Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-271

2J1. országos ülés október 15-én, kedden. 1S89 115 A székesfehérvári egyházmegyei római katkolikus tanító-egyesületnek Madarász József — a bácsi tanítóknak Olay Lajos — a maros-tordamegyei tankerületi tanító-testü­letnek Szentiványi Kálmán képviselők által beadott kérvényét, melyben ••>% 1875 ik évi, a tanítók nyugdíjazásáról szóló XXXII. törvényczikk módosítását kérik Az elnökségnek több előterjesztése nincs. Beőthy Algernon jegyző: Szilágyi Dezső, igazságügyminister! Szilágyi Dezső igazságügyminister: T. ház! Tisztelettel benyújtom a telekkönyvi be­tétekről szóló 1886: XXIX. törvényczikknek szükségesssé vált módosításáról és pótlásáról szóló törvényjavaslatot ós arra kérem a t. házat, méltóz­tassék azt az igazságügyi bizottsághoz utasítani. Elnök: Az 1886: XXIX. törvényczikk módosítása és pótlása tárgyában be; dott e törvény­javaslat a hozzá esa J olt indokolással együtt már ki lévén nyomtatva és a ház tagjai közt is szét lévén osztva, az igazságügyi bizottsághoz utasit­tatík. Beőthy Algernon jegyző: Tisza Kálmán, m inisterelnök! Tisza Kálmán ininisterelnök: T. ház! Van szerencsém benyújtani a magyar korona országainak az 1888 ik évről szóló zárszám dásait, az állami számvevőszék részletes jelentésével együtt. Kérem, hogy ennek kinyomatását elrendelni és előzetes tárgyalás végett a zárszámadási bizott­sághoz utasítani méltóztassék. Elnök: Az 1888-ik évre vonatkozó állami zárszámadások a hozzájok csatolt jelentéssel együtt ki fognak nyomatni, szét fognak osztatni és elő­zetes tárgyalás végett a zárszámadási bizottsághoz utasíttatnak. Következik a napirend. Az 1890. évi állami költségvetés beterjesztése. (HaVjuk! Halljuk!) Wekerle Sándor pénzügyminister: Tisztelt képviselőház! Midőn az 1890-ik évi állami költségelőirányzatot alkotmányos tárgyalás végett bátor vagyok a t. háznak előterjeszteni, a tárgy fontosságánál fogva talán hosszabban leszek kény­telen igénybe venni a t. háznak szíves figyelmét, (Halljuk! Halljuk!) egyfelől azért, hogy főbb vonás iban ismertessem azokat a változtatásokat, azokat a különbözeteket, melyekben e most elő­terjesztett költségvetés az eddigi költségvetésektől és" jelesen a legutóbbi 1889-iki költségvetéstől eltér, másfelől, mert az eddigi eredmények és a jövőre nézve várt, itt ugyan számszerűleg tüzete­sen fel nem sorolható — mert számtételekkel nem igen kívánom a t. ház figyelmét igénybe venni — eredmények alapján már előzetesen is bizonyítékát kívánom nyújtani annak, hogy az előterjesztett költségvetésnek ugy kiadási, mint bevételi tételei lehetőleg reálisak. De, t. képviselőház, ezen igazolásnál sokkal fbntosabb szempontokat sem Nagyh tok érintetlenül S a kormány szorosabb értelemben vett pénzügyi politikáján kivül kény­telen leszek megemlékezni a pénzügyi politikával összefüggő, attól el nem választható közgazdasági tevékenységről és politikáról, sőt a közgazdasági tevékenység körén túlterjedve, kénytelen leszek egyes oly mindinkább megoldás végett elénk toluló feladatokat is felemlíteni, melyek nem a pénz­ügyek, nem a közgazdasági viszonyok, hanem a nemzeti cultura és haladásának kérdései, mert nemzeti viszonyaink berendezésének biztosítottságát érdekli. (Helyeslés jobb felöl.) Fel fogom említeni mindezeket a kérdéseket, hogy azután ezekkel szemben vonjam le a mér­leget, hogy a kormányn ik ezekkel szemben ki­fejtett tevékenysége eddigelé mennyiben vált be és mennyiben nyújt biztosítékot a tekintetben, hogy anyagi erőink arányban állanak azokkal az anyagi igényekkel, melyek ezen nagy kérdések megoldá­sán 1 mellőzheti énül felmerülnek. (Heh/eslés jobb­felol.) Kitűnő formáját, alaki beosztását tekintve az eddigi költségvetéseknek, minden változtatást lehetőleg kerültem; kerültem azért, hogy a megszokott formával szemben az összehasonlítás, az áttekintés ezen megváltoztatás által ne nehe­zíttessék. De azért mégis lehetetlen volt minden alaki változtatást mellőzni, mert, a mint tudva van a t. ház előtt, az 1889-ik évi — ha jól emlékezem — XVTII-ik törvényczikk rendel­kezésének megfelelői eg a volt földmívelés-, ipar­és kereskedelemügyi ministerium ügyköréből az ipari és kereskedelmi ügyek az új kereskedelmi ministerium ügykörébe és viszont a vízszabá­lyozási ügyek, melyek korábban a közlekedés­ügyi ministeriumhoz tartoztak, az új földmivelés­ügyi ministerium körébe utaltattak. A teendők ezen átutalásának megfelelőleg nagyon termé­szetesen a költségvetési tételeket is azon táreza keretében kellett előirányozni, a mely táreza ezen teendők ellátására és felügyeletére hivatva van. Ugyancsak az idézett törvényczikk elvi határoz m anyainak megfelelő, eddigelé azonban még keresztül nem vitt, de a jövő év január hó 1 tői kezdve ezélba vett változtatást kívánunk létesíteni az egyes ministeriurnok ügycsoportjában, jelesül a pénzügyi és földmívelési táreza, teendői közt, annyiban, a mennyiben a telepítési ügyek, azon állambirtokok kezelése, melyek telepítési czélokra vannak fentartva és általában azon állam­birtokok mezőgazdasági kezelése, melyek vala­mely politikai, vagy más indokból az állam kezén maradandólag megtartandók és eladás tár­gyává nem tehetők, a szakszerűbb ellátás, pon­| tosabb, helyesebb kezelés biztosítása érdekében, ' különösen pedig a telepítési ügynek jobb gondo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom