Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-275

212 275. országos ülés október 24-én, csütörtökön. 1889. nem tartatik fenn és igy Gulner Gyula képviselő ur módosításával fogadtatik el. A második bekezdés szövege nem támadtatott meg, csupán Molnár Antal képviselő ur kívánja, hogy az első sorban az „elhanyagolt" és „az" szavak közt levő „és" szócska helyébe „vagy" szó tétessék. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e ezen bekezdést a bizottság szövegezése szerint változatlanul fentartani. Igen vagy nem? (Nem!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy az nem tartatik fenn s igy a második bekezdés Molnár Antal képviselő ur módosításával fogadtatik el. A harmadik és negyedik bekezdés nem támadtatván meg, azt hiszem, kijelenthetem, hogy azok változatlanul elfogadtatnak. Következik a 14. §. B. Roszner Ervin .jegyző (olvassa, a 14. §-t). Zay Adolf jegyző: Vállyi Árpád! Vállyi Árpád: T. ház! Az 1. §. szerint az lenne a törvény intentiója, a mint ezt gróf Apponyi Albert és Grünwald Béla képviselőtársaim is fejtegették s a mit helyesnek találok én magam is, hogy a közutak előállítási és fentartási költségei azon érdekkörök által viseltessenek, a melyeket szolgálnak. De sajnálattal tapasztalom, t. ház, hogy az 1. §-ban felállított ezen elvtől a későbbi szakaszok folyamán igen sok eltérés történik. Általában azt veszem észre, t. ház, hogy az állam csak a rendelkezési jogból akarna a maga részére igen sokat vindicálni, hanem a költségekből minél kevesebbet akar elfogadni. Tegnap a 7. §. tárgyalásánál már voltam bátor elmondani, hogy a községek megterheltetését igénytelen nézetem szerint különösen súlyosnak találom. E 14. §. t. ház, azon különbséggel, hogy ott állami utakról, itt pedig törvényhatósági utakról van szó, egészen azonos a 7. §-al. Igy tehát, a mit tegnap elmondottam, teljesen áll a jelenleg tárgyalás alatt lévő 14. §-ra nézve is. Igaz, hogy a ház bölcsessége tegnap az én igénytelen felfogásom ellen döntött s nekem a legtávolabbról sincs szándékomban a t. házat ismétlésekkel untatni, vagy fárasztani, de engedjék meg, hogy a mint Gulner Gyula t. képviselőtársam mondotta, jó katona módjára, az egyik positióból kiverve, állást próbáljak foglalni a községek érdekében. Teszem ezt annyival inkább, t. ház, mert most már a községeknek nemcsak kétszeres, de többszörös megterheltetéséről van szó. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) T. ház! Az 1. §. szerint az utak 6 osztályba Boroztattak. Már most arra a tapasztalatra jutottunk, hogy a községek 6 osztály közül 5 osztályban fognak fizetüi. (Igás! Ugy van! a szélső balon.) A községek járulnak az állami utakhoz, járulnak a törvényhatósági utakhoz mára 10%-kal vagy nem tudom, annyival a mennyivel és igy kétszer meg lesznek adóztatva. E szerint a községek csupán csak az utolsó osztályban, az egyesek útjában nem fognak participálni, a többi teher mind a nyakukon marad. T. ház! Hogy némileg triviális kifejezéssel éljek, azt mondják, hogy egy rókáról csak egy bőrt lehet lefejteni s ime ezen javaslatban a szegény községekről öt bőrt akarunk lehúzni. Ha ezt oly emberek tartják helyesnek, a kik a vidéki viszonyokkal nem is ismerősek, azon legkevésbé sem csodálkozom, de hogy ha azoknak a sorában találom a minister urat is, a ki pedig a vidéki viszonyoknak igen alapos ismerője, ezen, őszintén megvallom, kissé csodálkozom. Mert méltóztassanak meggondolni, hogy ez által, a mint méltóztatott is már beszédében egy más tárgyra vonatkozólag említeni, épen a szegény községek lesznek esetleg a legsúlyosabban megterhelve, mert a legtöbb állami út, főleg az ország határszélein, leginkább a felvidéki megyékben és Erdélyben van. A ki ott járt, jól tudja, hogy ott a községek oly hosszúra nyúlnak és oly annyira szétszórva feküsznek, hogy még azon községeknek is, a melyek kicsinyek és a melyek két-három házból állanak és az út szélén vannak, belterületükön átvezető útjok lesz, a mely igen természetesen gazdasági és utczai czélokra is használtatik. Ezen községek aztán valóban súlyosan lesznek megterhelve. A nagy és gazdag alföldi községeknél sokkal kevésbé fordul elő ez az eset. Én tehát attól tartok, hogy azok a községek ezt a terhet elviselni nem lesznek képesek és a miatt, mert ezekben az utakban participálnak, végül saját, tisztán községi utaikat nem fogják jókarban tartani, a mi pedig első sorban kötelességük. Varasdy Károly t. képviselő ur tegnap argumentálni akarván ezen felfogásom ellen, az argumentatio legkönnyebb módját választotta, a mennyiben azt mondta, hogy t. képviselőtársam alaposan tévedni méltóztatik. Egy nagy államférfiutói, a ki meglehetős nagy sikereket tudott felmutatni, valaki egyszer azt kérdezte, hogy ugyan minek köszönheti ezen nagy sikereket ? Erre ő azt felelte, hogy az egész dolognak nagyon egyszerű titka van. Csak vigyázni kell az embernek, hogy soha oly dologhoz, a mihez nem ért, ne szóljon. Hát én, mikor legelőször foglalkozni kezdtem közügyekkel, ezt a bölcs tanácsot már tudtam és azóta meglehetősen követni igyekeztem. És ha az ember ezt a tanácsot követi, akkor igen ritkán lehet azzal argumentálni az emberrel szemben, hogy téved. Nem én, hanem a t. képviselő ur tévedett, mert ő azt mondta, hogy ha itt pénzbeli hozzájárulás kívántathatnék, az egészen más lenne. Már pedig itt határozottan és egyenesen pénzbeli hozzájárulás kivántathatik, mert t. képviselőtársam azt mondta, hogy eddig is hozzájárultak a községek, mert lehúzták a sarat, elhordták a port; de