Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-288

u 288. országos iiMs november 20-án, szerdán. 1886. ményt mutathatunk fel 1888-ban és ennek daczára 600.000 forinttal leszállítottuk az előirányzatot; a gőzhajó-és szállítási adónál, ugy tudom, 600.000 forinttal volt nagyobb az 1888 diki eredmény, mintáz 1889-diki előirányzat; ilyenekkel szemben tehát nem lehet joggal felhozni azt a vádat, hogy felhasználjuk az 1888 diki kedvező eredményeket és ennek bevételeire alapítjuk a költségvetést. Egyébiránt a t. képviselő ur egy pár tétel tekintetében lényeges tévedésben van. Nem fogom az egyes tételeknél felállított számításait követni, mert az a részletekhez tartozik, hanem általában azt említem fel, hogy például az italmérési jövedéknél — hogyha az elmaradt adójövedelmet és a tőkésítési szükségletet is számba veszszük, 220 millió váltságösszeg van alapul felvéve — a költségvetés arra van fektetve, hogy az államnak semmi jövedelmi felesleg nem marad, az előirányzott összeg fogja fedezni a költségvetésben ki nem fejezett, de 1891-ben valószínűleg számba veendő törlesztési részletet és az elmaradt egyenes adót. A mi az úgynevezett üzemi kiadásokra vonatkozó észrevételeit illeti, erre nézve a képviselő ur lényeges tévedésben van, mert a posta és a távirdát említette fel, melynél a jövedelem átlag az 1888-iki eredményhez képest 500.000 forinttal van magasabbra véve. Az üzemeknél a bevételek a kiadásokkal függnek össze és itt világos képét csak ugy nyerjük az előirányzatnak, ha a nettó eredményt veszszük. Ha pedig a nettó eredményt méltóztatnak venni, azaz 1889-refelvett3,118.000 forinttal szemben 3,214.000 forinttal, tehát csak 100.000 forintnyi összeggel magasabbra van felvéve 1890-re, a mi a zárszámadásokkal igazolt természetszerű fejlődésnek felel meg. Még lényegesebb tévedésben van a képviselő ur az állami erdőket illetőleg. Nem jól hallottam az összeget, ugy emlékszem, hogy néhány százezerről szólott, melylyel magasabbra vettük a bevételi előirányzatot, holott a magasabb előirányzat természetes következése annak, hogy a községektől egyes állami kezelés alá vett erdőkre nézve benfoglaltatik a bevételi és kiadási előirányzat a budgetben. Nettó számítás szerint 1889-ben 2,316.000; 1890-ben 2,327.000 forint, tehát ily nagy üzemeknél, hol még 102,000 forint beruházásokra is fordittatik, mindössze 11.000 forinttal nagyobb összeg irányoztatott elő az 1889-ki összegnél és ugyanez áll az állami vasutakra nézve is. A képviselő nr csak azt veszi figyelembe, a mi az állami vasutak bruttó eredménye, vagy ázott kifejezésre jutó nettó eredményt, mely, ha jól tudom, ötszáz egy néhány ezer forinttal képez emelkedést; de feledi, hogy mi a múlt év folyamán államosítottunk, illetőleg megváltottunk egyes vasutakat, mint például a pécsi vasutat; ennek jövedelme pedig csak az év egy részében érvényesült és épen ezért a terhek is csak részben érvényesültek, mig most 1890-re a megváltott vasutak előirányzatánál, ha jól emlékszem, mert utána nézni nem volt időm, 384.000 forinttal emelkedtek a kiadások, ugy hogy ha ezt is számba veszszük, azt látjuk, hogy az államvasutak jövedelmét nettó csak mintegy 130.000 forinttal emeltük, a mi azt hiszem, hogy az ottan constatálható folytonos fejlődésre, az évenként 6—7 millió forintra tehető újabb beruházásokra és azon körülményre való tekintettel, hogy a hálózat 500 kilométerrel növekedett, azt hiszem, túlságos vérmesnek egyáltalán nem mondható. (Ugy van! Ugy van ! a jobboldalon.) Még a mezőhegyesi jószágot is felemlítette a t. képviselő ur. (Halljuk! Halljuk!) Én, t. ház, itt sem tudok most számadatokkal szolgálni, csak egyet vagyok bátor felemlíteni: azt, hog-y ha az új jövedelmi ágtól, és pedig szerződésszer ó'leg biztosított jövedelmi ágtól a répatermeléstől eltekintünk, akkor a mezőhegyesi jószág és általában a ménesgazdaságok jövedelmeit nem emeltük, hanem lényegesen reálisabb alapra fektettük és tetemesen leszállítottuk. De én, t. ház, azt hiszem, hogy Horánszky képviselő urat nem is a budget reális vagy kevésbé reális tételei — mint inkább, a mint ezt maga is nyíltan bevallotta— egy egészen más körülmény : a ministerelnök ur személye elleni — nem tudom, micsoda parlamenti kifejezéssel éljek — ellenszenv avagy bizalmatlanság tartja vissza attól, hogy a költségvetést akár általánosságban is elfogadja. Nem akarok, t. ház, azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy vájjon összeegyeztethető-e a politikai méltányossággal, merném mondani, a politikai morállal, hogy valaki épen akkor tétessék a személyes támadások összpontosított czéltáblájá^á, midőn az a mű tárgyaltatik, melynek sikerét többé-kevésbé mindenki elismeri (Élénk helyeslés jobbfelöl) és melyre nézve mindenki kénytelen azt is elismerni, én pedig, a ki e székben utódja vagyok, kénytelen vagyok constatálni, hogy e költségvetési eredmények csakis az ő bőséges páratlan tapasztalatai, az ő, (Zajos helyeslés és éljenzés jobbfelől, élénk ellenmondás bal- és szélső balfelöl) minden magán tekintetet félretevő, önfeláldozó munkássága (Zajos helyeslés jobbfelől, élénk ellenmondás bal- és szélső balfelöl) és nagy politikai lekintélyének (Helyeslés jobbfelől, gúnyos ellenmondások a bal- és szélső balon) teljes latba vetése által voltak elérhetők. (Egy hang a szélső balfelől: Most pihenjen, ha eddig dolgozóit.) De, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) engedelmet kérek, nem is ezt az argumentumot, a melynek révén a t. képviselő urak megtagadják a költségvetés elfogadását, mint ha azon kérdéssel akarnék foglalkozni, hogy mennyire veszélyes az a közvéleményre és a közszelíemre, ha tárgyilagos szempontból való bírálatok helyett személyes motívumok (Ellenmondás balfelől) nyernek