Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-291

2&1. országos ülés november 2S-áu, szombaton. 1888. 81 dolónak találja. Helfy t. képviselőtársammal szemben hivatkozott Olaszországra, a hol 1866 —83-ig 604 millió líráról 1.200-ra emeltetett az állam bevétele. Csakhogy óriási különbség van Olaszország és mi közöttünk, mert Olaszország azóta egységes nagy állammá lett, a mit ott az állam bevesz, az mind az ország jóllétére, felvirágoztatására fordittatik, az állam, ha nagy terheket ró a honpolgárokra egyik kezével, azt visszaadja azoknak a másikkal. Ott van hadsereg, a melyet az olasz ipar szerel fel; ott van hazai tisztikar, a mely fizetését és nyugdíjait nem hordja Oráczba és Bécsbe; ott van olasz udvartartás; ott van óriási lendület kereskedelem, ipar, földmívelés, művészet, tudomány, szóval minden téren ; ott az állam bevételei a nemzeti életet táplálják : mig a mi fokozódó terheink meddők maradnak, önök feícsikarják a nagy adókat, hogy kiadják az országból, önök mindig csak vesznek, de soha sem adnak, vagy adnak koldus alamizsnát, mint például fél százalékot a népnevelégre, akkor a midőn Olaszország 30—40 százalékot ad. Ez iílustrálja 1 eginkább a pénzügyminister ur összehasonlításának és érvének tarthatatlanságát. A pénzügyminister ur csalódásnak monda azon várakozásunkat, hogy a külön vámterület védelmezné a mi mezei gazdaságunkat. Pedig nagyon is védelmezné, mert nyersterményeink kivitelét és illő árban való elhelyezését, az osztrák ipar védelméért felállított nagy védvámok által előidézett retorsio nehezíti meg, sőt teszi sok tekintetben lehetlenné. Önálló vámterület melleit mi adhatnánk a külállamok iparczikkeinek kedvezményeket s azért cserébe nyerhetnénk nyersterményeink részére előnyöket, utat nyithatnánk azok számára a külföldre s nem lennénk az osztrák egyedárúság nyervágyának szabad zsákmányul odadobva. Azok, a kik a túloldalról néha felszólalnak, mindig, a pénzügyminister ur is tegnapelőtti beszédében szemünkre hányta, hogy kiadásaink azért is emelkedtek, mert mi, már tudniillik az ellenzék, költséges reformokat, befektetéseket hoztunk javaslatba ; a ministerein üknek ez már rég elkoptatott vesszőparipája. Igen természetes, hogy mi követeljük s jogosan követelhetjük, hogy 350 millió állami bevételből fordítsanak valamit országunk szellemi és anyagi fejlődésére és művelődésére is, s ne takarítsanak a közösügyek és az ezekért csinált adósságok révén mindent Bécsbe. Igen, mi szorgalmaztuk mindig, hogy nevelésügyekre fordítsunk nagyobb összegeket, mert pirultunk és pirulunk hazánkat oly helyzetben tudni, hogy sokkal kevesebbet áldozunk népnevelésünkre, mint más középszerű államok az utczák sepretésére fordítanak. Igen, báró Roszner képviselőtársamnak igaza van, hogy én indítványoztam, illetőleg ajánlottam, hogy a belügyminister — ha másként nem lehet — a most amúgy is kiadott összegek erejéig vegyen törlesztési kölesönt fel s abból építsen és rendezzen be lelenezházakat. Igen, mert én nem tudom hidegvérrel nézni azt, hogy az állam és a törvényhatóságok a lefolyt 22 év alatt 4—& millió frtot fizettek az osztrák lelenczházakuak azért, hogy 50—60.000 magyar születésű gyermekből osztrákokat fabrikáljanak. (Derültség és helyeslés a szélső baloldalon,) De hát, báró líoszner képviselőtársain nem mindig volt ilyen meleg szószólója Tisza Kálmánnak és oly kész gáncsol ója az ellenzéki törekveséknek, mert ő nemcsak a Hock János barátom által már felemlített nagy-váradí fáklyászene alkalmával mondott dicsbeszédet az ellenzék férfiainak, azok törekvései mellett, hanem még annál későbben, 1884-ben, én ő vele a nagyváradi és biharmegyei függetlenségi párti conferentián voltam szerencsés megismerkedni. (Derültség a szélső baloldalon.) Báró Kaas Ivor: Akkor is, mint kormánypárti volt ott! (Derültség.) Orbán Balázs: S bizony — dicséretére legyen mondva — abban, hogy a bihari kerületet pártunk meghódíthatta., neki is érdemei voltak, mert ha a neki felajánlott jelöltséget nem fogadta is el, de befolyása és ajánlólevelei kétségtelenül nem csekély számú szavazatot szereztek számunkra. (Élénk derültség a szélső baloldalon.) Akkor én ötét, mint a magyar hadsereg hivét tiszteltem s sohasem hittem volna, hogy a közös hadseregnek oly meleg védőjévé qualifieáJandja magát, hogy annak nemcsak üdvös, hanem olcsó voltát is nekünk itt statisticai adatokkal erőlködjék bebizonyítani, a mint hogy tegnapi beszédében az európai nagyobb államok hadügyi kiadásait az összbevétel százalékaránya szerint osztályozván, arra a conclusióra jött, hogy mi közös hadsereg és honvédségünkre összbevételeinknek csak 14%>-át, tehát sokkal kevesebbet áldozunk, mint a többi európai államok. Csakhogy ez is olyan háttér nélküli statistica, mint a minőt Herman Ottó barátom tegnap oly hűn jellemzett. Koszner képviselő ur is csak az érem fényesebb felét tüntette fel egy pillanatnyi káprázatra, de az érem másik felét eltakarta, azt tudniillik, hogy mi államadósságunkat utolsó fillérig a közösügyek és köziis hadsereg miatt csináltuk; ha már most ennek 130 milliónyi kamatterhet is odaadjuk az ő 14°/°-ához, akkor a hadügyi kiadás összjövedelmeink felénél is többet emészt fel. Ezt a, csekélységet a képviselő ur kifeledte volt számításából, amiként egészen megfeledkezett azon jobb időkről, a midőn mi együtt korteskedtünk a Tisza Kálmán megbuktatására, a mi kii lönben csak dicséretére válhat. (Élénk derültség a szélső baloldalon.)