Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-299

I 299. országos ttlés de<jíei nem oly tények, a mely bennünk bizalmat ébreszthetnének a kormány iránt. Bizalmatlanságunk másodszor pénzügyi okokból is származik. A jelen kormánynak mintegy 10 éven keresztül az volt a pénzügyi politikája, hogy bátran lehet akármilyen nagy adósságot csinálni, mert azt ugy sem kell soha visszafizetni; az állam egyszer csak azt mondja, hogy quitt és akkor az, a mit addig építettünk az idegen pénzzel, itt marad ingyen. (Derültség a balon.) E közben folyvást ábrándoztak egy oly genialis pénzügyministerről, a ki a deficitet valamely szerencsés ötlettel fogja elenyésztetni és nem a polgárok zsebéből. Ezen ép oly erkölcstelen, mint oktalan felfogás rontotta meg Magyarország pénzügyeit. (Igás! Ugy van! balfelöl. Ellenmondások jobbfelöl.) Éz halmozta fel a nagy adósságokat (Halljuk! Halljuk!) s mikor végül a pénzügyek vezetése hozzáértő ember kezébe került, ez okozta azt, hogy a nemzet vállaira kétszer akkora terhet kellett rakni, mint a mekkora 15 év előtt eléglett volna ebajokor v osiására; (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Oly súlyos terheket, melyekről maga a pénziigyministerkénytelen bavallanihogy elmentek a szélső határig, a melynél legalább egy időre meg kell állapodni. Ma, t. ház, Budapesten egy oly szerény háztartás, mely 3000 frtba kerül, 750 frt indirect adót fizet. Ez idő lefolyása alatt e padokról minden lehető alkalommal hangzott, hogy az állam előbb-utóbb kénytelen lesz adósságait visszafizetni s hogy nem kell magunkat az ellenkezővel ámítani, hogy csudatévő pénzügyministerek nincsenek, hogy a számok természetét egyik sem tudja megváltoztatni s az állam nem képes a deficitet egyebünnen elenyésztetni, mint a polgárok zsebéből, (Igaz! Ugy van! balfelöl) hanem ezen rendkívül egyszerű igazságok iránt a kormány 10 éven át semmi fogékonyságot nem tanúsított. Igaz, hogy két év óta maga is ezen álláspontra helyezkedett: haneme körülmény, t. ház, nem minket kötelez arra, hogy ezentúl már bizalommal viseltessünk a kormány iránt, hanem, ha e házban egészséges politikai és erkölcsi szempontok uralkodnának: magát a kormánypártot kötelezné arra, hogy ily fináncz-politikától bizalmát jövőre megvonja. De nekem ugy tetszik, hogy a bizalmatlanság a túloldalon a kormány iránt már el is kezdődött. Még szavaznak kifogástalanul a kormány mellett, de szívükben a bizalmat nem érzik többé iránta, (Derültség és ellenmondás jobbfelöl.) A t. képviselő urak ellenmondással fogadják szavaimat; tehát megállapodom kevéssé e tárgynál. Tegnap Horváth Gyula képviselő ur ugyanezen nézetüket úgy formulázta, hogy a t. túloldal megválasztotta pártvezérnek a ministerelnök urat, mi megválasztottuk gróf Apponyit; kiki a maga pártkörében járt el és a dolog rendben van. De ez nem egészen igy folyt le, ez előadás nem felel meg er 8-án, kedden. 1889. 277 a valóságnak. Annyi bizonyos, hogy mi gróf Apponyit sohasem választottuk meg pártvezérnek és a t. képviselő ur azon állítására, hogy ők a ministerelnök urat megválasztották: ez méltán el mondhatja Szent János evangélistával: nem választottatok engem, hanem én választottalak meg titeket. (Élénk derültség balról.) Hogy lesz valaki politikai pártvezérré 1 Talán megválasztják a pártban szavazattöbb éggel és vezér marad, mig a clubban a szavazatai összeszámláltatván, egygyel többen vannak a felénél? Nem! A politikai pártvezér itt a parlamenti küzdelmekben emelkedik ki a pártjából és pártvezér marad addig, mig pártjának valóságos szellemi vezére. Vezéri minőségére nem történik szavazás soha, mégis vezérnek tekinti jóbarát ég ellenfél egyaránt, azért, mert tényleg ő vezet. És mikor valaki annyira kiemelkedik e házban, hogy nem csak saját pártjának, hanem az egész képviselőháznak is vezére lesz, akkor ezen ténynek ereje által természetszerűleg átköltözik a ministerelnöki székbe és íit illeti ez a hely mindaddig, mig e háznak vezére tud lenni, de épen cfíak addig. Mig páríjának élén áll itt a házban, mig saját keblével fogja fel a pártja ellen irányzott támadásokat, mig a saját támadásai alatt ingadozni látja az ellenfél sorait, addig vezér, addig ministerelnök ezen tény ereje által és nem választás által. Kérdem a t. túloldalt az előbbi zúgás következtében : ez-e a ministerelnök ur helyzete ma a házban ? A ki az élesebb támadások elől kimegy a házból (Ellenmondás jobbfelöl. Igaz! Ugy van! balfelöl) és mint a strucczmadár eltakarja a fejét, hogy ne lásson és ne halljon: az a háznak nem vezére többé. B. Kaas Ivor: A többség vezére ma is Szilágyi volt. Kovács Albert: A ministerelnöki czímet viselheti még, de a vezér-botot már más tartja a kezében; már akár az, a ki támad, akár az, a ki a védelemre onnan kiáll, de semmiesetre sem az, a ki elmenekül, mert a menekülés már magában vereség. (Igaz! Ugy van ! balfelöl.) Nem a „Hoch

u-kiáltások verték meg a ministerelnök urat, ezek pár év előtt még nem lettek volna lehetségesek. És aztán mikor néhány nap előtt Eötvös Károly beszélt, vagy tegnap gróf Apponyi: egy „Hoch" sem hangzott ebben a házban és a ministerelnök ur mégis kiment. (Derültiég jobbfelöl.) Pedig a ki e háznak és e nemzetnek vezére akar lenni, annak az ilyen támadásokat nem a kibújdosással kell visszaverni, hanem nagyobb szellemi suprematiával és nagyobb igazsággal, (Igaz ! Ugy van! jobbfelöl.) Nem igy harczoit a ministerelnök ur hajdan, a mikor még igazán vezér volt, a véderő-vita előtt. Hanem a 14. §. réme meg fogja a kezét, kivezeti