Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-332

332. orszftgos ülés február 12-én, szerdán. 1800. 057 előirányozni, a nélkül, hogy a realitás követelményét szem elől tévesztettük volna. A mit továbbá az illettékügy reforuiálására nézve felhozni méltóztatott, legyen meggyőződve a t. képviselő ur, hogy alig van ember, a ki az illetékügy reformjának szükségét inkább érezné, mint én s pedig azon egyszerű oknál fogva, mert hivatalos pályámon közel 10 esztendeig gyakor­latilag foglalkoztam az illetékügygyei s nagyon természetes, hogy ha valaki egy tágabb szaknak keretébe lép is át, egy bizonyos kisebb, szűkebb szak iránt, ha avval éveken át foglalkozott, megőrzi előszeretetét. De épen azért, t. ház, mivel az illetékügy a pénzügyi ágazatoknak majdnem azon egyedüli szaka, hol, merem mondani, hogy világosan és tisztán látok, kijelenthetem, hogy az, a ki az illetékeket most rögtönösen akarná reformálni, csak egy átmeneti intézkedést létesíthetne. Én mindig azt az álláspontot foglaltam el, hogy lehet illeték- és bélyegtörvény, mely alaki és anyagi jogunkkal teljes öszhangban nines, de a végrehajtás körének, az administratiónak tartja fenn, hogy a megállapított alapelvek az igazságügyi eljárással helyes öszkangba, egészen szerves öszszeköttetésbe hozassanak. De mi, t. képviselőház, midőn azon átmeneti stádiumban vagyunk az igazságszolgál­tatás terén, hogy nemcsak az anyagi jog fog többszörös változás alá vonatni, hanem az alaki eljárás is gyökeresen reformáltatni fog; ma, midőn még a döntő forumok minősége, száma és mennyi­sége iránt sem vagyunk tisztában — legalább a törvényhozás által az még elfogadva nincsen — be kell várnom azt, mig ezen reformok legalább fő­elveikre, irányukra nézve megállapittatnak. Mihelyt ez megtörtént, tovább várnunk nem szabad és akkorra elő kell készíteni a bélyeg- és illetékügy reformját. (Helyeslés a jobboldalon.) Az adóreformok szükségességén kivül Szalay Imre képviselő ur a pénzügyi administratio correct­sége tekintetében is hozott fel egyet-raást. Nekem ugyan nagy vigasztalásomul szolgálhatna az, hogy az általa felhozott példák nem a mostani időszakba valók, hanem 8 évre kellett visszanyúlnia, hogy az incorrectség igazolására némelyeket felhozhas son s ebből talán méltán azon következtetés von­ható, hogy miután ily messze időre kellett vissza­nyúlnia, azok ma nem is egészen ugy vannak, a mint méltóztatott ecsetelni — legalább több tekintetben nincsenek ugy, ezt határozottan mond­hatom -— azonban az általa mondottakra csak annyit jegyzek meg, hogy a pénzügyi administra­tio és a pénzügyi közegek corrent eljárásának fokozatos fejlesztése s a tökély oly fokára való emelése, a mit emberi intézményektől általában és a mi viszonyaink közt különösen meglehet kívánni, nekem is'legfőbb törekvésemet képezi. (Helyeslés a jobboldalon.) Remélem, hogy a pénzügyi administratio KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XVI. KÖTET. újjáalakítása iránt tett intézkedéseknek meg lesz az a következése, hogy helytelenségek mind gyé­rebben fognak előfordulni. Addig nem tehetek mást, mint először is a pénzügyi administratio közvetlenségére kívánok nagy súlyt fektetni, hogy a központi és külső közegek között az érintkezés szorosabb legyen s mind szűkebbre vonassanak azon szálak, a melyek azokat összekötik; azaz először, hogy folytonos evidentia legyen a külső és központi szolgálat között, másodszor, hogy módunkban legyen a külközegeket azon irány felé vezetni, a mint a helyes administratio ezt meg­követeli. (Helyeslés a jobboldalon.) Én remélem, hogy ha a mostani átmeneti stádiumon túl leszünk, a pénzügyi administratio ellen felhozható kifogá­sok a minimumra fognak reducálódni. Természe­tesen azonban félreértések elkerülése védett meg 1 kell jegyeznem, hogy az iránt nem nyújthatok reményt, hogy t. képviselőtársam bérlője a jövőre meg ne szökjék, (Derültség) mert hogyha káro­sodás áll elő, azt ne méltóztassék tisztán a pénz­ügyi közegeknek, hanem bizonyos részben azon körülménynek tulajdonítani, hogy az illető bérlő megszökött. (Általános derültség.) Szalay Imre: Adóintést még sem kaptam! Wekerle Sándor pénzügyminister: Kapott a bérlő, a ki az adó fizetésére volt kötelezve, Ennek részleteibe különben nem akarok bocsát­kozni, minthogy azokat nem ismerem, csak magát a tényt kívántam felemlíteni. A t. képviselő ur felhozta még a jutalékok biztosítását, a mi igen gyakran visszaélésekre vezet. De hát a jutalékok a pénzügyi administratióban hol vannak biztosítva? Először is egy tetemes összeg, ha jól emlékszem, 180.000 frt, az egyenes adók kezelési költségei között van felvéve azon czélból, hogy abból azon pénzügyi törvényható­sági és községi közegek jutalmaztassanak, a kik az adó-administratio terén különös érdemeket sze­reztek. Megengedem, t. képviselőház, hogy koráb­ban talán az volt inkább irányadó ezen jutaimi összegek szétosztásánál, hogy a jövedelmi ered­mény mekkora volt az előíráshoz képest, melyet egyik vagy másik közeg biztosított; de a mint a t. képviselő ur is megjegyezte, már az utóbbi évek­ben és különösen most, ezt csak egyik tényezőnek tekintjük, mert az eredmény biztosítását, termé­szetesen egészen figyelmen kivül nem hagyhatjuk. De nem ennek tulajdoníthatjuk a döntő szerepet, hanem az illetőnek tevékenységét, érdemesültségét a szerint ítéljük meg, hogy az egész pénzügyi administratio körében — tehát nemcsak a behaj­tás, hanem az adótárgyak összeírása, nyilvántar­tása, kezelése körében, sőt az előforduló és ész­lelt hibákra való figyelmeztetés által azok ismét­lődése elkerültessék — maguknak érdemeket sze­reztek, ezen szempontokat egybevetve, óhajtom és kívánom, ugy, mint ez egyébként már a múlt évben 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom