Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-302

8.02. orsüágos ülés dec»ember 6-än, pénteken. 1889. 331 nak jobb közigazgatást teremteni; jól tudom azt is, hogy közigazgatásunk még csak a követelmé­nyeknek sem mindenben megfelelő: de én közöttem és az ázsiai állapotokat hirdetők közt van mégis egy lényeges különbség és ez az, hogy én elisme­rem a hibákat és szívesen nyújtok kezet azok javítására, de nem ismerem el azt, hogy Magyar­országon a közigazgatás olyan kezdetleges, olyan rossz volna, hogy annak javítása mellett jó köz­igazgatást a jelenlegi alapon teremteni ne lehetne. (Helyeslés jóbbfelöl.) Nem zárkózom el, t. ház, azon hiányok elo'l, melyek a közigazgatásnál előfordulnak és méltóz­tatnak megengedni, hogy főbb vonásokban — mert a részletekre kiterjeszkedni nem szándékozom — ezen hiányokat összegezzem. (Malijuk! Halljuk!) Közigazgatásunk egyik hiányát nem az egye­sek tevékenységéből, hanem a közigazgatás fejlő­déséből keletkezett azon tényben kell keresni, hogy hiányzik belőle majdnem teljesen az egysé­ges vezetés. Hogy félre ne értessem, megjegyzem, t. ház, hogy véleményem szerint a közigazgatás nem lehet annyira elkülönzött, mint bármely más szakágazata az államéletnek, mert valamiképen az emberi testben a vérszervezet a véredények által táplálja a testet, azonképen a közigazgatás hivatott minden szakágazatnak tevékenységét magába az életbe be és átvinni. De, t. ház, az mégis csak megkívánható lenne, ha megfelelő közigazgatást akarunk, hogy a köz­igazgatási hivatalokat a belügyministerium előle­ges megbeszélése, azzal hivatalból való előleges megállapodás alapján lehessen csak igénybe venni és csakis a belügyi kormány hozzájárulásával a közigazgatás tisztviselőivel rendelkezni. Én nem akarom a t. ház figyelmét felhívni arra, hogy micsoda inconsequentiára vezethet ez a vármegye első tisztviselőinél. Mennyi sok, részben felesleges munkától lehetne megkímélni azon járási tisztviselőt, a ki ma 32-féle nyilvántartást, ellenőrzést stb. kényte­len vezetni és 100-féle kimutatást készíteni. De én lemegyek egyenesen oda, lemegyek a véredény­hez, a mely tulajdonkép az életbe plántálja át az egyes intézkedéseket, a községi és körjegyzőhöz. És mit tapasztalunk? E tekintetben ott vagyunk, hogy valósággal Magyarországon nincs az a hivatal, legyen az az államélet működésének bármely ágazatában, a mely ne érezné magát jogosítva arra, hogy a kör­jegyzőkkel rendelkezzék és ez eredményében oda vezet, hogy az a körjegyző, a ki 10—12 helyről veszi az utasításokat és nem ritkán 8—10 község­ben kénytelen egymaga a közigazgatást végezni, feladatának nem képes megfelelni, mert áll az az elv, hogy jó szolga nem lehet ki száz urnak szol­gál. (Igaz! Ugy van!jóbbfelöl.) A másik, t, ház — miután csak általánosságban óhajtom jelezni a hiányokat —(Halljuk! Halljuk!) a mi az administratio versenyképességét veszé­lyezteti, felfogásom szerint a megyei dotatio. (Igás! Ugy van! a jobboldalon.) Nem akarok vitatkozni a felett, hogy ez a dotatio elégséges e vagy nem, ámbár nem hiszem, hogy egy, a megyei életet ismerő ember mondhatná, hogy a megyéknek jutott dotatióban a legszüksé­gesebb és legeikerülhetet]énebb kiadásokon felül van-e még valami, a mit abból fedezni lehetne. Én csak egy tényre mutatok rá és ez az, hogy mig az állami működésnek minden ágazata évről-évre fejleszthető és tökéletesíthető, a közigazgatás meg van akasztva, mert ott hiányzik az anyagi erő, mert nincs meg a fedezet, a legutolsó, a legcseké­lyebb fizetés teljesítésére. (Igás! Ugy van! a jobb­oldalon.) S igaz, azt szokták mondani, hogy hiszen a vármegye autonóm hatáskörén belül a költségeket szabályrendeletileg feloszthatja és viszont azt is szokták ellenvetni, hogy pótadót is kivetni jogo­sítva van. Az elsőre nézve megjegyzésem az, hogy akkor, midőn oly dotatiót adunk a törvényható­ságnak, a mely csak a legszükségesebbek fedezé­sére is alig elégséges, akkor szabad intézkedési körről szólani alig lehet. A másodikra nézve meg­jegyzésem az, hogy általában a jog szempontjából azt hiszem, hogy az államra, mint az állami polgá­rok összességére azon joggal szemben, hogy az állampolgárok jövedelmének bizonyos részét el­veszi, bizonyos kötelezettségek is hárulnak és ezek közt nem utolsó a közigazgatás. És tovább me­gyek, vájjon akkor, midőn nálunk az állampolgá­rok a községi administratiót egészen a maguk vállán viszik; midőn a város administratiójával az állam terhelve nincs : nem jogosult kivánság-e, hogy legalább megyei administratiónk költségeit viselje az állam? A harmadik pont a tiszti kar fizetésének elégtelensége és helyzetök bizonytalan­sága. Ha azt akarjuk, hogy a tisztikar megfelelő elemekből alkottassék össze, ha szakértelmet kö­vetelünk tőlük, ha azt akarjuk, hogy e pálya élet­pálya legyen, melyre valaki férfikora minden erejét szentelje, megfelelő fizetésről kell gondoskodnunk, még pedig olyképen, hogy ne csak a legszüksége­sebb legyen meg, hanem legyen meg a tisztvise­lőnek az is, a mit minden müveit ember megkíván­hat, bizonyos fokú kényelem is. És gondoskodni kell arról, hogy a tisztikar minden tagja, a ki fel­adatát lelkiismeretesen teljesíti, semmiféle kül­behatás által hivatalától el ne legyen mozdítható. Más szóval abban én is egyetértek minden eddigi felszólalóval, hogy gátat kell vetni az elharapózott nepotismusnak. Es végre negyedszer az állampolgárok érde­kében elkeriilhetlennek tartom azt, hogy gondos­kodjunk a közigazgatásban a jog érvényesülésének lehetőségéről. Ezt már a t. minister ur is hangoz­42*

Next

/
Oldalképek
Tartalom