Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.

Ülésnapok - 1887-312

146 glf. orseágos ülés január 18-án, szombaton. 1890. az azt támogató többségre hárítom. Elfogadom Perczel t. képviselőtársam határozati javaslatát, a költségvetést pedig el nem fogadom. (Hosszan tartó élénk helyeslés és éljenzés a lál- és szélső baloldalon.) Orbán Balázs: T. ház! Azok után, amiket előttem felszólalt t. barátom, CzirerÁkos helyreigazításában Pulszky Ágoston képviselőm- tegnapi beszédére vonatkozólag elmondott — már a keresztényi könyörületesség folytán is — kevés hozzáadni valóm marad, legfölebbpár szóval arra nézve kívánok észrevételt tenni, a mit a hazánkban felállítani szándékolt katonai akadémiára nézve jónak látott itten nyilvánítani, a mi tulaj donképen nem volt más, mint viszhangja a ministerelnök ur egy önfeledett perez ében tett ama nyilatkozatának, hogy egy ily katonai akadémia tarnyelve csak a német lehetne. Én elismerem, hogy az ily szarvas okoskodás logikai összefüggésben van a véderő-törvény német vizsganyelvével, hanem az nem gátolja, hogy az egyszersmind homlokegyenest ellenkezik nemcsak a hazafiság legprimitívebb követelményeivel, hanem az igazsággal is, mert — a mint már máskor megczáfolhatlanul bebizonyítottuk — az erre vonatkozó delegationalís határozatnak azon ki tétele, hogy a hazánkban felállítandó katonai akadémia a bécsújhelyi mintájára szervezendő, csak a terjedelem és berendezésre és nem a német tannyelvre értetett, mert akkor senki — még a bécsi hadügyér — sem mert másról, mint magyar tannyelvről még csak álmodni sem. Azok tehát, a kik mindenféle körmönfont hamis érvekkel abból a német tannyelvet akarják kiokoskodni — mint Pulszky képviselő ur is tette — lehetnek a bécsi hadügyminister jó indulatára speculáló osztrákok, de magyar hazafiak nem. (Igaz! ügy van ! szélső balfelöl) De Pulszky Ágoston képviselő ur még tovább megy s e katonai akadémia német tannyelve érdekében nem átalja kimondani, hogy: a nevelés nem lehetvén kétféle intézményen alapuló, annak egyenesen a közös hadsereg egységes szelleméhez mérten kell történnie. Ha a képviselő ur korábbi — e padokról mondott — beszédeiből szemelvényeket akarnék összeszedni, nagyon könnyű feladatot tenne az önmegezáíolásnak és az önmegszégyenítésnek tanúságos és nagyon furcsán jellemző gyűjteményét feltárni; de én részemről azt, ki a közös hadsereg egységes szellemeért igy tud lelkesedni s annak érdekében itt a magyar parlamentben lándzsát törni s a ki honvédségünknek tüzérséggel való ellátását a józan észszel ellenkezőnek állítja: azt én oly szerencsétlen — önmagával és hazájával meghasonlott — lénynek tartom,(Derültség a bal- és szüsö balfelől) a kit szánni lehet; de a kivel komolyan foglalkozni nem érdemes, hisz saját szavai nyomják rá az ephialtesi bélyeget. (Mozgás jobbfelőí.) De rátérek a tárgyalás alatt levő költségvetésre. T. ház! Alig fog valaki engem azzal gyanúsítani, hogy Tisza Kálmánnak a fusio óta pártját fogtam, (Derültség) bár az azt előzött időben én is azon jóhiszeműek közé tartoztam, a kik felültek az ő álhazafiságának, mert nem hittek magyar emberben oly maehiaveli kétszínűséget, hogy a beszéd nála csak eszköz az emberek félrevezetésére és rászedésére. Volt idő, midőn én is hittem neki s ép azért sokkal fájdalmasabban érintett csalódásom és rászedetésem nem magamért, hanem nemzetemért, melyet ő erkölcsileg és anyagilag tönkretett és sok időre hátravetett fejlődésében. (Igazi Ugy van! a szélső balfelől.) De minden jogosult felháborodásom, politikai ellenszenvem és erkölcsi undorom daczára (Derültség a szélső balfelől) sem tudok ítéletemben igazságtalan lenni s bevallom, hogy bár őt saját bűnei s nemzetellenes törekvéseiért méltán sújtja a sors keze, immár bekövetkezett bünhődését siettette egy másik ministertársa is, a kit az osztrák camarilla Berthrándkcnt állított oldala mellé, (Derültség) hogy ötét folyton rosszra sarkalja s a nemzet jó geniusának intő szavait ellensúlyozza, hatástalanná tegye. Ez a ministertársa volt az ék, a mely tekintélyének és hatalmának törzsét egyszerre szétrepeszté s annak belső korhadtságát és a rothadt voltát egyszerre láthatóvá tette. A hazafias lelkületű Szende Béla dicsfény környezte ravatalán lovagolt ide be a katonai reactiónak B. 2 a sötét árnya: a bécsi hadügyérnek azon hű személynöke, a kinek az vala feladata, hogy a laktanyák durva szellemét és káplári modorát honosítsa s a millitarismus minden hatóságát az állam fölé növelje. Ez a katonai intézetekben osztrákká átgyúrt, hazájával meghasonlott, minden alkotmányos fogalomból kivetkőztetett, édes anyanyelvét — mi a szivet a nemzettel összecsatolja — feledett rideg keblű katona ült belé e nyeregnek tekintett magyar honvédministeri székbe, a melyről a bécsi hadügyér comandojára neki lovagolhatni vélt a mi szabadságunk, a mi alkotmányunknak s a honnan a mi állami nyelvünk, a mi nemzeti zászlónk és jelvényeink ellen rohamot intézett. Tisza Kálmán — ki nem a nemzet bizalmában és szeretetében, hanem a katonai köröktől és a kölcsönző consortiumoktólnyert vesztegetési eszközökben és a szuronyokban kereste immár hatalmának támaszát — nem érzett magában elég erélyt a militarismus túlkapásainak fékezésére, azt hivé, hogy elég, ha itt, rendelkezik egy szintén comandora szavazó mameluk gárdával s elfogadta a Fejérváry által Bécsbői kirukkoltatott véderő-törvényt s azt itt a megborzadt és vérig sértett nemzet