Igenis kiindulnak, bizonyítékaim vannak rá. És vájjon arról mit gondol a minister ur, miként lehet azt kárpótolni, a kiről kiderül, hogy igazságtalanul ítélték el, hogy ártatlan? Nem anyagi kárpótlásról szólok, hanem arról, hogy az ilyet a lapok széltibenhosszában meghurczolják, csalónak mondják, a mit aztán többé vissza nem szívnak. Nem olyan kis dolog ez, hogy gondolkozni ne kellene rajta: gondolkodni kell valami kárpótlásról, akár a magánosok, akár az igazságszolgáltatás hivatalnokai részéről. Még egy szomorú körülményről akarok említést tenni, az egész országban vannak úgynevezett kölcsönös népsegélyző egyletek, melyeknek alapszabályait 1870-ben az akkori szerencsétlen törvénynek megfelelőleg az akkori belügyminister megerősítette és az egylet hivatalnokai nem gondoskodtak arról, hogy az alapszabályok az új törvénynek megfelelőleg módosíttassanak. Ez egyleteknél az eljárás olyan, hogy rosszabb, mint a Hay Bernát uzsoráskodása. Székesfehérváron létező úgynevezett „kölcsönös népsegélyző egylet" alapszabályai. Ez abból áll, hogy a kinek tetszik, beléphet, de vissza nem léphet szigorú kötelezettség mellett; vannak okok, melyeknél fogva lehet visszalépni, például a halálozás, az elszegényedés, de általában véve vissza nem léphet. Egy heti betét 10 krajezár. Ha a betevő tag két hétig nem fizet, késedelem czímén kell neki fizetnie 1 krajezárt; annak a szegény, elmaradott embernek nem drága az a krajezár, a mig krajezár, még kettő és három sem, de a mi népünk eszejárása nagyon ki van aknázva, könnyen hagyja a dolgot és nem fizet 20—30 hétig. A krajezárt még könnyű kifizetni, de 30 hét után nem 15 krajezárt kell fizetni, hanem legalább 20—22 krajezárt. És rendesen szegény emberek, iparosok, középmódúak mennek bele és nem egy heti 10 krajezáros betéteket váltanak, hanem rendesen legkevesebb 5 — 10—25 héti betéteket és nem azért váltja voltaképen, mert ebből valami nagy haszna lenne, hanem mihelyt betett két heti betétet, a 6 évre kiszámított összeget megkapja kölcsönképen. Ma oly világot élünk, hogy némely embernek minden baja elenyészik, mihelyt megígéri neki, hogy kölcsönt kap. A szegény ember is igy van. Az ily eljárás, t. ház, az egyeseket tönkre teszi, javíthatlan állapotba hozza a betevőket anyagilag, a betevő okvetlenül kölesönt kap, de nem az ő fedezetére, hanem ugy, hogy oly betevő tagokat fog magának, kiknek már tényleg aunyi összegük van, hogy a tényleg befizetett összeg fedezi a kiadandó összeget. Mi következik be ? Az, hogy a betevő a kölcsönösszeg erejéig bepöröltetik, a tárgyalási teremben védekezik az a tudatlan, elmaradott ember és felhozza, hogy ez a kölcsön összeköttetésben áll a betett összeggel. Számoljunk le, hozzuk tisztába az ügyet, inkább