Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.
Ülésnapok - 1887-287
287. országos ülés novei politikai meggyőződés helyébe a va-mti concessio. (Derültség balfelől.) A hazaszeretet önzetlenségét, a közügyekért való lelkesedést, a magasabb politikai eszméket a többség már nemcsak fitymálgatja, hanem a mi fáj sjobban éget, kiröhögi. (He yeslés a baloldalon) A politikai, valamint a társadalmi életben consortiumokkákezd szervezkedni a haszonlesés. T. ház! A nagy római a földre dobbantott egykor, hogy Varus adja vissza légióit, a nemzet lelkiismerete földredobbantva kiálthatja a ministerelnök ur szemeibe, hogy adja vissza a közerkölcsök tisztaságának 15 év előtti állapotát. (Helyeslés a baloldalon.) A bűnpalástolás, a kortediedés politikája juttatta ide a nemzetet. Vájjon nem-e vér- és tenger könny keresztségben kell-e e nemzetnek újraszületni ? (Helyeslés a balon.) T. ház! Ezek a főokok, a melyek megingatták bennem a ministerelnök ur személye és politikája iránti bizalmat. De ha eltekintenék mindettői, az utóbbi időben tanúsított politikai eljárása elég hathatós indok arra, ho<rv őt szavazatommal ne ,támogassam. En, t. ház, a ministeri székben nem személyt látok, hanem elvet akarok látni képviselve. Egy megkövesült politikai eszmét, melyet a nemzeti közérzület önreldelkezési joga ültetett oda. (Helyeslés balfelől:) Egy politikai irányt, mely, ha bukott, vele áll vagy esik maga a személy is. (Helyeslés balfelől.) De ha e személy magát nem egy bizonyos irány képviselőjének tekinti, hanem viselőruhának tekinti magát az elvet, a melyet a divathoz képest tetszése szerint szabiiat hosszára vagy rövidre, az ily politikát nem támogathatom. Nem a hatalmi érdekek uszályhordozása Végett adták nekem a mandátumot, hanem hogy a nemzetet fentartó elvek és eszmék támogatója legyek. De vájjon, midőn a ministerelnök ur egy fontos belpolitikai kérdésben átveszi az ellenzék egész programaiját, a mely ellen 15 éven át makacs következetességgel harczolt — sőt tovább megyek — átveszi az ellenzék egyik vezérférfiának, kitűnőségének programmját, a ki csak pár nappal azelőtt a parlamentben megtámadta és vérig ostorozta, vájjon ily eljárás után lehet-e tisztességes parlamentaris illemről és elvhűségről szólani? Hogy minek nevezik ezt az eljárást a politikában, azt nem tudom, de a szinmuirodalomban Dumas elhódításnak nevezte, a népirodalomban plágiumnak hivják, rendőri műnyelven pedig zsebtolvajlásnak nevezik. És ki biztosít bennünket arról, hogy nem fogja e a ministerelnök ur átvenni holnap a közjogi ellenzék vagy az antisemita töredék programmját, mihelyt az egyszer a korona előtt possibilissé lesz. (Tetszés a baloldalon.) Ez az a valóságos kaméleon politika, a mely annyi szint játszik, a hány levélre kuporodik. Egyben következetes csak a ministerelnök ur. Discreditálni az udvar előtt mindenkit, a ki nem >er 19-én, kedden. 1889. ggo, az ő hatalmi érdekeinek szekerét tolja. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ily alkalommal nagyon élénken szinezi ki a dolgot az ő dús phantasiája. Lehetetlen, hogy a t. ház ne birna tudomással azokról a közelmúltban elhangzott szavakról, a melyek a legmagasabb ajkakról kiejtve egy egész vallásfelekezet, akatholikus clerus tagjainak szivét töltötték el igazán fájdalommal. (Halljuk! Halljuk!) Ha csak egy magában állana ez eset, elnyomnám kifakadásomat, mert saját sérelmeinket sem szeretem az ország szine elé hozni. De Arad után következett Moór, a dorgálás után következett a vád. Felekezeti türelmetlenséggel, bazafiatlansággal vádolták a katholikus papságot. Magyarország alsó clerusának nevében tiltakoznom kell azon eljárás ellen, mely ily vádat dob szemeink közé. Ily vádat mindenkinek inkább, mint a ministerelnök urnak van joga emelni ellenünk. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A katholikus papságnak mindig érdeme, hogy magyar volt, az ma is és nem is fog megszűnni magyar lenni. A magyar társadalmat a politikai alapok lerakásában a papság segélyezte. Mert a mi arany bullánknak ép ugy, mint az angol magna chartának alapelveit a katholikus hierarchia sug állta es fejlesztette ki. E nemzet a katholicismus védőszárnya alatt izmosodott eurójjai nemzetté. Epén a magyar papság volt az, mely békében a nemzetfentartó erények ápolója volt, harczban pedig megjelent a csatatéren és hazája iránt szent szerelmét vérével pecsételte meg. A legbátrabbak közt harczoltak Sajónál, Mohácsnál és mind ama helyeken, melyek gyászos betűkkel vannak felírva történetünk lapjaira. Ott harczoltak a hadsor élén a legbátrabbak elején. Sokat tudnék megnevezni — sokan élnek most is — kik a szabadságharczban kapott sebeiket takargatják és nem állanak ki a közpiaczra, a fórumra dicsekedni velük. Több százan voltak, kik a szabadságharez folyamán, nemzeti jogainkért és alkotmányunkért küzdöttek végig a forradalom egész nyomorúságát, a melyet a ministerelnök ur akkor nem talált elég érdemesnek arra, hogy benne tényleges részt vegyen. (Igaz! ügy van! balfelöl.) Engedje meg ezért a t. ház, hogy a ministerelnök urat figyelmeztethessem a tízparancsolat egy fontos passusára, a melyben irva van: (Halljuk! Halljuk! balfelől) „Hamis tanúbizonyságot ne tégy a te felebarátod ellen." (Tetszés balfelöl.) De tiltakoznom kell az ellen is, hogy a felekezeti türelmetlenség vádját épen a mi szemünkre lobbantsák. Mi katholikusok 9 évszázadon keresztül voltunk törvényhozói Magyarországnak és türelmünket mi sem igazolja jobban, mint az, hogy 9 százados múlt után saját hajléKúnkból akarnak bennünket kidobni. (Ellenmondások jobbfelöl.)
