Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-292

104 2ft2. országos ülés aorembmr 25-én, hétfőn. 1889. hogy a társadalmi osztályok bizalmatlanul, sőt gyűlölködve állanak szemközt, a helyett, hogy egymásra hatva, egymást kiegészítve létrehozták volna azt az erős és tevékeny demoeratiát, melyre szükségünk van; azt a demoeratiát,melyben nem a jellemtelen cosmopolitismus haszonlesése, hanem a nemzeti egység gondolata és a modern intézményekben magát érvényesítő ősi fajszeretet dominál; (Tetszés a bal- és szélső baloldalon) azt a demoeratiát, melyben a nemesi osztály épen ugy át van hatva a polgárság szilárd munkaszeretetétől, a mily mértékben magáévá teszi a polgárság a nemesi osztály rendületlen hazaszeretetét. (Élénk helyeslés és tetszés a szélsőbalon.) Mondhatok-e mást kárhoztatásnál, ha azt látom, hogy ez a kormány közvetlen befolyását nemcsak ott nem gyakorolta, a hol a társadalom megerősödése forgott szóban, hanem még azt a minimalis köteles.-éget sem teljesítette, hogy legalább érintetlenül megőrizte volna az állam tekintélyét, (Ugy van! Ugy van! a szélső balon.) Jól tudom én azt, hogy a nemzetiségi diíferentiák eloszlatására magasabb politikaieszélybői nem vélte czélszerűnek a dietáló erő alkalmazását, de akkor tartotta volna tiszteletben az erkölcsöket és a jogokat, hogy azokat, a. kiket kényszeríteni nem akart, az erkölcsi fensőbbség vonzó erejével csatolta volna az állami eszme integritásához. (Helyeslés a bal- és szélső balon.) Jól tudom, hogy nagyon is kevés erkölcsi bátorsággal és nagyon is sok tacticával rendelkezvén, új tért foglalni a nemzeti aspiratiók számára nem tudott, de akkor legalább tanúsított volna némi jóakaratot a védekezésben, legalább ne gyöngítette volna a nemzeti culturáért küzdők positióját az által, hogy a nyelv prestige ét, saját tényeivel minduntalan eomproniittálta. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső balon.) T. ház! A közszellem hanyatlását semmi sem bizonyítja jobban, mint az a megdöbbentő áramlat, mely a nemzeti erélynek, nemzeti öntudatnak kidomborodását most már nemcsak a politikai életben, hanem a culturalis mozzanatokban is fenyegeti. Én ennél veszélyesebb áramlatot culturánk önálló kifejlődésére és a nemzeti szellem egyéni sajátságaira nézve nem ismerek, (Helyeslés a szélső balon.) Miben áll ez ? fogják önök kérdezni. Megmondom röviden. (Halljuk! Halljuk!) Abban, hogy közös vállalatok keletkeznek Bécsben, a hol a magyar és az osztrák intellectualis tényezők ngy állnak a világ elé, mintha szorosan egymásból folynának és egymásban mosódnának el. Létrejött az „Osztrák-magyar monarchia írásban és képben", most megindult egy másik nagyszabású vállalat: „Unsere Kunst in Wort und Bibi", melyben magyar művészek és magyar literatorok — sajnos, az illetők beleegyezésévei — együtt ragyognak a bécsi művészek és az osztrák irodalmi bureau kisebb-nagyobb csillagaival. E vállalat mindenütt, a hol megfordul, ugy mutatja be a magyar szellemi életet, mint a központi osztrák szellemnek egy provinciális tartozékát, mint egy magasabb szervezetnek alárendelt részletét. Odáig jutottunk a tágabb haza és a tágabb hazafiság révén, hogy most már nemcsak közös ministerek vannak, de van közös művészet, közös irodalom is. (Ugy van! a szélső balon.) A vámterület példájára közösnek declarálják a szellem területét is, (Helyeslés a szélső balon) pedig mi tulajdonképen ép oly messze állunk Bécstől, mint Japántól, mert, bocsánatot kérek, (Halljuk! Halljuk!) az osztrák nemzeti charakter és a magyar nemzeti charakter közt érintkezési pontok absoiute nincsenek. (Helyeslés a szélső balon.) De mit törődik evvel az az áramlat. a mely erejét épen a kormány gyengeségéből meríti. A divatos közösködés észrevétlenül eszi be magát a magyarságba és rombol mindenütt, mint a titkos méreg. (Élénk helyeslés a szélső balon.) A kevésbé erőseket áldozatkészségükben megállítja, a hiúbbakat czéljaiuak megnyeri és teljesen elrontja azokat, a kik nyelvünk és culturánk sértő mellőzésében idáig is egymást multák fölül. Ez az oka, t. ház, hogy ezrek és ezrekre nézve, kik magukat magyar állampolgároknak nevezik, kik velünk egy levegőt szívnak, a kik társadalmunkban szerepet játszanak, a magyar nyelv és cultura egész múltjával és egész jelenével — egyszerűen nem létezik. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalon.) liá kell mutatni és rá fogok mutatni mindaddig*, a inig e megszégyenítő jelenség előttem áll, hogy Magyarország fővárosában, a hol az állam egész erejét és tekintélyét kellene megtalálnunk a közélet minden mozzanatában, minden tényében, Magyarország fővárosában az állam nyelvét évrőlévre nyíltan ignorálják a legexponáltabb helyek egyikén, a kereskedelem góczpontján, a hol — túlzás nélkül állíthatom — nem igen ballatszik több magyar szó, mint a bécsi tőzsde csarnokaiban. Erre illik jogosan és igazán az a kifejezés, a melylyel Baross Gábor kereskedelmi ministerur a közutakról szóló törvényjavaslat feletti vita közben Beöthy Ákos képviselőtársam parlamenti fellépését jellemezni vélte: „Ez a komoly nemzeti államnak satyrája" Csakhogy én e satyrán nem nevetek, engem szégyen és szomorúság fog el, ha ilyeneket tapasztalok és egyszersmind irigység ama boldogabb országokkal szemben, a hol a társadalom minden tényezője a cultura egységében találkozik. Megengedem és tudom, hogy a kereskedés világszerte mindenütt a nemzetköziségelemeit foglalja magában, megengedem ég tudom, hogy azokat széles relatióinál fogva nem nélkülözheti sehol: de azt is tudom, hogy az angol, franczia, német, olasz, vagy ha tetszik a dán, svéd, spanyol kereskedők egyszersmind önérzetes polgárai hazájuknak, a kik nyelvöket nemcsak szeretik, hanem büszkék is rá és mint az állam legfőbb kifejezését