Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-328

S28. országos ülés febri csak ugy érzi a kényszert, mintha csak a törvény eleve kimondotta volna az általános imperativ tagosítást. Tehát ismétlem, a kényszer megmaradt, de a törvény a kényszer ódiumát teljesen áthárította azon kisebbségre, mely elég belátással, de egyszersmind elég bátorsággal is birt, hogy a tagosítás elrendelését kérelmezze. Alig képzelhető, t. ház, hogy a törvény ezen félrendszabályából minő sajnos viszonyok keletkeztek majdnem mindenütt, hol eddigelé a tagosítás elrendeltetett; alig képzelhető, hogy mennyi keserűség, gyűlölet, sőt bűntett és költséges perlekedésnek szolgált okul a tagosítás. De van e dolognak még egy más ós pedig nagyon komoly oldala is, a melyre a t. kormány figyelmét szintén bátor volnék felhívni. A ki a viszonyokat Erdélyben ismeri, tudni fogja, hogy a tagosítás kérdése a legtöbb esetben egyszersmind nemzetiségi kérdés is és hogy a törvény, midőn a felelősséget a tagosítás elrendeléseért áthárította azokra, kik azt kérelmezték, nem csekély mérvben növesztette a nemzetiségek között az egyenetlenséget és a súrlódást. Nem kevésbé komoly következménye volt a második, elvileg eltévesztett, törvényes intézkedésnek, annak tudniillik, hogy a tagosítási és birtokrendezési ügyek odautaltattak a polgári bíróságok hatáskörébe, továbbá, hogy az eljárásra a civil per bélyegét sütötte rá. Az idő rövidsége eltilt attól, hogy elősoroljam mindazon inconvenientiákat, melyek ebből keletkeztek ; elég arra utalni, hogy a rendes polgári bíróságok nem bírhatnak azon qualificatióval, melyet e feladat megkövetel, azért, mivel e feladat természetes illetősége körén túl esik és igy nem csodálkozhatunk azon, hogy bírósági személyzetünk jobb elemei a tagosítási és birtokrendezési ügyeket csakis nagy és kellemetlen tehernek tartják s hogy viszont mások ezen ügyeket csakis azért látják szívesen, még pedig igen szívesen a bíróságok kezén, mivel oly könnyen lehet in infinitum hivatalos utazásokat tenni és zsíros napidíjakat felszedni a szegény földbirtokosok zsebéből. Csak két esetet vagyok bátor t. ház, egész röviden felhozni, (Halljuk!) annak illustrálására. mennyire elhibázott lépés volt, hogy a törvény ezen ügyeket a rendes polgári bíróságokhoz utalta. Brassómegyében tudvalevőleg a múlt évben igen jelentékeny tőkével nagy czukorgyár alakult. Hogy nem volt-e kissé merész vállalat milliókat fektetni be czukorgyárakba oly vidéken, a hol a mezőgazdasági viszonyok olyanok, mint nálunk, ezt nem vizsgálom; elég az, hogy Brassómegyében megindult a mozgalom a tagosítás iránt, mert elvégre minden gondolkozó embernek be kellett látnia, hogy a mi mostani szétforgácsolt földeinken folytatott közönséges, hármasnyomású gazdar 7-én, pénteken. 1890. 157 ságnak, ugarkényszerrel stb., lehetetlen a belterjes művelés azon foka, mely az okszerű czukorrépa-termelésre okvetetlenül megkívántatik. Egyik községben roppant harczok, sőt vérontás után elrendeltetett a tagosítás s a község megválasztotta a mérnököt. Azóta, t. ház, egy teljes esztendő folyt le, a nélkül, hogy az illető község a mérnöki választás bírói megerősítését mai napig megnyerte volna. Egy másik község kérte a tagosítást, de a kérelmezők másod- ésharmadbiróságilagisvisszautasittattak azért, mert állítólag nem mutatták ki, hogy az általuk képviselt telektalaj don az összes községi terület egy negyedét képezi, mivel bíróságaink sajátságos felfogása szerint a mi törvényeink értelmében a politikai község, mint jogi személy birtokában lévő legelő — az erdőkről nem is szólva — nem számítható be a kérelmezők telektulajdonába. Hogy törvényeink az eljárást a közönséges magánjogi per formájába öntötték, annak következménye legelőször is az volt, hogy ez által már merőben ferde állásba helyezte a feleket egymással szemben, mert hiszen sem a birtokrendezésnél, sem a tagosításnál egyik fél sem akar a másikkal pert folytatni, mindenik fél csak azt kívánja, hogy a törvény értelmében igazságosan hasittassék ki mindegyik részére az illető birtok. S a másik következménye az volt, hogy az eljárás szerfelett megdrágult, a mint már mondtam s hogy másfelől az egész eljárásnak majdnem hihetetlen mérvű elhuzódtatása vált lehetővé lelkiismeretlen ügyvédek Örömére. Képzeljük csak el, t. képviselőház, hogy minő viszonyok uralkodhatnak oly szerencsétlen községben, melyben a tagosítási munkálatok, melyek természetesen elválhatatlanul össze vannak kapcsolva az egyes gazdaságok mély megzavarásával, elhúzódik folytonos perpatvar és perlekedés között tiz éven át, vagy még azontúl, a mely idő alatt semminemű földjavítás nem tétetik, sőt még a rendes trágyázás is elmarad, mert hát az egyes földbirtokos nem akar sem tőkét, sem munkát befektetni egy oly föld darabra, melyről nem tudja, hogy a tagosítás után az övé lesz-e még vagy sem. A törvénynek egy más intézkedését, azt tudniillik, a a mely a birtokrendezési és tagosítási ügyek költségére vonatkozik, itt idő rövidség miatt röviden csakis eg3'szerűen felemlítem; hozzátéve azt, hogy ezen intézkedés szintén számtalan egyenetlenségre és panaszra adott okot, végül még csak egy valóban átokszerű bajt akarok ezúttal röviden felhozni, (Halljuk! Halljuk !) azt a valóban bűnös könnyelműséget, melylyel felsőbb helyről igen gyakran megengedtetet oly működő mérnökök alkalmazása, kik nemcsak, hogy az általános qualificatióval nem bírtak, de azonkívül a képtelenségnek is már ismételten bizonyítékát adták. Hiszen, t. ház, máinem egyszer fordult elő azon eset, hogy midőn nagy bajjal hosszú huza-vona és végtelen költség