Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-330

204 830. országos ülés február 10-én, hétfőn. 1890. tes, hogy egy mozgó rétegű partra, úgyszólván homokra súlyos építményt rakni szakember nem vállal magára. És, t. ház, ha ily partfal mégis építtetett: vájjon kitől származhatott az az eszme, mely azt mondja: én aestheticai szempontból kívánok meredek falú rakpartot. A magyar építkezésekben nyilatkozó esthetieai szempontokat véve tekintetbe, talán nem csalódom, ha azt mondom, hogy itt tulajdon azzal az e stheticai szellemmelésirányzattal találkozunk, mely például Deák Ferencz szobránál nyilatkozik, a mennyiben e<ty ülő szobornak a hátát látják a városból kijövő emberek, tehát a legkedvezőtlenebb felét egy államíérfiunak, kit a nemzet megörökített. (Élénk derültség a szélső balfelől.) Es ha ugy állítom fel a kérdést, hogyan történhetett tulaj donképen az, hogy a szakemberek jobb meggyőződésük ellenére mégis vertiealis falat építettek, erre a felelet egészen egyszerű; kifejezést lel ez egy szóban, egy czímben: „a kegyelmes ur" akarta. (Igás! TJgy van! a szélső balfelől. Mozgás jőbbfelöl.) Es, t. ház, épen arra való tekintetből, hogy gróf Andrássy Manó homlokára mutatott, mikor szakemberekről volt szó, (Derültség szélső balfelől) nekem eonstatálnom kell, hogy Magyarországon a szakembert csak két szempontból tekintik azok, kik a hatalmat kezelik: vagy ugy veszik, mint félbolondokat, vagy ugy, mint szolgákat, a kik kötelesek végrehajtani még az irrationalis dolgot is (Igaz! Ugy van! szélső balfelöl.) Ha azt kérdezi valaki t. ház,hogy psychologice hogyan tudom én ezt indokolni, hogy csakugyan a kegyelmes úrban lyukad ki az egész: (Derültség balfelől, Halljuk! Halljuk!) Mundus vult decipí, ergodecipiatur. A rakpart összeroskadása roppant nagy feltűnést okozott, nemcsak az országban, hanem a külföldön is. És jól emlékszem, hogy midőn a ház összeült, egész láz volt a folyosókon, azt gondolta mindenki, hogy a legkegyetlenebb interpellatiók fognak következni. De ez nem történt meg. Ennek az okát én nem kutatom. De azután kezdődött egy áj phasis, mely azt [a hitet terjesztette, hogy milyen veszedelmes lesz arra a szegedi volt kegyelmes úrra nézve a Szegedre való lemenetel. Ugyan mit fog ő ott lent Szegeden csinálni és minő arczczal fogják őt fogadni? Es a mikor gróf Tisza Lajos ur mégis lement Szegedre, azt mondta róla a tájékozatlan közvélemény, hogy bátor ember, lemert menni. És olvastuk a lapokban lenienetelének leírását; irták, hogy díszes fogadtatás volt. A polgármester üdvözlő beszédet tartott, banquette is volt; (Derültség balfelől) ezer kéz nyúlt feléje s ekkor mondotta a gróf ur híres felköszöntését, hol Antaeusra rámutatva, kijelentette, hogy ő is eljött Szegedre, hogy érintkezésbe lépjen választóival és új erőt merítsen a küzdelemre. ! (Derültség balfelől.) De, t. képviselőház, én azt I találom, hogy ehhez, semmi bátorság sem volt szükség. Szeged városának nincsen érdekében, hogy a szegedi rakpart összeomlásáért haragudjék, mert Szeged városára nézve úgy áll a dolog, hogy csak jobb rakpartot kap, mint a mostani. (Derültség balfelöl.) A nép részéről absolute semmi ok sincs az ingerültségre, mert az hálát ad az Istennek, hogy egy kis keresethez jut, ami a szegény városra nagyon is ráfér. Tehát semmi bátorság és merészség sem kellett ahhoz, sem Antaeusnak nem kellett lenni valakinek, hogy Szegedre lemenjen akkor s ismét nekem kell itt felszólalni s pártját kell fogni az államnak, mikor ugy áll a dolog, hogy ő mások hibáját és teljes tájékozatlanságát magára vállalja és az összeomlást nem az fizeti, a ki okozta, a kinek parancsszavára annak tervezete készült és keresztül vitetett, haneni fizeti az állam. Az államnak nálunk egyáltalában semmi más dolga nincs, mint mindig csak helyt állani oly közegek hibájáért, a kik megvetik és visszautasítják az igazi tanácsot, mert nálok az aestheticai szempont a fő. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Meglehet, hogy ezekben bizonyos fokig tévedtem; a t. minister urnak teljesen módjában áll meggyőzni engem, a mi különben nem fontos, hanem meggyőzze a t. házat és Magyarország közvéleményét arról, hogy e rakpartnak tervezésénél a szakemberek voltak azok, a kik hibáztak. Én részemről, t. ház, nem hiszem és nem hihetem ezt mindaddig, mig a rakpartra vonatkozó összes tanácskozásokról szóló jegyzőkönyvek a ház elé nem terjesztetnek és a mig a szakemberek közül akkor létezett controversiákba be nem tekinthetünk, hogy meggyőződjünk arról, kiknek részérő] történt a hiba. Mert ha hiba van, akkor azt mondom, hogy nem az államnak kell helyt állani a kárért, mert a magyar állam sem valami csodaszekrény, a melyből csak omlanak a milliók mások hibáinak takargatására, hanem fel kell vetni a felelősség kérdését; (Általános zajos lielyeslés) és a kik a bajt okozták, azoknak helyt kell állani vagyonikig és erkölcsileg az elkövetett hibákért. (Általános helyeslés.) T. ház! Én részemről azon meggyőződésemet fejezem ki, hogy nem lehet a dolgot elütni azzal, a mivel azt Darányi Ignácz képviselő ur a pénzügyi bizottságban elütni iparkodott, a hol azt mondotta, hogy hiszen a pénzügyi bizottság csak nem akar szakdolgokban dönteni; mert ugyanezt rá lehet mondani magára a törvényhozásra is. De ha az áll, t. ház. hogy egy bizottságnak és egy törvényhozásnak semmi más feladata nincs, mint hogy a dolgok szakszerű bírálata és eldöntése nélkül mindig csak pénzt és pénzt szavazzon meg bármely czélra: akkor ám oszlattassék fel a képviselőház, mert rá az országnak valósággal nincsen szüksége. (Igaz! Ugy tan! a szélső baloldalon.) És én sajnálatomat fejezem ki a fölött, hogy mind.