Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-327

82?. országos ülés február 6-án, csütörtökön. 1890. 129 természetes joga gyermeke vallása felett annak nagykorúságáig fejtétlenül döntő és csak akkor folyamodnak a törvényhez, mikor a dissonantiát békés irton nem lehet kiegyenlíteni. En tehát bizom a minister ur szives jóindulatába és jóakaratába és meg lehet győződve, hogyetéreni intézkedése által le fogja kötelezni nemcsak az összes keresztény felekezeteket, de különösen azonkatholicus papokat, kik sok meghurczoltatásnak voltak és vannak e miatt kitéve. Hogy az én felszólalásomnak van helye, azt indokolja azon körülmény is, hogy a felsőbb forumok eltérőleg döntenek az ily jellegű kérdésekben. A kir. ítélő tábla legtöbbször felmentő ítéletet hoz és csakis itt-ott ítélték el az illető lelkészt 20—25 írt pénzbirságra. Ez a mellett bizonyít, hogy ezen kérdés a napirenden van és ennek megoldását mindenki sürgősen várja. Az én felszólalásom czélja, t. ház, nem egyéb, mint hogy azon béke, mely ma a keresztény felekezetek közt tényleg fennáll, még jobban megszilárduljon és megerősödjék. Ajánlom felszólalásomat a minister ur szives figyelmébe. Helyeslés halfelöl,) Szilágyi Dezső igazságügy minister: T. ház! (Malijuk!) Megengedi a t. ház, hogy ezen felszólalásra azonnal válaszoljak. (Halljuk!) Igaz, hogy a kihágásokról szóló büntető törvénykönyvnek 53. §-a a bíróságok eljárásában eltérő magyarázat tárgyát képezi. Ugy tudom, curiai döntvény nincs ebben a kérdésben, a bíróságok pedig eltérőleg ítéltek arra nézve, vájjon az úgynevezett elkeresztelés esetei ezen szakasz rendelkezései alá tartoznak-e vagy sem? Ezen 53. §. ugy hangzik, hogy: „Aki életkorának 18-ik évét be nem töltött kiskorú egyént az 1868: LIII. törvényczikk rendelkezése ellenére más vallásfelekezetbe felvesz, két hónapig terjedő elzárással és 300 forintig terjedhető pénzbirsággal büntettetik". Már most megtörténik, t. ház, hogy több felekezet által vegyesen lakott környékeken oly lelkész kereszteli meg a gyermeket, kinek egyházához azon gyermek törvény szerint nem tartozik, e gyermeket a lelkész egyházába törvény szerint fel sem veheti. Már most kétség támad, az iránt, vájjon az ily lelkész által történt megkeresztelés felvétel-e az egyházba, vagy sem ? Komlóssy Ferencz: Nem az! Szilágyi Dezső igazságügy minister : En nem a képviselő ur véleményét kérdezem. (Derültség jobbfelŐl.) Kétség támadt már a biróságok körében is, mert ellenkező döntések vannak. De nem is a keresztelés okozza, hogy ez a kérdés aeuttá lett és a békés egyetértést a különböző felekezetek közt zavarja, hanem az, hogy a keresztelő lelkészek nagy része vonakodott és elmulasztotta az illetékes lelkészt a keresztelésről értesíteni, (Igaz! ügy van!) a kinek egyházához a megkeresztelt gyermek tartozik és kit mint egyKÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XVI. KÖTKT. házához tartozót, be kellett volna írni az anyakönyvbe. Ezen mulasztás oda vezet, hogy súrlódás támad, a törvény végrehajtása akadályt szenved, igy egyes esetekben meghiusittatik az ország törvényének egyik rendelkezése. (Igaz! TJgy van!) E törvény az 1868: LIII. törvényczikk, mely azt mondja 12. §-ában, hogy: „Vegyes házasságból származó gyermekek közül a fiuk atyjuknak, a leányok anyjuknak vallását követik" — peremptorice ; továbbá: „E törvénynyelellenkező bármely szerződés, térítvény vagy rendelkezés ezentúl is érvénytelen és senmii esetben sem birhat jogerővel." Ha a gyermek azonban életének 18-ik évét elérte, természetesen szabadon változtathatja vallását a törvényben megirt formaságok mellett. A t. ház régibb tagjait bizonyára fölösleges emlékeztetnem arra, hogy a törvény befejező zárpontját képezte egy ezen század több évtizedét betöltő, keserű vitának s hogy ezen törvény egyszersmind az 50 éven át folyt küzdelemnek befejezése a vallási béke és egyetértés biztosítására a különböző felekezetek között. (Igaz! Ugy van!) És ha ezen törvény szorosan megtartatnék és ha a keresztelő lelkész úgy a mint kötelessége, a törvények pontos végrehajtását tartaná szem előtt, átküldené az illetékes lelkészhez az azon actusről szóló hiteles tanúsítványt, hogy az illetőt megkeresztelte ; hogy abejegyzésre illetékes lelkész a törvény rendelkezésének megfelelőleg a tanúsítvány alapján az általa vezetett anyakönybe, e közhitelű regisfcrumbba a bejegyzést megtegye: ha, mondom, minden esetben megtennék a mi a törvény végrehajtásához szükséges, semminemű súrlódás többé nem történnék és az 53. §. értelmezésére a bíróság előtt nem volna szükség. (Általános helyeslés.) Ez azonban, mint mondám, gyakran nem történik. Miért hoztam fel egy vonással ezen 68-iki törvénynek történeti előzményét? Azért, mert — megbocsásson a t. képviselő ur — ha ő Austria és Németország példájára hivatkozik, én ebben a pontban egyiket sem vagyok hajlandó követni. Nekünk meg vannak a magunk tapasztalatai. (Általános élénk helyeslés.) A mi törvényhozásunk megtalálta az orvosszert, csak az kell, hogy a 68-iki törvénynek ezen elve a végrehajtásban is jóhiszeműleg, kölcsönösen, viszonyosán és lelkiismeretesen, a kölcsönös tisztelet alapján biztosittassék. (Általános élénk helyeslés.) Ennélfogva én a 68-iki törvény ezen sarkalatos elvének módosítását sem javaslatba hozni nem szándékozom, sem annak módosításához járulni nem fogok. (Általános helyeslés.) Elismerem azonban t. képviselőtársam felszólalásának jogosultságát abban a pontban, hogy a bíróságoknak arra nézve, hogy ezen 53. §-nak mi az igazi értelme, bizonyos megállapodásra kell jutniok és ebben a részben én — mert nem 17