Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-335

ä35. országos ülés február 15 én, szombaton. 1890. 335 birodalommal 1889. november 10-én kötött egyezmény beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. Ázt hiszem, méltóztatik a t. ház a jelentést felolvasottnak tekinteni és igy az általános vitát megnyitom. Az első szó illeti a bizottság előadóját. Emich Gusztáv, a közgazdasági bizottság előadója: T. ház! Csak azt vagyok bátor e törvényjavaslat tárgyalása alkalmából megjegyezni, hogy az egészen megegyezik elveire s jóformán szövegezésére nézve is azon hasonló természetű egyezményekkel, melyek Olaszországgal és Spanyolországgal a múlt évben köttettek s a melyek a törvényhozás rokonszenvével találkozván, az 1889 : XXIV—XXV. törvényczikkbe iktattattak. Ezek alapján a közgazdasági bizottság a törvényjavaslatot ugy általánosságban, mint részleteiben is elfogadásra ajánlja. (Helyeslés jobbfélől.) Zay Adolf jegyző: Lukáts Gyula! Lukáts Gyula: T. ház! (Halljuk!Halljuk!) A szőnyegen lévő nemzetközi egyezmény beczikkelyezése ellen semmi kifogásom nem lehet; mert hasonló egyezményeket tőrvényeinkbe már beiktattunk. Ez alkalommal azonban bátor vagyok a minister inhoz vagy az előadó úrhoz egy kérdést intézni. Megvallom, hogy szándékomban volt bővebben kifejteni, a mit mondandó vagyok, azonban aetáim e pillanatig nem érkeztek meg s különben is azt hittem, hogy e javaslat csak a hétfői ülésen fog tárgyaltatni. Annyit azonban már is constatálhatok, hogy az úgynevezett „pio fondo" kezelésénél vagy rendetlenségek fordulnak elő, vagy pedig a kezelés olyan, a mely nem felel meg e kegyes alapítvány ezéljának, legalább a tengerészek részéről utonutfélen merülnek fel panaszok az iránt, hogy az elnyomott s elaggott tengerészek, ha e pio fondot igénybe yenni akarják, ahhoz nem juthatnak, vagy nagyon nehezen jutnak hozzá. Bővebb adataim még e tekintetben nincsenek s csak azt kérdem a t. előadó úrtól vagy t. minister úrtól, vájjon van-e tudomása ez elégületlenségről s szándékozik-e e pio fondo ügyeit rendezni, hogy ily panaszok, a milyeneket hallottunk, a jövőben ne fordulhassanak elő. (Helyeslés a szélső halon.) . Zay Adolf jegyző: Irányi Dániel! Irányi Dániel: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Én az egyezményt, mint az emberies érzelmekkel általában megegyezőt, elfogadom, annak egyik pontjára nézve azonban szerény észrevételem van, melynek előadását szükségesnek t irtom. Ez egyezmény szerint ugya.ds azon tengerész, a ki nem saját, hanem a másik szerződő félnek hajóján szolgál, ha megbetegszik vagy megsérül, azon állani által segélyeztetik, a melynek lobogója alatt szolgál. Van azonban e szabály alól több ki vétel, nevezetesen egy, a melyet helyeselni nem vagyok képes. Ez a kivétel az, hogy (Halljuk ! Halljuk!) a segélyezés kötelezettsége az illető államra nem áll fenn, ha a tengerész önhibájából betegedett, illetőleg sérült meg. Először is azt gondolom, t. ház, hogy alig lehetséges, legalább a legtöbb esetben, meghatározni, vájjon az illető saját hibája vagy pedig általában a fenforgó viszonyok következtében betegedett vagy sérült meg; különösen periig a tengerésznél, a ki a szabadban, a hajó fedélzetén szolgál s kénytelen szolgálatot teljesíteni, bármily időjárás és a legnagyobb vihar közepette is. Másodszor pedig azon kivül, hogy az nehezen állapítható meg, azt gondolom, hogy bármi okozta is annak a szegény Ínséges tengerésznek betegségét vagy testi épsége csonkítását, az emberiesség nem engedi, hogy az segély nélkül maradjon. Már pedig természetes, hogy azon állam köteles őt segélyezni, melynek szolgálatában utoljára volt. Tegyük fel, hogy az a szerencsétlen ember idegen országban tétetik partra. Ki fogja ott a kórházba felvenni, ha előre tudják, hogy az illető állam a, költségeket érte nem fogja megtéríteni? Ez anynyira helytelen, hogy azt hiszem, elég saját törvényeinkre tekintenünk, hogy ennek helytelenségét belássuk. Kinek jut ugyanis eszébe nálunk, midőn valamely szegény ember megbetegszik vagy megsérül s fel akar vétetni a kórházba, azt kérdeni, saját hibájából vagy véletlenből betegedett-e meg? És megengedi-e a törvény, hogy az a község, mely érte az ápolási díjakat megtéríteni tartozik, azt vizsgálja, vájjon nem saját hibájából betegedett-e meg? A költség-megtérítési kötelezettség általános és föltétlen. Ha tehát saját országunkban nem engedünk ily kivételt, azt hiszem, hogy idegen állammal kötött szerződésben sem találhat az helyet. Hozhatnék fel még más meggyőzőbb okokat is, azt hiszem, azok előtt a minister ur is meghajolna. Nevezetesen vannak nálunk is, másutt is oly kórházak, melyekbe épen csak oly betegeket vesznek fel, a kik saját hibájokból szereztek maguknak betegséget. De illis morbis agitur, quos secretos vocamus. Vannak más oly intézetek, melyekbe szintén kivétel nélkül fogadtatnak be egyének, akár saját, akár nem saját hibájukból jutottak abba az állapotba, hogy azon intézetbe felvétetni kénytelenek. Sünt domus mulierum parturientium. Inter dum nempe etiam puella gravida fit. De azért a költséget azon intézet viseli, a melyben felvétetik, illetőleg a község, mely reá nézve illetékes. Már pedig tagadhatatlan, hogy az csakugyan saját hibájából került oda. Én tehát nem tartom megengedhetőnek, hogy valaki azért ne segéíyeztessék, mert önhibájából lett beteg vagy sérült meg, mindamellett ez alkalommal nem nyújtok be módosítványt, hinem felkérem a t. minister urat,