Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-329

829 orseágos Ülés febmár 8-án, szombaton, 1890. 171 nyugtat engem ez meg, mert látom, hogy ezen egymásutánban helyesen van felsorolva mindazon feladat, a melyet a t. kormány a legközelebbi jövőben létesíteni óhajt. És én azt hiszem, t. ház, hogy csökkentette volna Vállyi Árpád t. képviselő ur elégedetlenségét, ha az egyes szakok bírálatánál félúton meg nem állott volna. Elismerte például azt, hogy a lótenyésztés és az állattenyésztés egyes ágában, az állategészség terén nagy haladások történtek s ezt annak tulajdonította, hogy azon egyes szakok élén kitűnő szakférfiak állnak. Csak folytatnia kellett volna az egyes szakok enumeratióját, mert hasonló kitűnő szakfórfiak állanak az erdészet élén is s ha figyelmére méltatta volna azokat, az eredményeket, a melyek e téren elérettek, nem kisebb eredményre jutott volna s valószínű, hogy ha igy folytatja tovább egyes szakonkint a bírálatot, lényegesen alászállt volna elégedetlensége. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezeket előre bocsátva, t. ház, foglalkoznom kellene az előttem szólott t. képviselő ur beszédjével, minthogy azonban felszólalásának lényege a phyiloxera pusztításai körül forgott, őszintén bevallom, hogy e kérdésben egészen tájékozatlan vagyok és megelégszem, legalább az én megnyugtatásomra, azzal, hogy miután a kormány felkarolta mindazokat az óvszereket, a melyeket a szakférfiúk, mint e baj elhárítására szükségeseket és lehetőket javasoltak, többet államférfiutói várni nem lehet. (Helyeslés a jobboldalon.) Ámbár ezen kétségtelenül nagy csapás az országra nézve, enyhítendő, de csak addig és oly nagy mértékben, a mily mértékben a szaktudomány erre nézve eszközöket nyújt, megnyugtat az, hogy ezen eszközöket a kormány a lehetőséghez képest felfogja használni s e részben nagy aggodalomra az emberi cselekvés határán belül ok nincsen. A mi az ország északkeleti vidékén fennálló gazdasági helyzetet illeti, jól megjegyeztem magamnak a kereskedelmi tárcza tárgyalása alkalmával az igen t. kereskedelemügyi minister urnak két igen helyes figyelmeztetését. Az egyik abban áll, hogy óvakodjunk bizonyos gazdasági bajokkal küzdő vidékek helyzetét túlsetétnek színezni, nehogy reménytelenséget ébreszszük az ottani lakosságban és talán elriaszszuk az oda vonzódó tőkét. A másik figyelmeztetés abban állott, hogy óvakodjunk hiu reményeket kelteni a népben, mint ha a kormánynak hatalmában állna egy kézmozdulattal ipari és gazdasági jólétet teremteni. És minthogy gyakran merülnek fel hangok, melyek e figyelmeztetés ellenére mégis ugy állítják oda a kérdést, mintha helyes közgazdasági politika mellett lehető volna bárhol és bármikor a kormánynak vagyoni jólétet teremteni, azt hiszem, nem lesz talán felesleges idéznem Franklinnak azon nevezetes mondását, hogy a ki a néppel azt akarja elhitetni, hogy munka és takarékosság nélkül juthat vagyonhoz, az ámító és nem mond igazat. Nem szeretnék azonban egy harmadik hibába esni, mikor a minister ur két helyes tanácsát követem, abba tudniillik, ha elhallgatnám azokat az állapotokat és tényeket, a melyeknek közvetlen ismeretével jelenek meg e házban, mert ez annyit jelentene, mint azt a megbízást, a melyet, mint képviselő magamra vállaltam, nem teljesíteni. Minthogy a természet maga egyenlőséget nem ismer, igen természetes, hogy minden vidéken egyenlő jólétet teremteni lehetetlen s nem szükséges a physiocratak iskolájához tartozni, hogy tisztában legyünk azzal, hogy azokon a vidékeken, a melyeket a természet kevéssé áldott meg, bármily gazdasági politikával nagyobb jólétet teremteni nem lehet, mint azokon, a melyeknek a természet bő erőforrásokat adott. Hanem ebből azután még nem következik az, hogy kövessük a laisser-faier politikáját s hagyjuk a dolgokat a maguk természetszerű fejlődésének menetében, hanem következik nézetem szerint az, hogy valamint a családban a szülők gondoskodásukat inkább kiterjesztik azon gyermekekre, a kik erőtlenek és ügyefogyottabbak, ugy az államéletben is az együvé tartozás gondolatánál fogva kell, hogy kiválóbb figyelemben részesüljenek azon vidékek, a melyek nagyobb támogatásra szorulnak. (Helyeslés jobbfelől.) Azért én valóban őszinte örömmel üdvözlöm a t minister urnak tegnap tett ama kijelentését, hogy kiváló gondoskodásának tárgyát fogja képezni a felföld s megjelölte egyszersmind helyesen azt az utat, hogy az állattenyésztés nagyobb támogatása által kívánja ezt elérni. Felemlítette a minister ur, hogy a mint már sikerült Mármarosban tejszövetkezetet felállítani, ugy azt más vidékeken is létesíteni fogja. E jó szándék mellett azonban bátor leszek majd később felhívni figyelmét arra, hogy szükségesek bizonyos előfeltételek arra nézve, hogy az ily vállalat támogatás mellett is prosperáljon. Két tény van, t. ház, a melynek szemlélete elől el nem zárkózhatunk s mely határozottan a mellett szól, hogy Magyarország északkeleti vidékének gazdasági viszonyai nem javulnak. Az egyik a kivándorlás, a másik a szemmel látható elszegényedés. De azt hiszem, hogy nagy tévedés volna, ha ez állapotokat kormányzati okokra vezetnők vissza (Igaz! Ugy van! jobbfelől) s azért,hogy a diagnosist helyesen megvonhassuk, bátor leszek nézetemet elmondani, hogy minek tulajdonítom én ezeket? Felfogásom szerint következnek ezek egyenesen a népesség növekedéséből, a közterhek emelkedéséből és bizonyos intézkedések életbeléptetéséből, melyekkel épen magasabb közgazdasági czélokat akarunk elérni. A mi az elsőt, a népesség növekedését illeti, az a természet kérlelhetetlen törvénye, melyet a soyffli