Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-245
4,^ 245. országos ülés május 17-én, pénteken. 188Ö, képben", a másik Magyarország jelentésekben, a harmadik Magyarország valóságban. (Derültség.) Én ennélfogva felNagytam az ellenőrzéssel, mert reám nézve ez egy adat teljesen elég volt. Hogy Petrich t. barátom az iglói pisztráng-tenyésztésre vonatkozólag mondott nyilatkozatának igazat adjak, még egy megjegyzést teszek az úgynevezett ikra-beszerzésről. Méltóztassék érdeklődéssel viseltetni a dolog iránt, mert a halászat rendkívül fontos. Az összes hivatalos kimutatásokban rendesen ez szerepel: ez esztendőben beszereztetett ennyi és ennyi millió ikra, kiosztatott ebből ennyi és ennyi százezer és ez igy megy folyton évről-évre. A halászat hasznát nem az ikrák millióiban keressük, hanem azt kérdezzük: ha éveken keresztül osztogatták az ikrát, hol vannak a halak ? (Derültség.) És ott hiába vannak a legszebb jelentések; Magyarország halászati ügyének fejlődését akkor lehet reálisnak venni, mikor az itt tenyésztett halak először jelennek meg a piaezon és felveszik a versenyt a külföldről behozottakkal. Minthogy megmondtam, mit várok a halászattól, mily fontos nemzetgazdasági ágat látok benne, csak azt kérem a t. minister úrtól: méltóztassék gondoskodni, hogy a jelentésekben foglalt adatok ezentúl reális alapon nyugodjanak. A mi a phylloxera kérdését illeti — Gróf Károlyi Gábor: Kincs itt phylloxera! (Mozgás.) t Herman Ottó: Óhajtottam volna erről az átmeneti költségnél szólani, a hol a phylloxeratétel foglaltatik. Minthogy azonban ugy Petrich, mint Szederkényi t. képviselőtársam felhozták a dolgot, legyen szabad most kifejtenem nézeteimet. (Bálijuk!) Már az a körülmény, hogy a t. minister ur szükségesnek tartotta tegnapi programmszeríí nyilatkozatában a phylloxerát külön is megemlíteni, arra mutat, hogy a baj nagy, hogy a veszedelem már nem imminens, hanem számításom szerint, ha ugy járunk el, mint eddig, 15 év múlva tökéletes eatastropha következik be. És Magyarország mindazon vidékei, melyek tisztán csak bor és szőlő után kénytelenek élni, azok valósággal végnynmorúságba lesznek döntve. Ezen végnyomorúság első jeleit Magyarországon már tapasztalhatjuk; különösen minden balnton mellé ki ember nagyon jól tudhatja, hogy ott a baj hová fajult már. Ezen bajnak és az ez elleni küzdelemnek Magyarországon megvan a maga historicuma. Nagyon szeretném, ha a t. képviselőház ezt nem unná és én iparkodni fogok, hogy egész röviden vázoljam ezt a historicumot. (Halljuk! Halljuk!) Mikor a phylloxera Magyarországon felvetődött, a szakkörök ép ugy, mint a gazdaközönség teljesen tájékozatlanok voltak a baj iránt. A kik leginkább foglalkoztak már e bajjal, azok a francziák voltak és itt akkor első remediumként hoszszas tanácskozás és kutatás után az irtási eljárásban állapodtak meg. A Magyarországon folytatott tanácskozásokon különösen boldogult báró Kemény Gábor minister ugy gondolkozott, hogy nálunk Magyarországon mást nem lehet tenni, mint a mit tesznek a francziák, vagyis tessék a francziákat utánozni. De ezen nézet ellen volt Magyarországon mindjárt egy nem nagy, de eltökélt oppositio, a mely a növény- és állatbiologiáből indulva ki, kimondotta azt, hogy nincs ezen a világon eljárás, a melynek segítségével ezt a föld alatt tenyésző, majdnem microscopicus és partenogenetice szaporodó állatot biztosan ki lehet pusztítani. Egy köbméter földből laboratóriumban lehet, de a hegyeken végig teljesen lehetetlen. A megállapodás azonban az volt, hogy nekünk a fr mcziákat kell követnünk és ebben implicite az foü'laltatott, hogy Magyarországon soha sem lehetnek oly szakemberek, kik esetleg mélyebben láthatnak a dolgokba, mint a francziák. Akkor azt az eltökél esi Magyarország a zárszámadások tanúsága szerint sok 100,000 forinttal fizette meg. Magyarország ezekkel az összegekkel szegényebb lett, a phylloxera azonban szaporodott, mint azelőtt. Következett azután a második phasis, midőn báró Kemény Gábor a ministerségtől visszalépett és utána következett gróf Széchenyi Pál. Gróf Széchenyi Pál kijelentette, hogy ő nem az irtási eljárásnak barátja, hanem az akkori oppositio álláspontjára helyezkedik, mely egyszerűen az volt, hogy a magyar szőlőket nem kell kiirtani, hanem minden módról kell gondoskodni, hogy fentartassanak. Akkor került elő legelőször az amerikai vessző kérdése. Én akkor a minister urat figyelmeztettem és kértem arra, hogy miután mi, kik a dologgal szakszerűen foglalkozunk, jóslási tehetséggel nem bírhatunk, mert a dolog tisztán inductiv, vagyis tapasztalati, kísérletek tétessenek ugyan, de ne tétessenek nagy mértékben, mert ha ki van mutatva egy fajról, hogy Amerikában ellenáll, nagyon kérdéses, hogy Magyarországon is ellen fog-e állani; sőt ha egy faj ellenáll Francziaországban, még akkor is kérdéses, vájjon ellen fog-e állani Magyarországon? Ez tehát, t. ház, elhatároztatott s megkezdődtek a valóságos rationalis alapon folytatott kísérletek. De természetes dolog, t. ház, a mint irány el volt fogadva, Francziaország részéről megindult az óriási reclam s kezdték kínálni Magyarországon fűnek-fának az ellenálló fajokat, hiábavaló volt minden figyelmeztetés. Megmondtuk a gazdáknak, hogy a francida bortermelők egy része már nem is akar sem szőlőt termeszteni, sem bort szúrni, mert beéri azon haszonnal, melyet a vessző után kap. Hiábavaló volt. De, t. ház, a közönséges életben, de különösen a mai korban egészen megszokott jelenség,
