Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-295

296. országos ölés november 28-ftu, csütörtökön. 1889. 1 7f 1867-ben közgazdasági kérdésekben téves felfogással intéztetett el, vagy a mi helytelenül oldatott meg, vagy a mi bár 1867-ben helyes volt, de az az után következő világviszonyok folytán Magyarországra nézve ártalmas, hogy mindezt Tisza Kálmán javítsa ki. Hogy pedig cabinetje elég erővel és tekintélylyel birjon és hogy Austriával szemben a kijavításra elég edzett legyen, az egész nemzet mögéje állott. Az volt a mandátum. Mit tett a ministerelnök ur? Mutatja az 1877-iki és 1887 iki kiegyezés is. Valami csekély javulás van; de nemcsak jogos érdekeinknek, hanem a világosan formulázott jogainknak sem felel meg azon javítás, melyet Tisza Kálmán vitt keresztül. De miért nem ? Mit csinált a t. ministerelnök ur azon erővel, mely 1875-ben háta mögé sorakozott? Vájjon nagy küzdelembe, csatába vitte azt az erőt? Nem, hanem ebből az erőből kiválogatta magának az engedelmes elemet, csinált főispánokat, alispánokat, tisztviselőket, országgyűlési képviselőket abból az engedelmes elemből, a mely nemcsak ellenmondani soha ne akarjon,hanem a mely fennszóval még jajgatni se merjen. (Derültség és tetszés a szélső baloldalon.) Alkotott egy oly többséget, mely a parlamentarismus külső mértéke szerint csakugyan valóságos többség és ha a világtörténelemben s a nemzetek életében egyéb erő, egyéb elvek és eszmék nem volnának, csak olyanok, melyek a inathematiea mértékével megmérhetők, akkor nem a Kossuthok, Deákok és Bismarckok voltak a világ nagyjai, hanem Tisza Kálmán. (Derültség és tetszés a szélső balon.) De a matkematicínál nemesebb törvények is vannak a világon és ép azért a t. ministerelnök ur hivatkozhatik lelkiismeretére, hisz azon lelkiismeretet ő maga könnyen meg tudja nyugtatni, más is könnyen meg tudja nyugtatni és az ő lelkiismerete — mindig politikai értelemben és szempontból beszélek — tiszta nyugodt lehet. De ha ő a múltban a nemzet iránt szerzett érdemére, vagy a jövendő Ítéletére hivatkozik, a mihez teljes joga van, mert az a nélkül, hogy reá tekintene, majd meghozza a maga Ítéletét, sohase felejtse el, hogy azon érdemek közt csak egyetlen egy van, amely ugyan rendkívül provocálja a vitát, de a mely elvégre mégis megáll: hogy többséget tudott teremteni, egyebet nem. (ügy van! a szélső balon.) Sajátságos volt a ministerelnök ur kormányzatának módszere. Az alkotmányosságnak azon külső teljessége, a melyhez í 867-ben hozzájutottunk, a szellemeket, a politikai érzületeket, a szenvedélyeket, az eszméket rendkívül feszabadította és azoknak hazánk területén tág tért nyitott. Okos nézet, nem okos nézet egyaránt hangzatossá vált; gyenge és erős, tiszta és nem tiszta szenvedély egyaránt élt. A nem tiszta szenvedélyek és a homályos politikai nézetek egyik eredménye az is volt, hogy bizonyos incompatibilitások fejlődtek ki viszonyaink közt. Politikus hivatalnokok, hivatalnokok egyúttal bankárok is voltak, a törvényhozás tagjai egyúttal bankárok lehettek, szerződtek vagy nem szerződtek az állammal, megszavazták vagy nem saját szerződéseiket; egy cabinetet vagy ministert buktatni akartak azért, mert az a szerződési állapotot tisztelte vagy nem tisztelte. Szóval számos incompatibilitás merült fel 1867. és 1875. között. Deák Ferencz azt mondta 1873-ban egy indítványra, melyet Madarász József t. barátom és képviselőtársam tett s mely azt tartalmazta, hogy a felállítandó nemzeti nagy leszámítoló banknál a törvényhozás tagjai ne foglalhassanak az igazgatóságban helyet, hogy ideje már, hogy józan politikát kövessünk. Nem indokolta azt, hogy mit ért ez alatt, de mi tudtuk és értettük és ennek egyik következése az is lett, hogy az akkor még fennállt Deák-párt utolsó napjaiban behoztuk azincompatibilitási törvényt. Midőn a ministerelnök ur azon helyre ült és később midőn ministerelnökké lett, hívei, még pedig még a balközépi időből átjött benső hívei közt volt nem egy, ki azt mondta, hogy nagyon akadályoz bennünket ez azincompatibilitási törvény, (Derültség a szélső laton) legjobb erőinknek vagy itt nem veszszük hasznát, vagy amott. Volt, a ki magánúton engem is informálni törekedett, hogy nem volna-e jó ezt az újdonsült törvényt félre tenni. (Derültség a szélső balon.) Én nem voltam azon nézetben, hogy jó volna, nem pedig azért, mert azon képviselőkről — hiszen régen volt, beszélhetek róla — a kik egyúttal a ministeriumokban is állást foglaltak el, magam is tapasztaltam, hogy az erős kormányt vakon támogatják, a gyengülő kormány ellen pedig folyton intriguálnak. Én ilyen képviselőket nem óhajtok itt a parlamentben; azért én őszintén híve voltam és volnék ma is annak az incompatibilitási törvénynek, ha Tisza Kálmán ministerelnök ur fel nem találta volna módját annak és ez a találmány az ő speciális genialitásának a következménye, hogyan lehessen valamit kikerülni. Ö a képviselőket nem alkalmazta ezután hivatalnoki állásaikba szerény fizetéssel és nagy munkára, hanem alkalmazta őket biztosi állomásokra csekély fizetéssel és igen csekély munkára. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Sok fizetéssel!) Tévedés volt első szavam, de visszatérek reá. A fizetés, mint fizetés, mint bevallott dolog bizonyos értelemben szintén kevés volt, hanem a mi sok volt, azt nem fizetésnek, azt üzlet és munkavezetésnek nevezték. (Derültség, ügy van! a szélső baloldalon.) A ministerelnök ur az incompatibilitási törvényt ál szeméremből félre tenni és megváltoztatni nem akarta, hanem hű embereinek egy tekintélyes részét és nemcsak a hűknek, hanem a lázongóknak 22*