Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-245

?,% 245. országos ülés májas lí-én, pénteken. Í889. nálunk ez nem történik. De félszeg dolognak tartom azt, hogy mikor már nagy gondot fordítunk a selyemtermelés emelésére, ezt az általunk producált nyers selymet külföldre viszszük ki, ott dolgoztatjuk fel és aztán haza hozzuk mint kész árút. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hasonlóképen sokat lehetne tenni a bőripar érdekében. Hajdanában ez is igen fejlett iparágunk volt. A magyar kordován, a szattyán-bőr, az úgynevezett tubakosok által elkészített bőrök jelentékeny kiviteli czikket képeztek és Magyarországnak összes szükségletét fedezték. Azt mondhatnám, hogy a bőripar már az Árpádok idejében ki volt fejlődve és hogy nevezetes kereskedelmi czikket képezett a magyar bőr. Ma ott vagyunk, hogy évenkint 79 ezer métermázsa bőrárút hozunk be, a melynek értéke 33 millió frt. Behozunk legnagyobbrészt Marburgból, Gráczból, azonkívül a kordovánt és szattyánt Bécsből, a bagariát Grráczból, Brünnből. Ezen bőrárúk nagy része, nem mondom, hogy az egész, de majdnem fele magyar bőrnek feldolgozásából készült, mert mi magunk is 33 ezer métermázsa bőrt szállítunk külföldre, hogy az ott feldolgoztassák s ide visszahozassák. De mig mi a 33 ezer métermázsa nyers bőrünkért mindössze 3 millió frtot kapunk, addig a feldolgozott bőr, mely behozatott, 79 ezer métermázsa, tehát 33 millió írttal fizetünk többet a külföldnek, mint a mennyit a külföldre szállított nyers bőrért beveszünk. Ez is olyan iparág, a melylyel érdemes volna a kormánynak foglalkoznia és a melylyel, ha tüzetesen foglalkoznék és megadná neki azon előnyöket, melyeket vázlatosan szerencsés voltam a textil-iparra nézve előadni, ezen iparág is nevezetes lendületet kapna a jövőben. Még csak egy dologról akarok megemlékezni és ez az üveg ipar. E téren oly nagy haladás történt a legközelebb múltban, hogy egyrészt a régi gyárak ugy is kénytelenek átalakítani eddigi berendezéseiket, másrészt a productio olcsóvá lett, hogy voltaképen csak a szállítási költségek jöhetnek számba, így például mióta a Siemensféle kemenczéket állították fel Köflachban, hol a kőszéntörmeléket olcsón, mintegy mellékes ráadásul kapják, egy butella előállításának ára ott V

8 krajczárba kerül, tehát 8 üveget lehet előállítani egy krajczárért. Már most ily olcsó előállítás mellett lehetetlenség, hogy valaki nagy messzeségről vele a concurrentiát kiállja. Ha Magyarországon például a főváros közelében épülne ilyen gyár, hiába adná még két krajczárért is bármely külföldi gyár az üveget, ezzel a gyárral semmiféle idegen productio a versenyt ki nem állhatná, mert a szállítás is három-négy krajczárba kerül. Igen közel állottunk pedig hozzá, hogy itt Budapesten is létesüljön ilyen üveggyár. De ez a terv megbukott. Hiszen alig egy-két esztendeje, hogy a világnak egyik legnagyobb iparosa, üveggyárosa Siemens, itt akart felállítani egy ily gyárat, de mindjárt kezdetben oly nehézségékkel találkozott, hogy jónak látta tervétől elállani és az egészet abbaNagyni. Ha igy akarjuk és tudjuk megadni az iparnak azon engedményeket és előnyöket, a melyek mellett az prosperálhat, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy ma, 22 esztendei alkotmányos aera után is ott vagyunk, a hol voltunk, ugy hogy egész gyári iparunk jóformán egy jelentékeny lépéssel sem haladt előre. Ezeket akartam különösen a t. minister ur szivére kötni, különben a tételt elfogadom. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Szathmáry György jegyző: Dégen Gusztáv! Dégen Gusztáv: T. ház! (Ralijuk!) Hoitsy Pál t. képviselőtársam felhozta azt, hogy az ő tudomása szerint a nagymartom választó-kerületben, Újtelek községében, az én befolyásommal egy jutafonó és szövő-gyár volt létesülendőben több tőkepénzes hozzájárulásával, a kiket én külföldről hoztam volna be Magyarországba, de a kik azért, mert nem igen biztak a kormányban és a mi törvényeinkben, ezen gyár felállításától úgyszólván visszalépni óhajtottak és említette a képviselő ur, hogy ő nem tudja, hogy az a gyári vállalat minő stádiumban van. Engedje meg a t. ház, hogy ezen felszólításra s a tett észrevételekre pár szóval feleljek (Halljuk!) és röviden előadjam, hogy ezek a külföldi tőkepénzesek minő állást foglaltak el ez ügyben. (Halljuk!) Értésemre esett ugyanis a múlt év Julius havában az, hogy több nagy tőkepénzes három millió forintnyi tőkével szándékozik Austriában egy igen nagy szabású jutta-fonó- és szövő-gyárt alapítani, mely gyárnak czélja lenne tisztán csak zsákokat készíteni. Ennek következtében utána jártam a dolognak és sikerült magamat érintkezésbe tennem ezen vállalkozókkal, kik mindanynyian nagyiparosok. Ez megtörténvén, én igy buzdítottam őket arra, hogy azon vállalatot nem Austriában, a hol kedvező feltételek alatt telket, valamint elNagyott nagyobb terjedelmű gyári épületeket igen olcsó áron kínáltak nekik, hanem hogy jöjjenek be Magyarországba, a hol a magyar törvényhozás oly kedvezményeket fog nekik nyújtani, melyek mellett a gyári vállalat Magyarországon mindenesetre fényesen prosperálni fog. Azok közül, a kikkel érintkeztem, különösen felemlítem a hires gépgyárost Bécsben, Bächle urat, továbbá Grirardoni Pált, Fischer Eduárdot, Geitlert, Wehnert és többet. A kérdés ugyanis a körül forgott, vájjon ők az iparengedélyt egyfelől, másfelől a kedvezményeket, melyeket a törvény ezen iparvállalatoknak biztosít, meg fogják-e rövid idő alatt kapni, minthogy czéljuk az volt: agyárat