Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-292

ä»2. ©rsiágos ülés november i6-én, hétfőn. 1889. 107 a nemzet által hozott roppant áldozatok következtében katonai szempontból Európának bármely hadseregével kiállja a versenyt. És miután ezeket tudom, t. ház és nem ta gadom, sőt elismerem azt, hogy haladás közkorinányzatunk minden terén mutatkozik; rámutatok azon természetes helyzetre, mely a haladást előidézte. (Halljuk!) Azt tudja minden ember, hogy a természet rendszere megállapodást vagy hanyatlást sok ideig nem tűr. Ha tehát húsz éves a kotmányos korszak élvezete alatt e nemzet nem haladt volna, akkor az egyenlő volna a halállal. (Ügy van! a szélső halon.) A természet rendszere ezt nem tííri meg, mert azt az elemet, embert, vagy nemzetet, mely megállapodik vagy hanyatlik, elsodorja és megsemmisíti. Van tehát haladás nálunk, nem tagadom, de ez a haladás nem természetes, ez kierőszakolt, beteges, nem nemzeti, ez nem magyar. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Természetellenes ezen haladás, mert meg kellett volna teremtenie nem az erkölcsi sülyedést. hanem a nemzeti szellemet, a javulást és nem a nyomorúságot. És ha van javulás, az rettenetesen drága, mert 2.300 millió forint adósság árán értük el. Érzem, t. ház, hogy állításaimat igazolnom és felvilágosítanom kell, ha a rágalom vádját nem akarom magamra venni. Nem is akarok ezek beigazolására a tévedések és mulasztások hosszas taglalásába bocsátkozni, csupán két legéletbevágóbb tényre hivatkozom, pénzügyeinkre és véderőnkre, mert a mely nemzet pénze ós vére fölött nem rendelkezik, nem egészséges, nem életerős s nem számítható az irányadó nemzetek sorába. (Igaz.' ügy van ! a szélső baloldalon.) Pénzügyi eseményeink fölsorolásánál is csak ott kezdem, hol a még most is uralkodó ministerelnök pénzügyeink kormányzatát az általános nemzeti kormányzattal együtt a kezébe vette. Teszem ezt annál inkább, mert a ministerelnök ur a fennen hangoztatott jelszavakért elveit is feláldozta, midőn azt mondotta, hogy beteg pénzügyi helyzettel erős állami élet fenn nem állhat s igy szent kötelességének tartja pénzügyeink rendezését még legszentebb elveinek feláldozásával is magára vállalni; én pedig ugy tudom, t. ház, hogy a ministerelnök ur kormányzatának elején állami adósságaink 8— 900 millió forintra rúgtak, a zárszámadások szerint pedig ma 2.300 millióra rúgnak ós bár megvallom, soha sem tartottam magamat pénzügyi eapaeitásnak, nem tudom megérteni, hogy lehetett tizenöt évi pénzügyi rendezés korszaka alatt épen kerekszámú 1.000 millió forint államadósságot csinálni. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ugy vagyok ezen milliókkal való dobálással, mely az utóbbi korszakban mintegy betegséggé vált, mint az egyszeri ember az erdő közepén, a ki a sok fától nem látta meg az erdőt. Es bár belátom, hogy van egy legalább színleges, számbeli javulás legutóbbi költségelőirányzatunkban, de ha ismerné a ministerelnök ur azon roppant erőfeszítést, melybe ezen javulás a nemzetnek került, ugy meg vagyok győződve, nem kisérlené meg még egyszer. De épen azért, mert bízom tehetségében, mert megvallom, nem vagyok pénzügyi szervezetünk végczéljával tisztában, hivatkozva arra. hogy a ministerelnök urnak 15 évvel ezelőtt tett nyilatkozata szerint kormányzata végczéljának pénzügyünk rendezése kellett volna hogy legyen, azon kérdést intézem hozzá, hogy —ha még csak egy kis pénzügyi foltozás is — mert daczára annak, hogy ily nagy összegről van szó, az eredményt tekintve, csak foltozásnak tekinthetem — a nemzet erejének végmegfeszítésébe került ugy, hogy ezt másodszor ismételni nem lenne tanácsos, mi fog történni akkor, ha az a szerencsétlen fegyveres béke, a mely már eddig is természetellenes, valamikor meg fog szűnni; mi fog történni akkor, midőn összes véderőnket hadilábra állítva, ezen rettenetes fegyveres erő fentartása minden nap milliókba kerül? Mig erre a választ az igent.pénzügyminister úrtól, vagy ministerelnök úrtól meg nem kapom, addig pénzügyünk helyzetét veszedelmesnek és bonyolultnak tartom. Nem is akarok, t. ház, tovább időzni pénzügyeinknél, inkább átmegyek egy másik térre, a mely pénzügyi viszonyainkkal a legszorosabb összeköttetésben van és a mely minden magyar embert a legközelebbről érdekel és ez közgazdaságunk fejlesztése. Áttérek annál is inkább erre a térre, mert hisz én ugy tudom, hogy minden párt, sőt talán a ház minden tagja arra nézve egy értelemben van, hogy a mi közgazdasági helyzetünk veszedelmes irányban sülyed alá és hogy bajainkon bármily módon segíteni kell. De a segédeszközökre nézve nagyon eltérünk. Én tehát a magam szempontjából — és ugy hiszem, azon pártnak szempontjából is, melyhez tartozni szerencsés vagyok, rámutatok azon egyedüli óvszerre, a mely pénzügyi helyzetünket rendezni, javítani és állandósítani képes és ez semmi más, mint azon elv, a melyért küzdünk egész erőmegfeszítéssel: függetlenségünk és önrendelkezési jogunk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) E nélkül, t. ház, elfoglalni, a mi jogos, törvényes, igazságos, képesek nem vagyunk. Mig önsorsunk felett rendelkezni nem tudunk, addig hiába minden gazdasági tanácskozás, hiába minden pénzintézet, hiába minden okoskodás; addig a megöröklott baj el nem múlik. Kontár szem kell ahhoz, t. ház, vagy elfogultság, vakság, u*