Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.
Ülésnapok - 1887-304
6 804. országos ülés decaember 9 én, hétfon. 1889. ha valamely árujegy — a hogy ott nevezik, itt most már helyesebben a védjegy kifejezés használtatik — ha valamely védjegy egyik vagy másik területen, tudniillik Y?gy az osztrák, vagy a magyar területen egyszer letéfeményeztetett és lajstromoztatott, ez maga ipso facto és ipso jure biztosítékot nyújt az iránt, hogy ezen letéteményezés tényével oltalmat biztosít a maga számára a másik területen is. Röviden szólva, ha valaki Austriában az iparkamaránál az ő védjegyét letéteményezi és lajstromoztatja, ez a tény maga a Xyil. ezikkely világos és félremagyarázhatlan rendelkezései szerint jogot nyújt arra, hogy az a mi területünkön is védessék, mert a törvényjavaslat 32-ik szakaszába átvétetett, hogy az a védjegy, a mely ott lajstromoztatott, itt is védelemben részesül. Miért mondom én, t. ház, hogy ez a parlamentarismus alapelveivel ellenkezik? Azért, mert ha ipso facto és ipso jure maga a letéteményezés ténye a másik állam területén is biztosítja az oltalmat, ebből az következik, hogy a mi uiinisteriuimfnk az osztrák ministerium által megszabott eljárási szabály szerint, mely a mienkkel nem homogén, az ott lajstromozott védjegyekkel .szemben kötött kézzel megy és köteles oltalmat nyújtani saját ministeri felelőssége mellett, tehát felelősséggel tartozik ugyan a mi parlamentünknek, de nem a saját tényeért, hanem az osztrák ministerium tényeiért. Ez, t. ház, meggyőződésem szerint a parlameutarismus elvének fejtetőre való állítása. Hogy az osztrák ministerek által szabályozott eljárás alatt, a nélkül, hogy a magyar területen a magyar törvényhozással szemben fele lősséggel biró tárczaministernek joga lenne megbiralni azt, vájjon szabályszerűleg és helyesen lett-e ott a védjegy lajstromozva, itt azon védjegyeknek oltalom biztosittassék, ez nézetem szerint a parlamentarismus alapelvébe ütközik. De nem oly csekély jelentőségű e kérdés, mellőzve a közjogi tekintetet, közgazdasági szempontból sem. Mert mire vezet ez? Egyszerűen arra, hogy az osztrák területen levő nagy gyáripar nem lévén arra utalva, hogy Budapestre jöjjön, hogy védjegyeit itt oltalomban részesittesse, egyszerűen bejegyezteti Bécsben az iparkamaránál, vagy más osztrák kamaránál a maga védjegyét és semmit sem törődik azzal, hogy mi történik Magyarországon, mert hiszen a magyar minister hivatalból köteles annak oltalmat nyújtani és védjegye bejegyeztetik itt, mint currens tárgy. Nem közömbös ez a dolog azért sem, mert az osztrákoknak mindig volt eszük arra, hogy mit csinálnak. Például, a inig 1885-ben magyar iparosok védjegye összesen 60 jegyeztetett be és ennélfogva 60 magyar védjegy részesült Austriában oltalomban, addig ugyanazon évben 496 osztrák védjegy jegyeztetett be Austriában, melynek itt törvényszerű védelem biztosíttatott. 1886-ban 83 magyar védjegy jegyeztetett be, ugyanazon időben azonban 518 osztrák védjegynek nyújtatott magyar területen a pátens alapján védelem. Már most méltóztassanak figyelembe venni, hogy a törvény még az iránt sem rendelkezik, vájjon azon 5 forint, a melyről itt szó van, mint lajstromozási díj fizetendő-e az osztrákok által a magyar területen való lajstromozásért. Erről a törvényjavaslat egy árva betűvel sem emlékezik meg. Meglehet, hogy a gyakorlatban másként van megoldva, de sem a vámszerződés XVII. ezikkely e, sem a jelen törvényjavaslat nem tartalmaz dispositiót aziránt, vájjon az a díj, a mit a magyar iparos ott tartozik fizetni, azt viszont az osztrák iparos itt is tartozik e leróni ? Ugyanígy állunk a közzététel, a promulgatio kérdésével, a melyre nézve később szintén lesznek megjegyzéseim. De, t. ház, ha általában véve a mi fundamentális közjogi elveink nem feszélyeznének is bennünket abban, hogy a törvényjavaslatot általánosságban elfogadjuk, a jelen speciális esetben, midőn minden alapos ok nélkül, minden közgazdasági érdek ellenére, egy újabb közös ügy statuáltatik: a védjegyek közös ügye, mi ezen törvényjavaslatot már ezen szempontból és ezen okokból sem fogadhatjuk el a részletes tárgyalás alapjául. Azonban, t. ház, ha ezen közjogi és parlamentaris okok nem forognának is fenn, nem fogadhatnék el ezen törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául, mert — hogy röviden összegezzem ezen törvényjavaslat feletti kritikákat — azt kell mondanom, hogy én még a magyar törvényhozás termében ehhez hasonló rossz magyarsággal és helytelen terminológiával szövegezett törvényjavaslatot soha életemben nem olvastam. Olvastam, t. ház, egy igen nagy tekintélynek örvendő szaklapban: a „Jogtudományi Közlönye-ben egy T r igen jeles czikket, épen igen t. dr. Neumann Ármin túloldalon lévő képviselő úrtól, melyben ezen törvényjavaslat felett kitűnő kritikát gyakorol, melyre nézve már előzetesen kijelentem, hogy annak álláspontjával legnagyobb részben. magam is egyetértek. De meg kell jegyeznem, hogy ezen törvényjavaslat nagyban és egészben majdnem szórói-szóra való reeeptiója az 1857-iki pátensnek, két dolog kivételével. Az egyik az, hogy ezentúl nemcsak az iparos tulajdona vétetik e törvényjavaslat által védelembe — mint a hogy a t. előadó ur a törvényjavaslat szövegével ellentétben helytelenül jegyezte meg — hanem — és ezt akarom épen, mint a törvényjavaslat egyik helyes dispositióját kiemelni — a termelő ós kereskedő érdekeit is védelme és oltalma körébe vonja. A másik, a mit helyeslek e törvényjavaslatban, az, hogy nemcsak a védjegyre magára terjeszti ki a. büntető határozmányokat, hanem egészen helyesen — és pedig a Curia által hozott döntvény alapján és annak megfelelőleg — azon áthágókkai szemben is, a kik hasonló véd-
