Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-333

833. országos ülés fcbrnfir 13-án, esütSrtökön. 1890. 275 a mely párthoz tartozni nekem is szerencsém van, ismételten kiemelték, hogy czélszeríí, vagyis oly szeszadó-törvényt, mely egyrészt a szeszgyártást Magyarországon előmozdítsa, másrészt az államjövedelmet gyarapítsa, nem lehet hozni a nélkül, hogy a külön vámterület fel ne állittassék. (Helyeslés a szélső baloldalon) Ez egyik sarkalatos elve azon pártnak, melyhez tartozni szerencsém van és hogy nekünk e tekintetben igazunk volt, azt azóta nemcsak az elméletben, hanem a gyakorlatban is ítélhettük meg, mert nem alkottunk olyan szeszadó-törvényt, a mely mellett részint emeltetnék a szeszgyártás Magyarországon, részint pedig gyarapodnék az állam jövedelme. Erre nézve különösen a gazdasági szeszgyárakat tartom szem előtt, mert én részemről nemzetgazdászati szempontból ezeket tartom első sorban a legnagyobb fontosságúaknak. Hogy a gazdasági szeszgyárak nem haladtak előre, azt én már akkor is annak tulajdonítottam, a mi most már a tapasztalás utján egészen világos, hogy a gazdasági szeszgyárak a terményadó mellett nem fognak prosperálni soha. Látjuk azt, t. képviselőház, hogy ott, a hol tisztán a terményadó van behozva, mint Angliában és az észak-amerikai egyesült államokban, a gazdasági szeszgyáraknak nyoma sincs. Ott a nagy ipari vállalatok felemésztették, mintegy absorbeálták a gazdasági szeszgyárakat. Igaz, t. ház, hogy az állam ez által utóvégre is nem veszít jövedelem dolgában az adóbeszedés könnyebbé, biztosabbá válik az által, ha például egy oly területen, mint Nagy-Brittania, öt-hat nagy gyár állítja elő a szeszszükségletet. De, t. ház, Anglia azon nemzetgazdasági előnyt nélkülözheti, a mely ránk a gazdasági szeszgyárakból származik. Ép ugy nélkülözhetik az amerikai EgyesültÁllamok is, a hol vannak államok, melyek csak nem tisztán oly agriculturalis államok, mint a mienk. Amerikában vannak államok, hol a nyerstermények, különösen a tengeri, a legprlmitiv módon használtatnak ki. A tengerit például elvetik, a melyre, ha megérik, ráhajtják a marhát, a mely azt elfogyasztja. A mi morzsalék lehull, azt később a földeken végighajtott sertések szedik fel s ily módon értékesíttetik a termés. Ily állapotban, t. ház, mily nagy előny hárulna a gazdákra abból, ha ezen nyers termények, melyek igy úgy szólván elveszí égettetnek, kisebb súlylyal, kisebb térfogattal és nagyrészben nagyobb értékesítéssel, mint gazdasági szeszgyárakban termelt vitetnének ki, de minthogy a tiszta, terményadó van behozva Amerikában is a szeszgyártásra nézve, ez még ott sem lehetséges. Ott, a hol az általányozásmegtirtitik, mint például Németországban vagy Belgiumban, a gazdasági szeszgyárak prosperálnak. De ismétlem, t. ház, ilyen intézkedéseket nem tehetünk csak akkor, ha a fogyasztási adó felett szabadon rendelkezünk és rendelkezésünk nincs megakadályozva egy szomszédos állam érdekei által, a melynek érdekei sokban különböznek a üdéinkétől és a minek következése csak az lehet, hogy ezen intézkedésekből sem mi, sem ők hasznot nem húznak. Talán akademicusnak látszik e dolgokról beszélni most, midőn 10 évre van megalkotva a törvény, de utóvégre is a szeszadónak szabályozása oly fontos nemzetgazdasági tény, hogy néhány szóval lehet következtetést vonni arról, a mi történt, arra, a minek történni kell még az esetben is, ha 10 évet még el is kell várnunk/a mig tehetünk majd valamit, a mely időre törvény által le vagyunk kötve. De már maga a t. minister ur, belátván a szeszgyártás válságos helyzetét, tette meg a lépéseket arra nézve, hogy ezen szeszadótörvény némileg módosíttassák. Én megvallom őszintén, hogy ismét csak azon az állásponton vagyok, melyen voltam 2 évvel ezelőtt, hogy czélszerííen csak akkor intézkedhetünk, ha e részben teljesen szabad kezet nyerünk s erre legelső lépés az, hogy fogyasztási adóvámsorompó állittassék fel köztünk és Austria között. Fog-e ez sikerülni vagy sem, nem tudom; de minden esetre elismeréssel vagyok a t. minister ur azon ténykedéseért, hogy igyekszik, ha csak palliativeis, szeszgyárainknak s különösen gazdasági szeszgyárainknak segítségére lenni. Az igen t. minister ur felemlítette azon előnyt, melyet nyújtani igyekezett a gazdasági szeszgyáraknak az által, hogy egy bizonyos területet jelölt ki az általunk termelt szesz fogyasztására. Ez elméletben szép és ezélszerú'nek is látszik; de a gyakorlatban nem vált be, nem vált pedig be nem azért, mintha ezen gazdasági szeszgyárak renitensek volnának vagy saját érdebeiket be nem látnák, hanem nem vált be azért, mert azon előnyt javukra nem fordíthatják, gyakorlatilag nem alkalmazhatják. A gazda, a ki búzát termel, zsemlével nemkereskedhetik, mert sem rá nem ér, sem kereskedelmi összeköttetései nincsenek, sem nem ért hozzá Ö termeli a búzát, eladja, a malmok feldolgozzák, a lisztet eladják a pékeknek s ezek csinálják a zsemlét. így van ez minden gazdasági termelésnél. A gazda termel, de kereskedő egyúttal nem lehet. De, t. ház, ha már ezen törvény által szeszgyártásunk tiz évre le van kötve; ha Austria nem lenne hajlandó az új kiegyezés alkalmával a jelenleg érvényben levő szeszadó megváltoztatására, nyújtathatnak némely palliaüvumok, melyek szeszgyártásunkra csakis jótékonyan fognak hatni. Már a szeszadó-törvény tárgyalásakor voltam bátor rámutatni annak a szükségességére, hogy nyers szesz ne hozassák forgalomba. Ezt két szempontból volt szerencsém ajánlani. Ez egyik szempont a csempészetnek lehető megakadályozása; a másik szempont a közegészségi tekintet. De a 35*