Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.
Ülésnapok - 1887-295
395. orsjságos ülés november 28-án, csütörtökön. 1889. 165 ezen kifejezéséért ezennel rendreutasítom. (Derültség a szélső balon.) Polónyi Géza: Bár óhajtom, t. ház, hogy Magyarország ministerelnökének méltósága minden esetben tiszteletet parancsoló lenne, tiszteletet parancsolóbb lenne a jelen esetben is, bármennyire elismerjem, a személytől eltekintve, a magyar ministerelnök méltóságot, mint ilyent, de hogy annak megadjam azon autóéra hatáskört, hogy a törvényhozás termében saját nézetei szerint, saját decbtratió szerint törvényt magyarázhasson, azt magam részéről, mint jogász, elfogadni képes nem vagyok. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tekintsünk el, t. ház, egy pillanatra az elvtől, vegyük a lényegét azon törvénymagyarázó nyilatkozatnak. Mit mond ez? Hogyha a honos sági törvényben nincs is benne, de én, Tisza Kálmán, kijelentem, hogy magyar honpolgár marad az, a kit valamely város díszpolgárrá választ ós az illető azt elfogadja. Méltóztassanak megengedni, ebben egy oly jogászi képtelenség foglaltatik, a melyet, ha el is tekintünk a törvénymagyarázatnak eddig soha sehol el nem fogadott ministerelnöki declaratio módozatától, ha a lényeget veszszük, mikép képzelhető helyesnek — nem beszélek a politikai mozzanatról, csak jogi szem pontból — hogy valaki megtarthassa honosságát oly feltétel bekövetkezése esetén, mely nem az illetőtől, hanem egy harmadiktól, egy várostól függ. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Török Zoltán: Az elfogadás az ő ténye! (Zaj a szélső baloldalon. Felkiáltások: Rendre.') Polónyi Géza: Én nem veszem rossz néven a közbeszólást, sőt a magam részéről mély tisztelettel kérem az elnök urat, hogyha valaki nekem közbeszól, ne méltóztassék rendre utasítani, (Derültség és helyeslés a szélső baloldalon) de méltóztassék oly hangon közbeszólni, hogy arra reflectálni lehessen. Ugy veszem észre, azt mondta a képviselő ur, hogy az elfogadás az ő ténye. Tökéletesen igaza van, de elfogadhatja-e, ha meg nem választják? (Élénk derültség a szélső baloldalon.) De már most menjünk tovább, t. ház. Ha én egyáltalán hajlandó volnék a törvénymagyarázat terén ezen parlamentaris hypocrisishez fordulni, még akkor is van nekem egy politikai és törvényhozási szempontból egyaránt fontos érveim a mely arról győz meg, hogy nem helyes úton járnánk, mert egy ministerelnöki nyilatkozat sanetionálná azon elvet, hogy a mit a törvény meg nem ad, azt megadhatja egy község, egy város, (Ugy van! ügy van! a szélső balon) megadhatja nemcsak akkor, midőn Kossuthról van szó, hanem megadhatja olyanoknak is, a kikről ez alkalommal csak azért nem akaró megemlékezni, mert félek, hogy sérteném a pietast, ha az illetőket együtt említeném Kossuth nevével. De méltóztassék törvényhozói szempontból ezen praecedens veszedelmes voltát mérlegelni. Hova vezetne az, ha egyes községeknek minden parlamentáris és kormányzati felelősség nélkül megadatnék azon jog, hogy minden ministeri felelősségre vonhatás nélkül módosíthassák a törvényt és honosságot adhassanak annak, a kinek a törvény nem ad ? (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Rá fogok térni mindjárt a ministerelnöki nyilatkozat ide vonatkozó részére, de engem maguk ezen indokok teljesen meggyőznek arról, hogy a ministerelnök ur ' ismét egy oly praecedenst akar megalkotni ezen a parlamentben kifejezett nyilatkozata által, a mely veszedelmes alkotmányjogi és veszedelm s törvénymagyarázási szempontból. Épen azért ennek értéke sem több, sem kevesebb előttem, mint az a rókalyuk, a melyet ma egyik képvi előtárjam felhozott, a mely azonban hova-tovább őt fogja maga alá temetni, remélem nemsokára. (Élénk derültség a szélső balon.) És most már csak azért is, hogy hosszasabban ne legyek terhére a t. háznak, (Halljuk.' Halljuk! a szélső balon) reá térek a ministerelnök urnak tegnapig nyilatkozatára. Azt mondja a ministerelnök ur: „És vájjon őszinteség-e az s az is, ha őszinteség, nagy csalódás — szószerint olvasom fel, nehogy megint más magyarázat adassék neki, mint már megszoktuk — ha valaki, mint örömmel consíatálom, e házban mindenki kifejezést ad a különben magában is érthető loyalitásnak, de azután egy nagy férfiú nevét Uem ugy emlegeti, mint mi mindnyájan : kegyelettel fényes múltja iránt, hanem ugy, mint a kinek politikai irányát, mely a detroni-<atio, ma is követi. Ez is őszinteség? Ke beszéljenek tehát azok őszinteségről, vagy gondolják meg, hogy csalódnak, kik ilyeneket tesznek; hanem ha egyik vagy másiknak ez a nézete, mondják ezt nyíltan és pedig nem itt e házban, hanem azon népnek, a melyre támaszkodnak ; mondják meg nyíltan, hogy ez a kettő össze nem fér, mit tegyünk?" T. ház! A ministerelnök urnak ezen nyilatkozata három alakjában mutatja be előttünk Tisza Kálmán ministereinököt az ő egész teljességében ugy, a hogy őt, mint embert és államférfiúi hosszú múltjánál fogva méltatni lehet és kell. Első sorban, a mit ő e pártnak szemére vetni jónak lát, az az őszinteség hiánya. Valóban, t, h arez nevető izmának mozgásba hozatala nélkül alig lehetséges erről a dologról szólni. Tisza Kálmán vádol valakit az őszinteség hiányával. (Élénk derültség a szélső balon.) Vigasztal az a tudat, t. ház, hog\ T ez már csak azért sem lehet igaz, mert ő mondja. (Élénk derütség és helyeslés, ügy van!a szélső balon.) Nem akarok, t. ház, arról a messze múltról beszélni, a melyre jó lesz azért is a feledékenységnek sűrű fátyolát takarni, mert politikai, jobban mondva államférfiúi életének első
