Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.
Ülésnapok - 1887-293
2té. Qrwégo* ttlés Mevenaker Sft-áu, kedűun. 188$. 113 körökben is képviselje és ne ily alapokra építse számítását, midőn azon intézkedések pénzügyi eredményéről van szó. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Egyébiránt mire alapítja a t. pénzügyminister ur azt a véleményt, hogy a köziigazgatási reformok ki fogják magukat anyagilag fizetni? Hiszen ha a eentralisatióban, a bureaucraticus közigazgatásban rejlik azon panacea, mely emeli az ország anyagi jólétét: ez már megvan a legnagyobb mértékben. (üyy van! a szélső baloldalon.) Tudvalevő dolog, hogy a mostani közigazgatásban a réginek már csak keretei önkormányzatiak, de maga az ügykezelés, annak egész belső működése valósággal bureaucraticus és centralistious. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Lehet emelni a költségeket, fogják is önök emelni, ezt concedálja maga a pénzügyminister ur is; de azt, a mitől a pénzügyminister az ország felvirágzását várja, magát a centralisatiót, a bureaucratiát fokozni már alig lehet. (Ugy van ! a baloldalon.) Ilyenekre alapítja a minister ur minden feltevését és számítását, melyet a jövedelmek természetes fejlődése és a behozandó reformok által előidézendő eredmények tekintetében tesz. És ezért, nem tagadom, hogy aggodalommal hallottam exposéjának e részét. Örömmel hallottam, a mit a vita első napján a t. előadó ur, valamint Rakovszky István t. képviselő ur mondott, ezekből azt véltem látni, hogy talán bekövetkezik valahára a kiábrándulás. A t. pénzügyminister ur nyilatkozatain meglátszik az az iskola, a melyben nagyra növekedett. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Az egész országban mindenütt rokonszenvesen fogadták a pénzügyministernek állására való kineveztetését, mert ebben a tehetségnek, a munkának — s kimondom egyenesen — a democratiának láttuk diadalát. De most, ugy látszik, mintha épen maga a pénzügyminister ur nem birna az önérzetességnek azon fokára emelkedni, mely őt állásánál és személyi tulajdonainál fogva megilleti; mintha nem tudna sarkára állani és ellentállani azon követeléseknek, a melyeket collegái és mások is irányában formálnak. A pénzügyminister ur csak ugy szórja jobbra-balra a szeretetreméltóságot, sőt a bókot. Azt mondja például, hogy : (olvassa) „Én, ki közel 20 éven át szemlélője, tanuja voltam azon, mondhatom, lelkiismeretes munkálkodásnak, a melyet nemzetünk jobbjai az állami pénzügyek rendezése kérdésében folytonosan kifejtettek." Ha ezen kifejezés alatt „nemzetünk jobbjai" minket értett volna a pénzügyminister ur, akkor annak még volna értelme, mert hát mi többé-kevésbé, de mindig igyekeztünk a kormányt és a többséget a valóban őrületes költekezéstől visszatartani. (Ugy van! a szélső balon.) Jól tudom, t. pénzügyminister ur, hogy mi nem hízelkedhetünk magunknak azzal, hogy a „nemzet jobbjai* alatt minket értett, hanem hogy értette ez alatt azokat, a kik KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XIV.. KÖTET. a családi vasutakat építették, kik a bosnyák occupatiót támogatták s kik a delegatióban az óriási hadügyi költségeket megszavazták; (Ugy van ! a szélső balon) de ezekről oly hízelgő szavakat még sem kellene mondani; hanem ellenkezőleg ezeket nem volna szabad felszabadítani a legkeserűbb szemrehányás alól, sőt örök időkre, mint elrettentő példákat kellene odaállítani a nemzet elé azt a pénzügyi politikát. (Ugy van! Ugy van! a szélső balon.) Az ily hízelgés g az abban rejlő biztatás valóságos méreg az oly nemzetnek, mely a bő költésre, gavalléroskodásra, mától holnapra élésre nagyon is hajlandó. Ha collegáival beszél a pénzügyminister ur, ha beszél az országgyűléssel vagy édes mindnyájunkkal, ne azt méltóztassék mondani, hogy van, hogy lesz pénz erre is, arra is, telik mindenre, a pénzügyministernek minden irányban és minden követeléssel szemben azt kellene mondani." nincs pénz, nem adok pénzt. Az ellenkező eljárással kivívhatja ugyan a maga számára a t. pénzügyminister ur, hogy társai a legszeretetreméltóbb collegának fogják tartani, nem ugy a vidéki nép, a melyet ugyancsak nem kiméi, egész más véleményen lesz, (Ugy van! a szélső baloldalon) de igy nem fogja megoldani azt a feladatot, hogy az állam pénzügyeinek állását biztosítani képes legyen. Ha igy kezdjük az új aerát, akkor attól lehet tartani, hogy haszontalan volt minden erőmegfeszítés s véres verejtékünkkel nem fogjuk elérni a czélt, hanem — hogy a minister ur szavaival éljek—„vissza fog gördülni Sysiphus köve". Hogy milyen hatása van az efféle íűzelgő, biztató nyilatkozatoknak, mint a milyeneket a t. pénzügyminister ur tett, láttuk tegnap is G-ajári Ödön t. képviselő társamnál. (Halljuk! a szélső baloldalon.) A t. képviselő ur azt mondta, hogy ő nem akarja túlbeesö'ini a pénzügyi egyensúly helyreállítása körül eiért eredményt. Mondta is a t. képviselő ur, hogy különösen azért örül az egyensúly elért megközelítésének, mivel most már meg lehet valósítani a nemzet aspiratióit, azokat a bizonyos reformokat. Én, t. ház, valósággal aggodalommal hallottam különösen azon részről, hogy épen nem tartják nagyra az elért eredményeket. Csudálkozva hallottam, hogy a képviselő ur nemzeti aspiratiók alatt az állami közigazgatás behozatalát érti. (Derültség a szélső baloldalon.) Én nem tudom, t. ház, vájjon nagyon aspirál-e a nemzet arra, hogy önkormányzatától megfosztassák, de azt igenis látom, hogy vannak közöttük olyanok, a kik ugy vannak a deficittel, mint az öreg Blücher generális volt bizonyos nyavalyájával, melyet 30 évig hordozott s midőn ezen baj elhagyta, megdöbbent és azt mondta: „Sajnálom a legrégibb barátomat". (Derültség a szélső baloldalon.) Legyen szabad, t. ház, ezek után még Irányi Dániel t. barátom indítványára áttérnem. (Halljuk! 15
