Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-332
882. országos ülés február 12-én, szerdán. 1890. 258 nak, hogy e vexálás annyira megy, hogy mikor kisebb rendtí illetéktelenül követelt összegekről van szó, helyesebb azokat egyszerűen kifizetni, mert ha utána jár a dolognak és folyamodik, csak idejét és pénzét pazarolja, de eredményt nem ér el. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Magam is ily helyzetben vagyok. Vagy 15 év óta nem volt perem, de azért minden évben zaklatnak illetéktelen követelésekkel, melyeket — ha kisebbek — szó nélkül kifizetek. És, t. ház, ezek a zaklatások azon jutalék végett történnek, melyet a közegek kapnak és a melynek elnyerése ezéljából jogtalan illetékeket iparkodnak az adózó állampolgárokra kivetni. Aföldmivelésügyi tárcza tárgyalása alkalmával már említettem, hogy a plrylloxera-enquettebenaföldmivelésügyi minister urfelkéretettiiogy oly szőlőterületek, a hol a phylloxera már tényleg benne van, adóleengedésben vagy adótörlésben része sittessenek, hogy a birtokosok sikerrel küzdhessenek ezen rovar ellen. Ha ezt a t. minister ur nem teszi, ugy azt a segítséget, melyet egyik kézzel a szénkéneg és egyéb segélyek alakjában ad, visszaveszi másik kezével; ha pedig, t. ház, két kéz nem egymásnak gyarapítására, hanem egymás ellen működik, akkor annak semmi haszna sincsen. Ezeket voltam bátor a t. minister ur figyelmébe ajánlani. (Helyeslés a szélső balon.) Zay Adolf jegyző: Bujanovich Sándor! Bujanovich Sándor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Nem szándékozom apénzügyministerium költségvetéséhez általánosságban hozzá szólani. Elismerem ezen költségvetésben a realitásra, az államháztartás rendezésére irányzott törekvést. Ha egyetértek is Molnár József és Szalay Imre t. képviselőtársaimmal mindazokban, a miket az adókezelés reformjának szükségességére vonatkozólag előadtak, remélem, a t. pénzügyministej' ur szakavatottságától és tevékenységétől, hogy az adózók érdekében szükséges reformokat és javításokat fokozatosan keresztül is fogja vinni és azért a költségvetéshez, mint már említettem, általánosságban hozzá nem szólva, azt a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) A költségvetésnek egy részletére kivánok csupán kiterjeszkedni, teszem pedig ezt az általános tárgyalásnál azért, mert talán czélszerübb, ha észrevételeimet már ez alkalommal előadva, alkalmat adok a t. pénzügyminister urnak arra, hogy ha szükségét látja, egy felszólalásban a többi kérdésekkel együtt az én észrevételeimre is válaszolhasson; másrészt pedig ez által esetleg megkímélem a t. házat a részletes tárgyalás több tételénél való felszólalástól. (Halljuk! Halljuk !) Felszólalásom a szeszadó törvénynek, nézetem szerint, halaszthatatlan módosítására vonatkozik. Tagadhatatlan, t. ház, hogy az 1888. évben meg, alkotott szeszadó-törvényünk nem felel meg azon i várakozásnak, melyet ahhoz szesziparunk, külö! nősen mezőgazdasági szesziparunk fejlődése I érdekében kötöttünk. Kétségtelen, hogy a törvény alkotása alkalmával alapul felvett számi| tások nem bizonyultak alaposaknak; kétségtelen, hogy ennek következtében a fogyasztás nem lévén arányban a termeléssel, oly túltermelés állott elő, mely igen érzékeny visszahatással van a szesz árára. Elismerem, hogy a törvényt előkészítő tárgyalások alatt az érdekelt körök és pedig ugy a nagy, mint a kis szesztermelők részéről a belfogyasztásra megállapított mennyiség ellen csak elvétve fordultak elő észrevételek. Elismerem, hogy ugy a nagy, mint a kis termelőknek nagyobb része a pénzügyminister úrral és közegeivel egyetértőleg azon felfogásból indult ki, hogy a kisebb adótétel mellett termelendő, belfogyasztásra számított szeszmennyiség tényleg megfelel a fogyasztásnak és ebből azon következtetést vonták le, hogy a szesz árában bizonyos stabilitás várható és hogy ennek következtében a szesziparra, különösen a mezőgazdasági szesziparra jobb jövő vár. Akkor körülbelül 18—20 forintos átlagos szesz-ár vétetett a számítás alapjául, mely mellett a szeszgyáraknak biztos alapokra fektetése, a mezőgazdasági szeszgyárak prosperálása előre volt látható. Ámde mi történt, t. ház? A szeszadótör vény életbelépésének mindjárt első évében a szesz-ár ezen supponált ártól lényegesen különbözött, lényegesen csökkent. Már a termelés első évében a szesz ára 12 —13 forintra csökkent és ma a termelés második évében, ezen adó életbeléptetése óta, különösen Magyarország burgonyatermő felvidéki részein, a szesz ára 10 forint, sőt azt 10 forinton is alig lehet értékesíteni és szerencsés az a gazda, a ki 10 1 / 2 forinton termelt szeszét Budapesten vagy más vidéki szabad raktárban eladhatja. Igaz, t. ház, hogy az idén minden felvidéki szeszgyáros éget szeszt, éget kárral, veszteséggel, mert a múlt évi igen mostoha termés és az ennek következtében beállott nagy takarmány-szükség kényszeríti őket arra, hogy r producáljanak moslékot még akkor is, ha az világos kárral jár, mert ez képesíti őket gazdaságuk fentartására. Ámde az a meggyőződésem, hogy ha ez a viszony igy marad, ha a szesz ára 10, 10 1 / 3 és 11 forint közt váltakozik, a Magyarország burgonyatermelő felvidékén felállított gazdasági szeszgyárak kénytelenek lesznek megszüntetni működésüket. Ez pedig véghetetlen mezőgazdasági, sőt merem állítani, közgazdasági hátrányára lesz az egész felvidéknek. Hiszen a felföldön a burgonya az egyedüli kapásnövény, a mely haszonnal termelhető; ez a legfontosabb czikk, a melyből a termelő nemesak az élelmezésére szükséges mennyiséget termelheti,
