Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-251

20^ 261. országos ülés május 24-én, pénteken. 1889, zatba csapjon át. (Derültség.) Különben, t. ház, én a jelszavaktól nem félek; csak azt kérdezem, vájjon mit ért a t. képviselő ur ultramontan irányzat alatt? Mert ha azt érti, hogy én vallási meggyőződésemhez és hitelveimhez szigorúan ragaszkodom, ugy, t. ház, ezt az „ultramontánt" megtiszteltetésnek veszem és büszke vagyok reá. Egyáltalán nincs veszélyesebb, t. ház, mint az a politikai ideológia, mely az életet cbablonokba akarja belegyurni és a mely nem a viszonyok alakulásait tekinti, hanem egyszerűen saját felfogásához idomít minden tényt, elveket nyergel meg és azokon az elveken lovagol. Ez az álláspont, ez a politikai ideológia nagyban hasonlít ahhoz a felfogáshoz, t. ház, midőn a rövid nadrágot nem akként egészítik ki, hogy megtoldják, hanem hogy használható legyen, alábból vágnak le egy darabot. Én, t. ház, kimondottam a felekezeti iskolák segélyezését múltkori beszédemben; kimondottam, hogy sem az állam, sem a felekezetek külön-külön a maguk erejére Nagyatva, a népoktatás ügyét egészében emelni nem fogják; az erők kölcsönös egyesítése azonban pénzügyimegterheltetés nélkül fog új forrásokat nyitni ég a népoktatás ügye ez által csak emelkedni fog. Én megkívánom, hogy a népoktatásban a felekezeti érdekek a közoktatási érdekekhez simuljanak és az állam és az egyház kölcsönösen megoszszák magok közt az alapvető munkát. Ez volt, t. ház, állásponsom. Megengedem, hogy Schwarcz Gyula t. képviselő ur ezzel szemben az állami és községi iskolák exclusiv álláspontjára helyezkedik, de ha ezt teszi, ezzel, t. ház, a népoktatás ügyét emelni soha sem fogja, mert akkor csak azon középkori orvos nézetét vallja, hogy inkább veszszen el a beteg, semhogy ne az ő recipéje szerint boldoguljon. (Derültség.) A második kifogás, melyet Schwarcz Gyula t. képviselő nr ellenem felhozott, az, hogy én a városi és falusi iskolák tantervének mennyiségében és minőségében akarok különbséget tenni. Megvallom, ezt az állításomat, ezt az álláspontomat ma is fentartom. Szerintem a falusi iskolákban inkább kevesebb anyagot tanítsanak, de tanítsák azt életrevalóan és nyújtsák az elemi oktatás világosságát a gyermeknek. (Helyeslés. Ugy van! a hal- és szélső baloldalon.) A városi iskolákban, a hol 120—140 gyermek nincs egy tanító keze alatt, hol egy osztályban nem kell elkülöníteni hat csoportra a gyermekeket, ott elérhető, hogy a tanterv szerint előirt tananyagot teljes terjedelmében megtanulja a gyermek. De a falusi iskolában, hol 120—140 gyermek van egy tanító keze alatt és annak egy osztályban hat csoportra kell elkülönítve lenni, a gyermekeknek azt a tananyagot, a melyet a külön iskolákban el lehet végezni, a falusi iskolákban előírni nem lehet. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy most már nem a nép, hanem a középiskolákról van szó. A képviselő ur beszélt már liberalismusról és egyebekről; azt hiszem, most már rátérhetne a középiskolákra. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Hock János: Ha Schwarcz Gyula képviselő ur ezt a felfogást ultrámontanismusnak nevezi, természetesen én erről nem tehetek. Fenyvessy Ferencz: Ő sem. (Derültség bal/elől) Hock János: De szükségesnek tartom még, t. ház, hogy egy fontos dologra hivjam fel figyelmét, a mely a népiskolák ügyével némileg összefügg ugyan, de a melyet jogosult vagyok itt elmondani, mert e téren történtek reflexiók és némileg megtámadva is voltam. A t. államtitkár ur kifogásolta a múltkor a tankönyvek ügyét érintő panaszaim helyességét. Én csak flagräns példát akarok felhozni, hogy vájjon a tankönyveket kárhoztató kijelentésem mennyiben épült helyes alapon és mennyiben nem. Én, mint említettem, t. ház, ugy a politikában, mint a társadalmi életben fő, vezéreszmének ismerem a nemzeti eszmét, azt az eszmét, a melyhez állami és társadalmi életünk tevékenységének minden szálai kell, hogy hozzáftíződjenek. A ki ezt az eszmét megtámadja, az a nemzet nemzeti individualitását támadja meg, vagyis azt a törekvést, a mely által a nemzet magának nemzeti egyéniséget kövefel: de nincs veszedelmesebb, mint azt a szunnyadó őserőt, a nemzeti érzékenységet felszítani és ekként a nemzetiségeket egymással ellentétbe állítani. Itt van, t. ház, egy magyar olvasókönyv, a melyet az 5-ik és 6-ik osztályban használnak s a fővárosi tanács által minden községi iskola részére kötelezőleg el van fogadva s államilag approbálva van. Ez 1888-ban jelent meg. Hogy mit szól ez a felekezetekről, a nemzetiségekről, erre nézve, azt hiszem, igen érdekes példákat olvashatok fel. (Halljuk! Halljuk!) A szászokról azt irj a: „ Nagy hibáj a az erdélyi szászoknak, hogy nem hálásak azon föld iránt, mely őket abba a jó módba segítette — a magyar államot lenézik s valódi hazájuknak NémeTörszágot tekintik." Az oláhokról igy ír: „Az oláh türelmetlen más vallású és nemzetiségű ember iránt .... a ki nem ugy él, mint ő, az előtte nem ember. Minden igazi oláhnak 3-féle edény van a házában. A tisztátalan edény, a melyből ő maga sohasem eszik, hanem csak idegen elé teszi. A másik a tiszta edény, a melyet közönségesen maga használ. A legtisztább, a melyből böjti napokon szokott enni". (Derültség.) T. ház! Én tudom, hogy ezen tankönyv az approbatio után tényleg változáson ment keresztül, a mennyiben a tanügyi kormány megNagyta, hogy ezeket a lapokat, melyek a nemzetiségekkel kimé-