Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-334

384. országos ülés február 14-én, pénteken. 1890. %Q\ 60 krajczárjával Bulgáriába eladott. (Zaj, mozgás a szélső balon.) Linder György: Métermázsánkint? Wekerle Sándor pénzügyminister: Igen. Guliner Gyula: Mi meg 12 forintért kap­juk! (Nagy zaj.) Wekerle Sándor pénzügyminister: Bo­csánatot kérek, méltóztassék csak meghallgatni. (Halljuk! Halljuk! jöbbfelöl. Zaj a szélső baloldalon.) Vagy talán a t. képviselő urak azt sem akarják, hogy mi dohányt adjunk el a külföldre azért, mert mi azt is o.csobban adjuk el? Hisz mi azt a kül­földnek körülbelül 20 forinton áruljuk, holott itt 120 forinton felül is értékesítjük? (Zajos ellen­mondások s mozgás balfelől.) Meg kell különböztetni az adószolgáltatáso­kat az üzleti áraktól. Egy külföldi állam sem fogj a tenni azt, hogy 9 forinttal fizesse a mi sónkat, mert a sónak forgalmi értéke s eladási ára közti különbözetben rejlő sóadót nem fogja mi nekünk üdni, hanem a maga részére fogja tartani. (Helyes­lés jobbfelől. Zajos ellenmondás balfelől.) A rövid­látásnak igen nagy mértékét kellene feltételeznem azon külföldi kormányról, mely belemenne egy oly alkuba, hogy akkor, a mikor a német s román sót sokkalta olcsóbban kaphatja, mint a milyen áron azt mi eladtuk, nekünk 8—9 forintos árt biztosítson, a mennyit mi a só áráért s az avval együtt beszedett eóadóért Magyarországon kapunk. (Ügy van! jobbfelől.) Ezekben először eonstatáltam, hogy ez a törvényhozásnak nem hozzájárulása és nem is tudomása nélkül történt, hanem hogy ez ugy, a mint évek óta mindig szokásban volt és a mint szerintem másként nem is lehet, a költség­vetés indokolásában a törvényhozásnak, ugy a mint van, tudomására hozatott, (Úgy van! jobbfelől.) A mi már most azt illeti, hogy hasonló szer­ződések itt jóváhagyás végett bemutattassanak, megjegyzem, hogy akkor ügyleteket csinálni, sót kivinni egyáltalában lehetetlen. (Ugy van! jobb­felöl.) Ne méltóztassék azt hmni, hogy a kereske­delmi conjuncturák olyanok, hogy akkor, a mikor az üzlet megkötésére alkalom nyílnék, azt az üzle­tet el lehetne sok esetben hónapokra halasztani, mig a törvényhozásban ahhoz hozzászólanának és az oly bírálatok tárgyává tétetnék, mint a minőket ma hallottunk. Az üzleti összeköttetéseket gyorsan kell létesíteni. Ég nekünk igen nagy érdekünk, hogy ha már nagy sóárakat vagyuuk kénytelenek fentartani, legalább sóüzemünket lehetőleg ugy igyekezzünk kiterjeszteni, hogy más államok részére sót liferältassunk. Nagy érdekünk ez elő­ször, mert saját szükségletünket meghaladó nem­zeti kincset ilyenformán értékesíteni tudunk; másodszor nagy érdekünk azért, mert ha nagyobb quanturoban termeljük a sót, a magunkét is olcsób­ban állítjuk elő; harmadszor nagy érdekünk azért, mert'munkás kezeketfoglalkoztatunk; negyedszer mert közlekedési vállalataink ez által bevételekre tesznek szert és végre nagy érdekünk politikai szempontból, hogy a kereskedelmi összekötteté­seinket más államokkal ne lazítsuk, hanem minél szorosabbra fűzzük. (Élénk helyeslés jobbfelől. Nagy zaj és ellenmondás a szélső baloldalon.) Tudnék más államok példájára utalni, melyek a sóüzletek terén sokkal kisebb nyereséggel is beérik. B. Jeszenszky László: Nekünk nincs nye­reségünk. Wekerle Sándor pénzügyminister: Van nyereségünk! Méltóztatik tudni, mennyi a só elő­állítási költsége ? Ha nem, akkor honnan méltóz­tatik tudni, hogy nincs nyereségünk? (Derültség jobbfelől.) A mi sóelőállítási költségünk 48 kraj­czár, marad tehát nyereség fejében 12 krajezár. (Zaj a szélsőhalon.) Más államok épen azért, hogy sófogyanztásukat biztosítsák, nemcsak ily nyere­séggel érték be, hanem— és ezt statistikailag is ki 1 ehet mutatni — tetemes áldozatokat hoztak és vesz­teség árán is igyekeztek sójukat odavinni, hogy maguknak piaezot biztosítsanak és kereskedelmi összeköttetéseket létesíttessenek. (Helyeslés jobb­felöl.) De hogy ez a 60 kros ár, mely — megenge­dem — nagyon kicsinynek látszik, még sem lehet valami nagyon nyereséges vállalat, kitűnik abból, hogy habár a megkötött szerződés szerint az illető kötelezve volt minimalis 100 ezer mázsát átvenni évenkint — fölfelé nem is volt korlátozva, ha tetszett volna neki, agy milliót is követelhetett volna —mig a 100 ezret sem tudta kivinni, hanem folyamodott, hogy engedjék meg, hogy később vihesse ki. mert képtelen a piaezrahozni; inkább megfizeti a só árát vagy eautiót tesz le, csak ne legyen kénytelen azt most átvenni. Ha itt nagyon lucrativ üzletről lenne szó, sikkor az a vállalkozó csuk nem jönne azzal, hogy képtelen átvenni azt, a mire kötelezte magát, ha­nem azt mondaná, hagyjunk neki igen nagy mennyiséget, mert minél többet ad el, annál töb­bet nyer. (Ugy van! jobbfelől.) A mi már most azt a kérdést illeti, hogy az erre vonatkozó szerződés a t. ház elé terjesztes­sék, erre nézve azt az álláspontot foglalom el, hogy lehetetlen lenne minden administratiót ha hasonló szerződéseknél a torvényhozás jóvá­hagyását kellene kieszközölni. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Valaki belekeverte a vitába ő Felségét is. (Mozgás.) Beőthy Ákos: A felségjogokat! Wekerle Sándor pénzügyminister: Itt semminemű felségjogokról szó sincs. Az a szer­ződés a ministerium nevében és ennek felelőssé­gére köttetett. A szerződésben ő Felségének a neve szóba sincsen hozva. (Ellenmondás szélső bal­felől.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom