Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-254

288 9M- *rszágos ülés május 2?-é«, hétfőn. 1889. úrtól, de én azt hiszem — legalább az a szerény véleményem — hogy a t. minister ur nem azért ül abban a ministeri bársonyszékben, hogy egyesek­nek kedvére járjon; hanem a nemzet érdekében az a kötelessége, hogy a honvéd tisztikar önérzetét, szolgálati kedvét jobban megőrizze, mint a saját szemefényét. Mert azt hiszem, annál igazságosabb talán nincsen, mint az, hogy a ki dolgozott, tűrt és fáradott, azé legyen az elismerés és jutalom és ue helyeztessék át senki a közös hadseregből magasabb ranggal a honvédséghez. Nem tudom például — legalább eddig nyo­mát nem látom, jutott-e eszébe a t. minister urnak —mint mondja, 5 éves kormányzata alatt, hogy a keretrendszernek első követelménye az állandó jellegű altiszti status creálása. Lehet, hogy jutott eszébe, de hogy valamit tett volna e rész­ben, annak nyomát nem látom; mert az altiszti status épen állandó jellegénél fogva nélkülözhetet­len feltétele a honvédségi legénység jó kiképez­tetésének és harczképességének. Tovább megyek. Tett-e valamit a t. hon védelmi minister ur a legénységi állomány kikép­zésének előnyére ministerkedése alatt a kiképzést vezető alparanesnokok hatáskörének praecisiro­zására, vagy pedig az állandó jellegű kiképzési rendszernek megállapítására? Van e részben vala­miről tudomásom. Nagyon jól tudom, hogy a t. honvédelmi minister ur taláu kormányzásának legelején kiadott egy lytographirozott kiképzési utasítást ideiglenes jelleggel, de azt hiszem, hogy ez lesz és marad [is ideiglenes jellegű mindaddig, inig a t. honvédelmi minister urat ott a bársonyszékben üdvözölhetjük. Pedig nagyon természetes, hogy az ilyen ideiglenes jellegű valaminek ideiglenes jellegű a tekintélye is a tisztikar előtt. Bátor leszek t. ház, az igen t. minister ur eszmék által vezetett kormányzatának egy rész­letét bemutatni. (Halljuk! a szélső balfelöl.) A t. minister ur egy jó órájában elgondolta azt az üdvös dolgot, hogy o majd a gyalogságnál a századkereteket fogja felállítani és hogy a lovasság állományát húsz századdal szaporítani fogja. Az előmunkálatokat meg is kezdte a minis­ter ur, hanem megfelekezett arról a dologról, hogy ilyesmiben legelőször is, másodszor is, harmadszor is tisztekre van szükség. A minister ur a költség­vetésben kérte is e szaporításra a pénzt, hanem egyszerre csak azon vette magát észre, hogy nin­csen tisztje és tulajdonképen ez az oka annak, hogy a minister ur a költségnek első részét a költségvetésben törülte és igen jó ürügygyé vált természetesen ma az, hogy a költségvetés elkésett. A t. minister ur szorultságában azután a közös hadsereghez folyamodott. A hadügyminister collega pedig kijelentette, hogy annyi tisztet, mint amennyit a honvédelmi minister ur kivan, nem adhat smost kíváncsian meg fogjuk várni, hogy mi fog tör­ténni? Én legalább abban a nézetben vagyok, hogy a tervszerűség azt követelte volna meg, hogy a honvédelmi minister urnak már évek előtt kellett volna törekednie tiszteknek biztosítására. Ezt igen egyszerű intézkedéssel lehetett volna megtenni. Nem mondom, hogy kis költségbe nem került volna, de ez az intézkedés annál fontosabb és előnyösebb lett volna, mert a mai honvéd tisztikar érdekeit nem sértette volna, mert most, ha a közös hadsereg­től lesznek áttéve a tisztek, az nagyon is sértő a honvéd tisztekre nézve. Annak idején, mikor a minister ur a szaporítást elgondolta, igen egyszerű lett volna ideiglenesen a szükséghez képest fel­emelni a Ludovica-akademia növendékeinek a számát s a honvédelmi minister kapott volna ele­gendő hadnagyot vagy tiszthelyettest és két év alatt a mostani hadnagyok és főhadnagyok, század­parancsnokok lehettek volna. Az egészségügyről nem akarok szólani, pedig sok mondani valóm volna. Azt hiszem, hogy már egyszer arra is lehetne gondolni, hogy a honvéd kórház ügyét valamely módon megoldjuk, mert természetesen megkezdve és folytatva ugy, a mint az a magunk szegénységéből kitelik — mert azt hiszem, hogy a közös hadügyminister most sem láttatja el, most sem ápoltatja azon honvédeket a közös hadsereg intézeteiben ingyen, azonban ez most még valahogyan mehet — de igen kíváncsi vagyok rá, t. ház, hogy mi lesz majd háború ese­tében ? Azt hiszi a t. minister ur, hogy a közös hadügyminister egészségügyi intézményei háború esetében a honvédnek azért, mert honvéd, előnyt fognak adni a kebelbéli felek, mikor azokat sem tudja kellőleg ellátni ? Vagy mit szóljak, t. h az. a honvédség kebelé­ben uralkodó nemzeti szellem ápolásáról ? Igaz, hogy sok tanulságos dolog történt itt a képviselő­házban, de azért mégis bátor vagyok e tekintetben egyet-mást felemlíteni. (Halljuk!) A honvéd tisztikar hazafias szellemének leg­alaposabb emeltyűje — és ez a hazafias önérzetet is emeli — az, hogy magyar királyi honvéd törzs­tiszt nem lehet, a ki németül nem tud. (Mosgásbal­felöl.) Eminens hatással van a hazafias érzésre és a nemzeti szellemre a minister urnak itt a házban — bocsánatot kérek — oly gyakran hívatlanul fitogtatott osztráksága. (Tetszés szélső balfelöl.) A hazafiság mintaképe a t. minister ur a honvéd tisztikar előtt, midőn félreértés kikerülése végett másnap siet kijelenteni a házban, hogy gróf Andrássy Gyula urnak „maradunk" theoriájá­val egyetért, a mi végeredményében azt teszi, hogy magyar nyelvű és szellemű hadsereggel Magyarországot megvédeni nem lehet. (Ugy van! szélső balfelöl.) Én, t. ház, érintkezem azon tiszti-karral és ezért már észrevettem azt, hogy a honvéd tiszti-

Next

/
Oldalképek
Tartalom