Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-329

329. orszásos Ülés február 8-án, szombaton. 1890. 177 birtokra nagyon meggondolva adtak pénzt a tözsérek, a gyapjúra szívesen megnyitották erszényeiket. Ha a birtokos pénzt akart felvenni birtokára, kijutott a házi zsidójának a gond, hogy a pénzt előteremtse és a gazda a pénzt rendesen uzsorával kapta meg; a mi természetes, mert tudták ugyan a pénztőzsérek, hogy a pénz a betábl ázásra biztos, de hogy a tőkét és kamatot mikor kapják meg, az iránt nem voltak biztosítva. Ellenben a kereskedők és gazda közt megteremtett bizalom oly értéket adott a gyapjúnak, hogy eladták a gyapjút 6 esztendőre tisztességes áron, ugy, hogy haszna volt rajta a kereskedőnek, de volt haszna a gazdának is. így lassankint gyarapodott a gazda, adósságát, ha volt, kifizette és birtoka ment lett az adósságtól. De volt arra is eset, a mi most példátlan, hogy a gyapjukereskedő azért, hogy a külkereskedelem kívánalmainak eleget tehessen, mert nem volt képes annyi gyapjút összehozni, a mennyire szüksége volt, egyszerű, jóravaló, becsületes juhászokat szólított fd, hogy „adok én neked hitelbe pénzt, termelj nekem gyapjút, ezt ennyi meg ennyi árért megveszem ós a mi haszon marad, az a tied". Én nem tudok rá esetet, pedig sok ilyen szerződést ismertem, hogy akár az egyik, akár a másik fél csalódott volna vagy megkárosodott volna. Az az egyszerű juhász a hitelbe vett birkának gyapjújával kifizette a birka árát, felszaporodott birkaállománya és utóbb jó módú uri ember is lett belőle. Ismerek a Dunán túl tisztességes jó módú családokat, kik most szerepet játszanak, a kiknek az apjuk vagy nagyapjuk valóságosan ilyen t gyszeríí juhász volt. Ez jellemzi gazdasági tekintetben az akkori korszakot és jellemzi azt a pezsgő életet, a melyet megmenteni nem tudtunk. Ez a bizalom, melyet akkor megteremtettünk, megmaradt mindaddig, mig ez a beteges alkotmányos korszak és ez a szerencsétlen közgazdasági rendszer he nem következett. Ha ennek okát kutatjuk, nagyon jói tudjuk, hogy mi az. Az önbizalom helyett megszületett az elbizakodottság, a bizalom helyett megszületett a bizalmatlanság s ebből aztán következtek a csalódások és azon teménytelen bajok, a miket most toldozgatni-foltozgatni iparkodunk, de bizony nem tudunk. Mindezt pedig előidéztük azzal, hogy kormányaink érezvén a maguk gyöngeségét és ezt takargatni igyekezvén, idegen érdekeket vettek szárnyaik alá, mig a nemzet legnagyobb érdekeit elejtették. Hogy ily gazdálkodás mellett és ily viszonyok közt gazdasági téren valami magaslatra nem tudunk emelkedni, az nagyon természetes. De hogy mennyiben állt fölötte gazdálkodás tekintetében az 50-es és 60-as évek korszaka a mostaninak, legyen szabad rámutatnom még egy igen fontos térre, melynek felkarolása az akkori viszonyokat a legjobban jellemzi és ez az állattenyészKÉPYH. NAPLÓ 1887—92. XVI. KÖTET. tés. (Halljuk!) Nem akarom mondani, hogy e tekintetben akkor is valami magas fokon állottunk, mert bizony e részbeni kötelességeinknek nem tettünk eleget sem akkor, sem most, hanem csak rámutatok arra a különbözetre, mely az akkori és a mostani árak közt van. Ha az állatok árát az 50-es, 60-as években összehasonlítjuk a mostani árakkal, az ugy aránylik egymáshoz, mint 100: 60—70 hez. Mert hiszen, a mely tehénnek ára most a legjobb esetben 50—60, akkor 80, 90, sőt 100 frt volt; az ökörnek párja most alig haladja meg a 200 forintot, akkor meghaladta a 300 forintot is. Minden jó helyzet luxust szül. Mondhatom, számtalan gazdát ismertem, a ki büszke volt arra, hogy jó jármos ökrei legyenek, melyeknek párja, ha hozzá még czímeres is volt, a 400 frtot is meghaladta értékben. És mit teremtett meg ez a luxus ? Azt, hogy a növendék borjuk, a bikaborjuk, a tinók, melyek szépen ki voltak nőve, 40—50 frton keltek el, a mit most egy tehénért adunk. Hogy tehát akkor volt e téren pezsgő élet, az igen természetes és hogy most hanyatlunk s veszedelmes sziklán állunk, azt hiszem, azt a körű

1 menyek eléggé igazolják. Mindamellett nem vetheti senki a magyar gazdaközönség szemére, hogy Mán zsebre dugott kézzel szemlélte a bekövetkezett hanyatlás korszakát, mert lázas mozgalom indult meg a hatvanas évek utolján ugy a szakirodalomban, mint a gazdasági körökben. Kerestünk más alapot, hogy bajainkon segítsünk és ki-ki a mint lehetett, akképen segített a bajon. Én ugy tudom, hogy a közvélemény háromban állapodott meg. Az egyik abban áll, hogy állattenyésztésünket okvetlenül fel kell karolni, mert ott kiaknázhatlan jövedelmi forrásunk van. Másodszor két növény termelésére akartak súlyt helyezni. Az egyik a dohány, a másik a szőlő. Dohánytermelésünk már akkor a dohányjövedék által le volt foglalva, de azért — mert a kereskedelem még nem volt egészen megkötve — akadt igen sok község, melyek kereskedőkkel szerződtek, de itt valami nagy czélt elérni nem lehetett. A szölőmivelés terén lázas igyekezettel, vasszorgalommal, ugy a kisebb, mint a középbirtokosok felhasználtak mindent annak felvirágoztatására s e téren valóban igen szép eredményeket értünk el. S ekkor, t. ház, a phylloxera tönkre tette legszebb szőlőinket sa melyeket még nem tett tönkre, azokat is tönkretevéssel fenyegeti. Már most, t. ház

s ha látjuk, hogy önhibánkon kiviil minden térről le vagyunk szorítva; ha látjuk, hogy idegen érdekek nyomást gyakorolnak reánk s hogy a magunk jogait nem tudjuk sehol érvényesíteni és ha csak egy pillantást vetünk a statistikai adatokba és ha látjuk, hogy évenkint 20--40 millióval többet adunk ki szükségleteinkre, mint a mennyit Összes nyers38