Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-253

258. országos ülés miíjus 26-án, vasárnap. 1889. 237 tanítók hozzájárulásai, másodsorban az iskola­fentartóknak járulékai apasztandók és csak utolsó sorban lehet szó az állami hozzájárulás 150.000 forintnyi összegének apasztásáról. Ez, azt hiszem, az egyedüli helyes eljárás. (Helyeslés jóbbfelöl) Kérem tehát a t. házat, hogy ezen ellen­indítványt is mellőzni méltóztassék. (Helyeslés jobb­felől) Polónyi Géza: T. ház! A zárszó jogánál fogva határozati javaslatomra nézve most nem nyilatkozom, majd a zárszó alkalmával fogok erre kiterjeszkedni. Nem tudtam, hogy a minister ur az ellen­indítványt most veszi tárgyalás alá, mert az nem ezen, hanem későbbi tételre vonatkozik. Egyéb­iránt köszönöm a t. minister urnak, hogy fölösle­gessé tette az ellenindítvány fentartását. Az ellenindítványt kizárólag azért nyújtot­tam be, mert a hírlapok által közölt és a t. minister ur által nem dementált tények szerint a minister ur a közoktatásügyi bizottságban felmerült azon javaslathoz, hogy ezen 150.000 forint jövőre a nyugdíj-alaptól elvonassék, a maga részéről kész­ségesen hozzájárult. Magam is tökéletesen osztozom a t. minister urnak azon felfogásában, hogy ez törvény által van megállapítva, tehát a törvény változtatása nélkül ezt egyáltalában mellőzni nem is lehet. Ha a t. minister ur megnyugtatott engem az iránt, hogy ő neki is ez az álláspontja, igen természetes, hogy az ellenindítvány szavazásra bocsátása fö­lösleges és én azt ezen indokolással vissza is vo­nom. (Helyeslés.) Wekerle Sándor pénzügyminister: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Miután Polónji képviselő ur beadott határozati javaslata részben pénzügyi dolgokra vonatkozik, a mennyi­ben utasíttatni kívánja a pénzügyministert, hogy a néptanítók özvegyeinek és árváinak azon bead­ványai, melyek akár nyugellátásra, akár vég­kielégítésre, akár segélynyújtásra vonatkoznak, hasonlóképen az ezek által kiállított nyugták is bélyegmenteseknek nyilváníttassanak: köteles­ségemnek tartom jelezni azon álláspontot — még pedig jelezni most a vita folyamán — melyet ezen kérdéssel szemben elfoglalok. (Halljuk! Hall­juk!) Azok után, miket a t. vallás- és közoktatás­ügyi minister ur, még pedig többszörösen kijelen­tett, hogy a tanítók nyugdíj-kérdésével foglal­kozik, feleslegesnek tartom ismételni az általa mondottakat és a t. ház által is tudottakat, hanem csak annyit vagyok bátor jelezni, hogy a mi a dolog pénzügyi részét illeti, ezt ugy én, mint már hivatali elődöm, a t. ministerelnök ur is, mint a pénzügyi tárcza vezetője oly kérdésnek ismertük el, a melylyel foglalkoznunk kell. A nyugdíj­felügyelő bizottság bízatott meg ez iránt javaslat­tétellel s ez már február 19-én részletes javas­latokkal is állott elő, melyek egyrészt a nyugdíjak javítására, másrészt a járulékok és az állami hozzájárulás kérdésére vonatkoztak. Én tehát azt hiszem, hogy midőn ilynemű előintézkedések tör­téntek, midőn a kérdéses 150 ezer forint állami hozzájárulásra nézve is az az álláspont, hogy azt senki elvonni nem akarja, mert természetszerűen, ha a nyugdíjalap kérdésével alaposan akarunk foglalkozni, azzal akérdéssel is kell foglalkoznunk, hogy vájjon ez a hozzájárulás szükséges-e továbbra, vagy pedig nem és lehetne-e ezt más módozatok által pótolni: ez sem azt teszi, mintha valakinek eszeágában lett volna az állami hozzájárulást elvonni, hanem teszi azt, hogy alaposan kivan a kérdéssel minden tekintetben foglalkozni. Mondom, t. ház, Polónyi képviselő urnak ezen nézetem szerint legalább részben, a nyugdíj ­kérdést illetőleg tárgytalanná vált határozati javaslatával foglalkozni nem kívánok, hanem foglalkozni kívánok csakis azon részével, mely a bélyegmentességre vonatkozik. Altalánosságban azt vagyok bátor meg­jegyezni, hogy akkor, midőn azzal foglalkozunk, hogy valakinek nagyobb kedvezményt nyújtsunk, igen bajos előzetesen kikapni egy kérdést és azt mondani: ezen kedvezmények közül az egyik az lesz, hogy nem fog bélyeget fizetni; mert azt a képviselő ur is el fogja ismerni, hogy ez csak a megoldásnak egy módozata és czélszerfíségi kérdés , hogy ezen vagy amazon formában nyújtsuk a kedvezményt, de egész őszintén kötelességemnek tartom kinyilvánítani már moat azt, hogy én a proponált bélyegmentességnek megadásához hozzá nem járulhatok s leszek bátor azokat az indokokat röviden felsorolni, melyek engem e nézetemben vezérelnek. (Halljuk!) Először is igen bajos egy illetékszabályból, melyben általában a dispositióknak bizonyos organicus összefüggésben kell lenniök — s a "mi hibája van a bélyeg- és illetékszabályoknak, ez talán az, hogy organicus egészük több részben meg van bolygatva — mondom, bajos egy illeték­szabályból egy kérdést kiválasztani és egy ily elvi jelentőségű kérdést előzetesen mellesleg eldönteni. Elvi jelentőségű határozata bélyeg- és illetékszabályainknak az, hogy a nyugdíjakért beadott kérvények, valamint a nyugdíjakról kiállított nyugták bélyegkötelesek s e részben csak a szegény intézetek és az á olási intézetekre nézve van kivétel; de általában ott, a hol meg­határozott nyugdíjak vannak biztosítva, a bélyeg mindig követeltetik és pedig követeltetik akkor is, midőn sokkal csekélyebb az a nyugdíj-járulék, vagy az az ellátási összeg, mint a mennyit a tanítói nyugdíj-alap helyez ma kilátásba a taní­tóknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom