Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-303

808. orszügos ülés deeaember í-én, szombaton. 1888. ggj akkor Szilágy vármegyében léptettek fel függetlenségi párti képviselőjelöltnek. (Halljuk ! Halljuk!) Velem szemben felléptettek valami pesti embert: Wieser Gusztáv ügyvédet. Thaly Kálmán: Építészt! Dobay Antall Nem tudom, nem ismertem közelebbről. Én elmentem oda, természetesen csendőrfedezet alatt és a szolgabíró, illetőleg még akkor segédszolgabiró jelenlétében megtartottam programmbeszédemet. Igaz, hogy néha-néha a szolgabíró fel-felszólított, hogy kérem, ez nem illik. (Derültség) pedig én a törvényes, alkotmányos térről egy szóval seui léptem le. Csak neki nem ízlett az, a mit mondtam. (Zajos derültség.) Az odamenet megtörtént csendben-rendben, kivéve hogy vagy 12 csendőr volt,, Habt Acht" állítva. (Derültség.) Ezután vagy egy hétre jött Wieser, a kormánypárti jelölt, hogy a választók előtt ő is megtartsa programmbeszédét. Engem is felszólítottak, hogy én is jelen legyek, azért, hogy meghallgassam, de azután azért is, hogy a választók egy kis bátorságot vegyenek maguknak. (Élénk derültség jobbfelöl.) A programmbeszédnek tartása egy nagy téren történt, hová egy szűk utezán lehetett eljutni. Én azon polgártársaimmal mentein egy csoportban, kik engem támogattak, de nem azért tettem ezt, mintha reszkettem volna attól a főszolgabírótól, vagy segédszolgabirótól. mert előre is feltettem magamban, hogy rendetlenséget nem csinálok; hogy alkotmányt, törvényt sérteni nem akarok; hogy a tiszta szent ügy mellett akarok harczolni és ha valaki még ezen szent elhatározásom mellett is bántalmazni merne, érzek magamban elég erőt, hogy megvédelmezhessem magamat. (Nagy derültség.) Mikor kiléptünk a térre, (Halljuk! Halljuk!) hogy az illető uri embert, annak s kormánypárti képviselőjelöltnek a programmbeszédét meghallgassuk, 12 zsandár szuronyszegezve elébem áll és a főszolgabíró vagy segédszolgabiró azt mondja nekem: „Kérem az urat, távozzon innen, ne csináljon rendetlenséget!" Egy szót sem szóltam, csak szépen mentem tovább. Erre ő újra elébem áll és azt mondja, hogy ne csináljak rendetlenséget. „Mit — feleltem erre — én csinálok rendetlenséget ? Én, ki csendesen, nyugodtan megakarom hallgatni a képviselőjelölt programmbeszédét? Ki meri azt mondani? (Zajos derültség.) On, ki mint közigazgatási tisztviselő, arra van hivatva, hogy a közigazgatási teendőkben járjon el; kinek a nép érdekében kellene munkálkodni, nem pedig korteskedni. Ön nekem meri utamat állni ? (Zajos derültség. Halljuk! Halljuk! a szélső balolda'on.) Adja nekem Írásban, hogy megrendeli, miszerint nekem nem szabad itt lennem." A szolgabíró erre azt KÉPVH. NAPLÓ. 1887 —92. XIV. KÖTET. mondta, hogy nem adja. No ha nem adja — mondám — félre innen, egy lépéssel odább. (Nagy derültség.) Erre én odamentem acsendőr-őrvezetőhöz és azt mondtam: Kedves barátom! (Zajos derültség a jobboldalon.) Tessék megmondani, hogy mikóp kellett volna megmondanom. (Derültség.) Polónyi Géza: Talán nagyságos urnak kellett volna szólítani ? Dobay Antal: Én azzal nem bántottam senkit és magamat sem aláztam meg, hogy azt mondtam: kedves barátom! (Helyeslés a szélső baloldalon.) „On látja, hogy mi csendesen viseljük magunkat s hogy nincs szándékunk zavart csinálni ; én tehát mint e kerület függetlenségi párti képviselőjelöltje, felszólítom önt, hogy tessék minket beengedni. A csendőr, dicséretére kell mondanom, félre is állt. (Derültség.) Meghallgattuk ezután, hogy mit beszél a képviselőjelölt. Később pedig én mondtam valamit, a mit ő nem hallgatott meg. (Nagy derültség.) De a választásnál, t. ház, máinem állt félre a csendőr. Ott szemtanuja voltam annak, hogy a pártunkbeli embereket nemcsak, hogy megakadályozták, a mennyire lehetett, a szavazásban, hanem hogy bántalmazták is őket. B. Kaas Ivor : Most tessék nevetni! Dóbay Antal: így jártéi a katonaság ia, ngy, hogy mi csak küzdelemmel juthattunk a szavazáshoz. Minden néven nevezendő akadályt gördítettek elénk, még csak tért sem engedtek s annyira összeszorítottak bennünket, hogy alig tudtunk lélegzetet venni. Még csak egyet vagyok bátor elmondani (Hall juk! Halljuk!) és ez az, a mit Fázmándy barátom is említett, hogy a mostani rendszer mellett a csendőrség semmi körülmény közt sem felel meg azon czéljának, hogy a közbiztonságot fentartsa, mert még most is felhasználtatik a magánosok szekirozására. Ha, t. ház, én vagy adóval, vagy közmunkával restantiában maradok, nem csak a községi biró szólít fel, hogy azt fizessem meg, hanem csak azért, hogy szekírozzanak, eljön hozz ám még a segédjegyző, két esküdt és két zsandár, fegyveresen, szuronynyal. (Derültség.) Mi szükség van erre? Én sem birokra, sem semmire nem megyek, hanem megfizetem az összeget, ha még oly súlyos is a teher, melyet rám rónak, mert tudom, hogy azt meg kell fizetni, még akkor is, ha nem Tisza Kálmán volna a ministerelnök. (Derültség balfélől.) Ennyit akartam elmondani, (Derültség.) Madarász József jegyző: Lukáts Gyula! Lukáts Gyula: T. ház! Hogy a csendőrség minő befolyást szokott a választásokra gyakorolni, arra élénk bizonyságot nyujhatnak a szabadkai választás actái, a hol a csendőrség magaviselete nagy részben hozzájárult a választás megsemmisítéséhez. Csakhogy mindezeket Tisza István képviselő ur nem hiszi és tagadásba veszi, 46